Cseh Ildikó: Hangok, dallamok (2010. június)

Hangok, bennem. Megszólaltak. Június 4. van.

Mi az, ami ma bennem megszólal?

Ki szólal meg bennem?
Ki énekel?
Nagyapa?
Te dúdolod magadban: "Kimegyek a doberdói harctérre..." - közben, morzsolgatod a kukoricát és felnézel rám.
Bizony kimentem. Hazajöttem. Két testvérem a falu Hősök szobrán felvésve. Nekik ezt mérte a Sors. Én szakács voltam, megmaradtam.
Látod, itt maradtam. Nem azért, mert így akartam...szóltak: a szekerünket már ne indítsuk...maradtunk.
Vendel bátyánk és sokan mások, átszekereztek. Lett házuk, onnan meg a németek szekereztek ki...
Most majd kimegyünk a Duna-partra, viszünk szalonnát, ha megéhezünk, legyen és átnézünk: az ott már Magyarország, látod, unokám?
Attól a bokortól, ott szemben.
Ha majd búcsú lesz a faluban, kijönnek a rokonok, oda a sarokra és átintegetnek! Számon tartják, mikor van OTTHON búcsú.
Ez így a jó és szép. És morzsolja tovább a kukoricát.

"Krasznahorka büszke vára..." - ki énekel, ilyen fennhangon?

Másik nagyapám?
Biciklizik valahová, idős hetven éves hangja tisztán szól.
Ehhez szokott, végigtanította az életét.
És végig dalolta, táncolta...és megőszült pár óra alatt a bombagödörben...ahová beugrott, könnyíteni magán...közben a többieket a feje fölött lőtte szét az ellenfél. Pergőtűz volt.
Ez még a másik háború, unokám...Az első.
Ami után már sose lett olyan semmi, mint volt.
Tudod, engem meg megpróbáltak átnevezni...Szultána lettem, a Zoltánt nem lehetett lefordítani.
Jót nevettünk. Vagy sírtunk? Mindegy. Ne keseregj lelkem!
Csapj oda, ha kell, de ne keseregj. Látod, minden idő elmúlik.
Hiszen tudod, engem egyszer a németek akartak felakasztani, mert nem küldtem a leventéket a frontra, másszor az oroszok, mert mégis képeztem őket.
Igen, sokat mesélgettem nekik a régiekről, a királyokról, Kossuthról, Rákócziról (Krasznahorka büszke vára...), olyan szívesen hallgatták, az iskolában már nem taníthattam akkor, nem volt magyar iskola.
Nem baj! Hiszen Ember az ember, ha éppen éjjeliőrként is. Mit számít?
Az erődet csak te engedheted el, elvenni nem lehet.
Megszoktam volna én a tanító elvtársat is, mit számít?
Csak éppen nem szólított senki annak: mindörökre tanító bácsi maradtam.

Mi ez a hang?
Ómama a német híreket hallgatja?
Igen, hiszen kétnyelvű családban nőtt fel.
Megmaradt az osztrák hírek mellett.
Polgárlányként fejcsóváló elfogadással nézte nagyhangú férji rokonságát: hirtelenek, magyarok.
Édes fiam...számolj tízig mielőtt megszólalnál!
Sokszor elhangzott.
Felpakolta a szekereket, mert közeledett a front és két felnőtt lányát féltette és elindult, neki a világnak, aki még a kert küszöbét is ritkán lépte át.
Majd visszajöttek.
A házban addigra a "cseh" finánc lakott, nekik maradt egy kisebb.
Nagyapa éjjeliőr... és akkor?
Fogtam fiam a kis baltát, letettem az ágyam mellé, ha éjjel motoszkálást hallok, kimegyek.
Kimentem volna? Nem tudom... a kisbalta ott volt.
A lányok... átmentek, apád, átkerült, nem láttuk, a megáradt Dunán csónakáztak, szökdöstek oda-vissza.
Miért szökdöstek?
Hát, mert azóta határfolyó lett... útlevél meg nem volt.
Elmúlik. Megéltük. Látod, itt vagyunk.
Nincs határa a szeretetnek!
Látod, nagyapád is meghallotta, mikor a fronton volt és kiálltam a ház elé és elkiáltottam a nevét! Tudtam, baj van. Érezze, mellette vagyok.
Ez a fontos.
Nincs határ, csak a félelemnek. A szeretetnek nincs.

Mi ez a hang?
Itt ki dúdolgat?
Másik nagymamám?
Támaszkodik a kerítésre, hallgatja a búcsú-bál hangjait onnan szemből a "színből" és dúdolja: "Ne strielalj ma horár..." - mi ez?
Radók, Kissek, Nagyok leszármazottja, színmagyar asszony szlovák nótát dudorász és rakja a lábát?
És figyeli a lány-unokáit, akik odaát táncolnak.
Büszke is rájuk: megmondták, igazi "magyarkák": nagyokat tudnak nevetni, sírni és táncolni.
Te, apjuk... nem megyünk át?
Öregecskén... öltözz már fel, csak, hogy ellenőrizzük a lányokat, nem "kutyulódnak" el, csak ezért.

Hallom a zenét... szól a polka, táncoljuk a szlovák zenét és énekeljük.

Tanító Nagyapám, aki már nem jön el, odafentről néz bennünket: így helyes.
Táncol a falu. Az idősebbek is ott vannak.
Nincs lehetőség a fiatalságnak helytelenkedni.

Aztán vált a zene, magyar dalok szólnak.
Valahogy máshogy lépek.
A társam is.
Eddig átnézegettünk másokra, jártuk a szlovák keringőt...most valami más lett.
Lelassulunk, egymás szemébe nézünk: "Az aradi vasútállomáson, három gőzös áll a negyedik vágányon..."
Hol van Arad? Mit számít.
Az egybefonódó tekintetek elevenek.
Ismerjük egymást.
És lépünk a magyar ritmusra...valahogy máshogy, mintha lebegne a tánc, mintha a szemek táncolnának.

Ki tanította nekem a ritmust?
Ki egyenesíti ki a derekamat?
Miért érzem az OTTHON-létet?
Kik táncolnak bennem?
Kik táncoltok bennem?

Írta: Cseh Ildikó
875
Peonia - 2010. június 10. 15:19:37

Kedves Anna, Heni és Eszter! Köszönöm, hogy elfogadtátok az üzentet. Peo

499
magyareszter - 2010. június 08. 16:43:17

Kedves Ildikó!
Nagyon szép "ÉLETKÉP"-eket mutattál nekünk. Azt hiszem sok érző emberhez eljutott az üzenet, amit közvetítettél.
Gratulálok! Sok szeretettel Eszter

1142
Amarilla - 2010. június 06. 16:18:46

Kedves Ildikó!

Köszönöm az üzenetet! Hírdesd ahol csak tudod!

Szeretettel: Heni

875
Peonia - 2010. június 06. 09:23:29

Kedves Hozzászólóim! Köszönöm a soraitokat és örülök, ha adhattam. nagyon sűrű az éltetem, nem nagyon tudok ide látogatni. Az írást sem igazán pályázni tettem fel, csak...nagyszüleim üzenetét szerettem volna átadni. Szeretettel! peo

1423
Jega - 2010. június 02. 08:54:01

Gratulálok kedves Ildikó, az írásod most nagyon aktuális. Szeretettel: Jega Ibolya

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.