Edwin Chat: Az elveszett kisfiú 7. rész.

Mikor mindenki elment, Tommy a priccsen ülve két kézzel támasztotta fejét. Egyre rosszabbul érezte magát. A manó egyre virgoncabban kínozta, és olyan dolgokra akarta késztetni, amik egy normális embernek nem jut eszébe.
- Brad, jöjjön ide!- kérte Tommy.
- Csak nincs valami probléma?- kérdezte, és az asztaltól felállva, lassan elindult a zárkához. Dereka bal oldalán a gumibot himbálózott, mellette a kulcscsomó csörgedezett, a cellák kulcsaival. Termetének tekintélye volt, ami Tommyt kicsit elbizonytalanította tervének megvalósításához. De hát ez nem is az ő terve, a manó műve az egész.
Brad odaért a rácsos ajtóhoz, arca pár centire volt Tommy arcától, aki egész közel állt a rácshoz.
- Mi a gond?- tette fel a kérdést Brad.
- Semmi.- jött a bizonytalan válasz, majd egy hirtelen, villámgyors mozdulattal letépte Brad oldaláról a kulcsokat, és rögtön a cella végébe hátrált.
- Ezt nem kellett volna tenned!- Brad hangjában erős harag lappangott. Tudta, hogy nincs több kulcs, minden cellához kettő van, de mind azon az átkozott karikán, amit most Tommy ellopott tőle.
- Add szépen vissza.- kérte. Tommy nevetni kezdett.
- Na, maga híres sztárzsaru, most legyen okos.
- Ne tedd ezt Tommy! Add vissza azokat az átkozott kulcsokat!- Brad hangja beszédből kiabálásba váltott.
Még mit nem. Jó helyen vannak ezek itt nálam.- gúnyolódott a Tommy agyában fészkelő manó.
- Hát jó. Ha te így, én úgy.- mondta dühösen, tehetetlenül Brad, és sebes léptekkel visszament az íróasztalhoz. Leült, felemelte a telefonkagylót, és tárcsázott. Pár kicsörgés után felvették a vonal túlsó végén.
- Hello doki, Brad vagyok! Be tudnál jönni, van itt egy kis gond, egy reménytelen eset.- pár pillanat hallgatás után Brad újra megszólalt. – Oké, köszi, szevasz!- köszönt el, és letette a kagylót.
Tommy magába szállt. Nem az elveszett kisfiú miatt. Esze ágában nem volt olyan terve, hogy Bradnak mégis elmondja a kisfiú szülei nevét, teljesen más aggasztotta. „Ki kell törni innen!”- hallotta a hangot, de most úgy, mintha valaki mellette állva suttogta volna a fülébe. A manó az, testet öltött, és ki akar jönni a koponya fogságából. Eddig csak átvillant elméjén ez a bizonyos mondat, mint mikor valaki belső hallásával felidézi a rádióban hallott sláger dallamát, szövegét, de most minden kétséget kizáróan kívülről hallotta a hangot. Ilyenre még nem volt példa, mióta a kis gonosz manó létre jött.
Újabb nevetések törtek ki belőle. Ezek már olyan hangok voltak Tommy részéről, melyeket nem tudott irányítani, szándéka, és akarata ellenére váltak hallhatóvá, és szerette volna elpusztítani a manót, de fogalma sem volt róla, hogyan tegye. Egy áldozata már van a manónak, és Bronson is majdnem áldozatul esett, és a kulcslopás is a manó számlájára írható.
Szomorúan, szenvedve vette tudomásul, hogy a nyilallásokat, melyek eddig kínozták, erős nyomás váltja fel. Nagy nyomást érzett feje tetején egy ponton, ami lassan, idővel egyre erősödött. Sokkal rosszabb, mint a nyilallások, most kibékülne az eddigi kellemetlen érzésekkel, de nem tehet semmit, biztos ez is a manó műve. Aztán néha rátörtek könnyebb pillanatok, mikor enyhült a nyomás, voltak olyan percek is, mikor abszolút nem érzett semmit. Ilyenkor nagy megkönnyebbülés árasztotta el egész testét, és élvezte a normális állapotot, ami nem kínozza, de ezek csak rövid ideig tartottak. Sokkal nagyobb időt töltöttek ki a nyomással, fájdalommal, kínokkal együtt járó percek.
A manó mellkasig süllyedve kínlódott Tommy agyában, és két kezét feje fölé tartva nyomta a koponya falát, szeretett volna valahogy kiszabadulni. Erő felett küszködött, mikor belefáradt, megpihent, és idétlen gondolatokkal szórakoztatta magát. Ilyenkor tört rá Tommyra a megkönnyebbülés, majd a törvénytelen, idegesítő röhögés. Elméje, és cselekedetei nagy részét már nem saját maga, hanem a manó irányította. Szerencséje volt abból a szempontból, hogy a manó piszkálódásainak nem Brad volt a célpontja, mert akkor Tommy minden akarata ellenére nekiállt volna őt szapulni, gúnyolni, és Bradet ismerve, mindent elkövetett volna, hogy megtalálja a módját kinyitni a cellát, és akkor isten irgalmazzon Tommynak. Ezzel talán a manó is tisztában volt, ezért nem folyamodott ilyen cselekedetre, mert talán sejthette, még a koponyában van, addig nem tehet semmi olyan dolgot, ami árthat, esetleg végzetes lehet Tommynak. Pedig tudta, hogy ő maga a végzet, mert ha nem lenne, Tommy elméjében rend lenne, és nem kellene itt és most a cellában szenvednie. De Tommy érdekét csak egy bizonyos fokig volt hajlandó figyelembe venni, addig a pontig, ameddig ő magának is érdeke, és ez abban állt meg, hogy nem provokálja Bradet.
A röhögés idegesítette a rendőrparancsnokot.
- Fogd be a pofád, és add ide a kurva kulcsokat!- ordította. Tommy elkomolyodott, és az íróasztal felé fordította tekintetét. Arca fürdött az izzadtságban, látása kissé elhomályosult, és érezte, a nyomás azon a bizonyos ponton erősödik.
A manónak sikerült kijjebb kecmeregnie, már fél teste kint volt az agyból, és görnyedten erőlködött a koponyacsont alatt. Teste kocsonyás, és véres volt az agyvelőtől. Elégedett volt magával, ha így halad, nemsokára eléri célját, és kiszabadulhat, élvezheti a csodás szabadságot, és ha esetleg azt is megunja, kereshet magának egy másik agyat, hogy annak a tulajdonosát is gyötörje fájdalmakkal, kínokkal.
Tommy komolyan szenvedett, szinte minden figyelmét az erősödő nyomás kötötte le. Ritkultak a csendes, megkönnyebbülést kiváltó percek, a fájdalom egyre hosszabb ideig uralkodott. Arra is gondolt, talán szólni kellene Bradnek, hogy nagyon rosszul érzi magát, de valahogy nem látta értelmét. Talán ez is a manó műve. Ő nem akarja, hogy szóljon Bradnek, és esetleg orvosi ellátást kapjon. Persze, a manó tisztában volt vele, ha Tommy kap orvosi segítséget, az őneki egyenlő lehet a halállal, Tommy meg esetleg meggyógyulhat, bár amilyen stádiumba ért a manó szabadulása, a fiú gyógyulására semmi esély. És mindezekről Tommynak halvány fogalma nem volt. A fiú csak abban reménykedett, ha éjszaka kialussza magát, talán holnap reggel fájdalmak nélkül ébred, nem lesz jelen sem a szédülés, sem a látászavar, sem a koponyában érzett nyomás, semmi. Minden a régi lesz, és akkor csak egy dolgot bánna, hogy bejelentette a kisfiú eltűnését. De hát ő ezt normális elmével nem tette volna meg, az egész a manó műve.
Kopogtak az iroda ajtaján, és Horth doktor lépett be.
- Hello doki!- üdvözölte izgatottan Brad, és örült, hogy az orvos végre ideért.
- Szevasz Brad! Valami gond van, ugye? Hát persze, ha minden rendben lenne, akkor nem hívsz ide, jól mondom?- kérdezte vigyorogva Horth.
- Pontosan. Van itt egy problémás eset, mondhatni reménytelen. Ott dekkol a cellában.- A doki odanézett, és elcsodálkozott, amint meglátta a fiút.
- Tommy! Hogyhogy, mi a baj vele?- kérdezte.
- Bejelentette egy kisfiú eltűnését, de nem hajlandó mindent elárulni. Olyan adatokat hallgatott el, mint a kisfiú családi neve, honnan ismeri, szülei neve.- mesélte Brad. – Arról nem beszélve, néha úgy viselkedik, mint egy háborodott, idétlenül röhög, néha szemtelenkedik, a kulcsomat is ellopta.- Brad ezt szégyellte, de hát a tény az tény.
- Ez minden?- kérdezte a doki.
- Igen.
- Megvizsgálhatom?
- Nem tudod, ellopta a kulcsokat, nem tudom kinyitni a cellát.
- Egyenlőre megteszi az is, ha csak látom, és ha felteszek neki pár kérdést.
- Ez egy nem normális szerencsétlen. Kell neki egy nyugtató injekció, és minden rendben lesz.- mondta Brad.
- Ezt hadd döntsem el én!- emelte fel a hangját Horth, és szigorúan nézett a rendőrre.
- Oké, bocs, tiéd a pálya.- egyezett bele Brad. Kicsit restellte magát, de hát ilyen helyzetekben az orvos az úr.

Folyt. köv…

Írta: Edwin Chat
230
Torma Zsuzsanna - 2010. május 28. 11:42:18

Nos, kedves Edwin!

Volt egy kis szabadidőm és kinyomtatott állapotban elolvastam történeted mind a hét részét.
Úgy látszik, psziciátriai esettel állunk szemben.
Tomy, a főhős a valamikor önmagát keresi, aki nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy mikor is veszítette el önmagát. Van ilyen.
Remélem, hogy a kismanónak sikerül "előtörnie", ami jelen esetben lehet, hogy egy fejlődőfélben lévő agydaganat.
Kíváncsian várom a folytatást.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

230
Torma Zsuzsanna - 2010. május 27. 12:01:31

Kedves Edwin!

Ne haragudj, hogy nem olvastam ezt a folytatásos prózádat (regényedet?), de másokét sem tudtam, mert eléggé elfogalt (very busy) vagyok!
Biztos, nagyon izgalmas a történet, s amint időm lesz, el fogom olvasni, s majd visszatérek!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

48
Edwin Chat - 2010. május 25. 22:02:45

Köszönöm szépen a hozzászólásokat.

490
kismehi - Libricz Maja - 2010. május 25. 09:37:04

Edwin!!!

Izgalmas és kicsit rémes is, hogy ez a bizonyos "manó" ki akar szabadulni Tommy agyából... vagjon még mire lesz képes?!!!
Majd most jön a doki....
Maja

1119
tatos - 2010. május 24. 23:43:48

Kedves Ed.
Itt jártam, jó várom a következőt.
Szeretettel Gyöngyi.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.