Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.20. 12:55
Szép napot és Jó hétvégét mindenkinek! Smile Coffee cup

2019.07.20. 10:10
Mindenkinek kellemes hét végét kívánok! Smile Rose

2019.07.20. 08:37
Kellemes szép nyári napokat és hétvégét Tinéktek kedves Holnaposok ! Etelka o Istvan Heart Rose In Love

2019.07.20. 08:26
Szeretettel kívánok szép,szombati napot mindenkinek! Jó pihenést a hét végére! Rose

2019.07.20. 08:25
Szépséges napot mindenkinek! Smile

2019.07.20. 08:25
Kedves Józsi! Írtam Neked e-mailt, és a Facebookon is üzentem. Smile

2019.07.20. 07:38
Szép napot kívánok mindenkinek! Smile Rose

2019.07.19. 19:53
Kedves Józsi! Elküldtem world dokumentumban, a verseket amiket az í gy írunk mi , könyvpályázatra szántam! Nem tudom megèrkezett-e
nem k... Bővebben

2019.07.19. 18:19
Kedves Józsi! Eltèvesztettem
a bizonytalanság 4. című iràsomnál nem jelöltem hogy folytatásos történet ha lehet potoljad üdv Kevelin kö... Bővebben

2019.07.19. 17:46
Szép kora estét kívánok szeretettel! Heart

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: mama
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Edwin Chat: Az elveszett kisfiú 9. rész.

Az internetnek köszönhetően viszonylag rövid idő alatt Horth doktor rendelkezésére álltak azok az adatok, melynek lekérésével Brad rendőrfőnököt bízta meg. Ült az íróasztalnál, szemüvegét felvette, és komoly tekintettel tanulmányozta Tommy betegkartonját. A leletek a mostani helyzethez képest, csupa jelentéktelen eredményekről árulkodtak. Vakbél, mandulaműtét, bárányhimlő, csecsemőkori sárgaság, és ezeken a betegségeken Tommy hároméves korára túlesett. Kamaszkorában lábujjtörés, bal könyökzúzódás, kötelező oltások, fogtömések, foghúzás, de semmi olyan diagnózis nem volt feljegyezve, ami mostani állapotára utalna.
A doki kihúzta magát, nyújtózkodott egyet, mély sóhajtás kíséretében visszagörnyedt a monitor elé. A következő Tommy édesanyjának leletei átnézése. Itt szinte női problémák sorakoztak, de ezeken kívül Horth találkozott bal mellből jóindulatú daganat kioperálásával, mindkét láb, alsó lábszárában lévő visszerek kivágása, és kisujjtörés a bal kézen. Ötvennyolc évesen, tüdőgyulladásban halt meg. Semmi komoly betegség, amit Tommy esetleg örökölhetett. Ott van a jóindulatú mellrák, de ezt a fiú nem örökölhette.
Végül következett a harmadik karton, az öreg Tomé. Csupa apró dolog. Izomszakadás, orrtörés, bokaficam. Vállműtét, ez is izomszakadás következménye. Úgy látszik, az öreg Tom sportoló lehetett. Nem profi, mert a köztudatban ismeretlen a neve, de nem kizárt, hogy egy egyesületnél amatőr szinten versenyzett éveken át. Talán bokszoló lehetett, vagy valami más küzdősport űzője. Horth ezt az izomszakadásokból, és az orrtörésből következtette, de nem tartotta elméletét törvényszerűnek, és ha igaz is lenne, itt ennek most nincs jelentősége. Aztán ráakadt arra, ami magyarázat, úgy is mondhatni, bizonyíték Tommy jelenlegi állapotára. De Horth abban biztos volt, e kartonok megtekintése nélkül is. Csak azért kérte, hogy megerősíthesse állítását. Így már Bradnek is elmondhatja a szomorú tényt. Ugyanis az öreg Tom agydaganatban halt meg. Elolvasott róla mindent, a gyógyszeres, kemoterápiás kezeléseket, az időszakos vizsgálatok eredményét. Vegyes érzelmek kavarogtak benne, és kedve teljesen letört, mert tudta, mi lesz itt ma este, mire lehet számítani.
Mikor Horth felállt az asztaltól, Brad épp jelentést írt a szolgálati naplóba, a keresés jelenlegi eredményéről. Ezt megtette félóránként, mikor a kollégák bejelentkeztek, felírva a pontos időt is, ahogy azt a szolgálati szabályzat, és a szolgálati napló szabályzata előírja.
- Mire jutottál?- kérdezte Brad.
- Megtudtam, amit akartam.- válaszolt Horth.
- És, mi a következő feladatom?
- Azonnal hívj egy lakatost.- felelt a doki olyan tekintettel, és hanggal, hogy Brad hátán végigfutott a hideg.
- Micsodát?- kérdezte csodálkozva.
- Azonnal ki kell nyitnunk azt a cellát, ha nem akarod, hogy itt haljon meg, a te kapitányságodon, a te szolgálatod alatt, miattad.- felelt az orvos.
Brad gondolkodás nélkül kapott a telefonhoz, Horth meg odament Tommyhoz. Látta, hogy súlyos a dolog, de a reményt akkor se szabad feladni, ha már nincs, ő erre esküdött fel.
A telefon lerendezése után Brad is odament a cellához.
- Mi baja?- kérdezte. Az orvos félrehívta Bradet, hogy Tommy ne hallja, mit beszélnek.
- Agydaganat, rosszindulatú. A végső stádiumban van, csak idő kérdése, mikor hal meg.
- Most ezt komolyan mondod?- kérdezte Brad kissé csodálkozva. – Akkor minek a lakatos, ha mindjárt meghal.
- Idefigyelj!- kezdte Horth, és hangjában visszafojtott düh tajtékzott. – Még él! Az ott egy élő ember! És amíg él, nekem kötelességem mindent elkövetni a gyógyítása érdekében, vagy a folyamat lelassításában! Érted?
- Mik a tünetek?- kérdezte Brad.
- Nézz rá, látod te is. De ha érdekel, elsorolom. Az agydaganat, vagy más néven tumor, a koponyaüregen belül kialakult jó, vagy rosszindulatú az elváltozás. Sajnos a mi esetünkben rosszindulatúról van szó. A tumor nem dudorodik ki, mert a koponyacsontot nem tudja tágítani, nyomja az agyat, mert kifelé nem tud terjeszkedni, és képes az adott térben a lehető legnagyobb helyet elfoglalni.
- Miből gondolod, hogy neki ez a betegsége, és mik a tünetek?- szólt közbe Brad.
- Az előbb beszélgettem Tommyval. Bizonytalan járásra, szédülésre, hányingerre, romló látásra panaszkodott. Ezen kívül még harmincon túl epilepsziás roham, izomgyengeség, személyiségváltozás, növekvő nyomás, egyensúlyvesztés is jelentkezhet.- ezzel Horth be is fejezte a rögtönzött előadást. Bradet már nem is annyira a kisfiú aggasztotta, hanem Tommy állapota. Semmi esetre sem szerette volna, hogy a fiú meghaljon. Még túl fiatal, keveset élt. Nem igazságos ez így. Brad úgy gondolta, a halál nyolcvan év fölött jöjjön, ne ily fiatalon.
- Az apja is agydaganatban halt meg. Örökölhető.- egészítette ki Horth az előbbi mondókáját. Brad teljesen le volt sújtva, semmit nem tudott hozzáfűzni az orvos mondatához.
Tommy nézte őket, és vigyorogni kezdett.
- Mi folyik ott?- kérdezte a manó. – Bizottság alakul a hülyegyerek likvidálásához?- majd kitört belőle az az idegesítő, idétlen röhögés.
- Látod?- tette fel a kérdést Horth. – Személyiségzavar. Majdnem úgy néz ki, mint akit megszállt az ördög.- magyarázta, közben aggódva nézte a fiút.
- Tudsz tenni valamit?- kérdezte a rendőr.
- Őszintén? Semmit.- és Horth érezte, hogy ez nem az ő napjuk. Brad nem jár sikerrel a kisfiú keresésében, legalábbis eddig nagyon úgy néz ki, és ő is kudarcot vall, mert itt van egy beteg fiú, és nem segíthet rajta, nem tudja megmenteni az életét.
- Mitől lesz az embernek agydaganata?- kíváncsiskodott Brad.
- Ezt senki nem tudja. A rák mindenkiben benne van. Valakiben kifejlődik, valakiben nem.- válaszolt Horth. Brad úgy érezte, ez elég bizarr dolog, ezért úgy döntött, többet nem kérdezősködik.
Tommy ismét iszonyú fájdalmakat élt át. A nyomást egyre nehezebben viselte el, ami a koponyáját feszítette. A manó újra nekiveselkedett kiszabadulni. Egyre kijjebb, és kijjebb küzdötte magát Tommy agyából, és egyre elszántabban nyomta a koponya falát, abban a reményben, hogy talán sikerül kiszakítani, vagy kitörni valami úton módon, és akkor végre szabad lesz.
Az orvos idegesen, tehetetlenül járkált fel-alá. Ezt utálta a legjobban, ha van egy beteg, és nagyon jól tudja, hogy nem tehet érte semmit, nem tud rajta segíteni. De hálát adott Istennek hogy ilyen esetek nagyon ritkán fordultak elő hosszú praxisában. Igaz, csak egyszer, de olyan is előfordult vele, hogy már a tepsiben feküdt a szerencsétlen páciens, de Horth visszahozta az életbe. Ezek most mind sovány vigaszt nyújtottak számára, vagy még azt sem.
- Jöjjön már az a lakatos!- türelmetlenkedett Brad. A doki nem bírta tovább a várakozást, újra odament Tommyhoz. Aggódva nézte a fiút. Reménykedett, hogy talán sikerül rábeszélnie a kulcs kiadására.
- Fiam- szólalt meg halkan, de vigyázott, hangja ne remegjen meg. Tommy a földön ült, hátát fekhelyének támasztva. Lassan az orvosra nézett.
- Kiadnád a kulcsot? Szeretnélek megvizsgálni.- kérte. Tommy csak nézett, és nem tudta mit válaszoljon. Talán a manóra várt, hogy majd ő válaszol helyette, de a manó nem volt sehol, talán éppen pihent, mert most a fiúnak is nyugodt pillanatai vannak.
- Nem merem.- szólalt meg végül. – Brad bántani akar.
- Ugyan már, miért akarna bántani?- kérdezte az orvos.
- Mert nem mondtam el neki mindent. Mert átvertem.- jött a válasz.
- Átverted?- kérdezett vissza Horth. – Mivel?
- Most aztán felkötheti a gatyáját, keresheti a kisfiút, de én megfingatom.- válaszolt a manó, és Tommy közben nevetett. Jól tudta, hogy a manó irányítja elméjét, és ő nem tud ellene tenni semmit. Erre a válaszra Brad felkapta fejét, és odasietett a cellához. Nyitotta volna a száját, hogy egy kicsit elbeszélgessen a fiúval, de Horth nyugalomra intette, még mielőtt megszólalt volna. Brad uralkodott magán, hallgatott a dokira, és egy elégedetlen sóhajjal magába fojtotta mondanivalóját. Ismerve a jelenlegi állapotot, jobbnak találta, ha most tényleg inkább az orvos tartja kézben a dolgokat, abban a reményben, hogy a fiú kiadja a kulcsokat, amit mindketten szeretnének, hisz a jó ég tudja, a lakatos mikor ér ide. Persze pont most nincs egy mackós se a fogdán, mérgelődött magában Brad. Ha lenne, biztosan kérné a segítségét, hogy nyissa ki Tommy celláját.
A doki nem felejtette el ezt a választ, hogy a fiú átverte a rendőrt, de most nem ezzel foglalkozott. Próbált nyugodt beszéddel hatni a fiúra, amiről tudta, hogy nehéz feladat lesz, ha a fiú személyiségzavarban is szenved.
- Tommy, ha nem adod ki a kulcsokat, nem tudok segíteni.
- Segíteni? Mit? Hogy minél előbb megdögöljek?- kérdezte a beteg fiú. Az orvos elégedetlen képet vágott erre a megnyilvánulásra, és érezte, hogy hiába veti latba minden tudását, türelmét, a siker el fog maradni, de nem adta fel.
- Szépen kérlek…- aztán elharapta a mondat végét. Érezte, hogy minden egyes kéréssel fogy a kedve, és egyszer csak eljut arra a pontra, mikor értelmét veszti minden próbálkozás. A fiú vigyorogva nézett mindkettejükre, a kulcscsomót kezében tartotta, de semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy Horth kérésének eleget tegyen. Tommy ha nem is tudta, szervezete, biológiai órája érezhette, hogy nagy a baj, és a mai este végzetes lesz számára.
Az orvos nem érezte az időt, azt semmi esetre sem mondhatta, hogy repül, sőt, megesküdött volna rá, hogy megállt. Nem is csoda, ilyen kiélezett, pengeélen táncoló helyzetben. Tommynak igazán elsősorban most egy pszichológusra lenne szüksége, de már hiábavaló hívni, annyi idő nincs, hogy szép szavakkal hasson a fiúra.
A lakatos megérkezése némi megkönnyebbülést okozott Horthnak, és Bradnek. Középkorú, testes férfi, sötétkék overallban. Bal felső zsebében tollak, kisebb csavarhúzók sorakoztak, jobb felső zsebében egy tolómérő, cigaretta, és a mobiltelefon.
- Jó napot. Mi a probléma?- kérdezte.
- Hello Jim.- köszönt a rendőr, és azonnal a cellához vezette. Bekövetkezett, amire nem számítottak. Tommy felállt, a kulcsot a zárba dugta, és erős akarattal ott is tartotta, nehogy a lakatos ki tudja lökni azzal az eszközzel, amivel ki szeretné nyitni a cella rácsos ajtaját. A fiú nyújtott kézzel tartotta a zárban a kulcsot, hátralépett amennyire lehetett, hogy a rendőr, vagy a lakatos ne tudják őt elkapni, ártalmatlanítani.
- Most légy okos, te mestervizsgás, híres szakember.- mondta a manó, és Tommy megint röhögni kezdett.
- Kérlek, ne tedd ezt!- szólította fel az orvos, de hiába.
- Tommy, légy szíves, hagyd abba! Nyisd ki az ajtót!- utasította Brad.
- A híres csapat! A lakatosmester, a rendőrkapitány, és az orvos. Hű, de tanult emberek, egyik okosabb, mint a másik.- mondta gúnyosan a manó. Erre a három személy egy pillanatra egymásra néztek, hirtelen nem tudtak mit kezdeni ezzel a mondattal. Végül nem foglalkoztak vele, figyelembe véve a fiú állapotát. Brad közel lépett a rácshoz, és benyúlt, elkapta Tommy csuklóját. Próbálta eltolni onnan, a kulcsot kihúzni a zárból, hogy a lakatos végezhesse dolgát, de nem sikerült neki. Azért Tommyban is van erő. Brad látva a sikertelen próbálkozást, újabb cselhez folyamodott. A fiú csuklóját próbálta elcsavarni, hogy a kulcs elforduljon a zárban. Ez valamennyire sikerült, de annyira nem, hogy az ajtó kinyíljon.
A manó úgy gondolta, még egyszer utoljára nekiveselkedik, hogy kiszabaduljon. Minden erejét összeszedte, és ökölbe szorított kézzel, hatalmas erővel csapott a koponyafalra. Az ütéstől a koponyacsont enyhén kidudorodott, ekkor Tommy üvöltve a fejéhez kapott, és hanyatt esett. Brad a pillanatot kihasználva azonnal benyúlt a rácson, a kulcsot egy mozdulattal elfordította, és egy gyors, hirtelen mozdulattal kinyitotta rácsot. Sietve lépett be az orvossal együtt. A fiút megfogták, Brad a lábait, Horth kétoldalt a hóna alá nyúlt, és kihozták a cellából. Lefektették a földre, majd az orvos kétségbe esetten guggolt le mellé, és jobb kezével finoman pofozni kezdte a fiú arcát. Tommy továbbra is üvöltött, arca fürdött az izzadtságban.
- Fiam, maradj itt! Hallod, amit mondok?- küszködött az orvos. A fiú hallotta, de képtelen volt oda koncentrálni, mert a manó kitartóan végezte munkáját. Ütötte, vágta, rúgta a koponyát, ahol érte, ahogy csak tudta. Mint egy felspannolt, diadalra ittas bokszoló, komor, vad dühvel mérte a végzetes csapásokat.
- Tommy, figyelj rám! Maradj észnél, nem szabad elájulnod!- kiabált Horth. A fiú hallotta a kérlelő szavakat, de tehetetlen volt, nem tudott másra figyelni, csak saját kínjára. Érezte a hatalmas fájdalmat, ami egyre csak növekedett, és vele együtt a púp is a fején.
Az orvos abbahagyta a pofozást, és döbbenten hajolt el a fiútól. Teljesen leblokkolva nézte, mintha az ördög űzne velük rossz tréfát, ahogy a púp lassan egyre csak növekszik.
Szent egek…- mondta döbbenten. Tudta jól, hogy mi megy végbe. A daganat a fizikát meghazudtolva nyomja ki a koponyacsontot. Hiába látta, mi megy végbe, mégis hihetetlennek találta, és keserű érzés mardosta, hogy minden igyekezete ellenére, bárhogy is szeretne, nem tud segíteni a szenvedő fiún. Tehetetlenül végig kell néznie egy fiatalember haláltusáját.
Felállt, és a lakatossal, meg a rendőrrel, mintha csak vezényszó hangzott volna el, mindhárman félve, egyszerre léptek hátra, több méterre távolodva el Tommytól. Egyikük sem tudott megszólalni, csak leesett állal nézték, mi történik.

Folyt. köv…

Írta: Edwin Chat
48
Edwin Chat - 2010. június 10. 06:19:21

Köszönöm a hozzászólásokat.

230
Torma Zsuzsanna - 2010. június 09. 15:20:32

Kedves Edwin!

Szörnyűséges, ami Tommy agyában végbemegy. De az is a fizikai törvényeknek ellent mond, hogy kidudorodik a koponyacsontja. Sajnos, a legtöbb ilyen esetben még ezt a fázist megelőzően szétpattan a daganat a hely szűkétől és elönti az egész agyat a vér. Ez a kis "manó" lesz az eltűnt kisfiú, és Tommy agyából "pattan ki"? Hallottam egy olyan esetről, hogy daganatra gyanakodtak és a daganat tulajdonképpen egy születés előtti beágyazódás volt, mert ikerterhesség állt fenn. Ebben az esetben az ikrek egyik fele fejlődött ki, a másikat pedig évekkel később daganatra gyanakodva "metszették ki".
Akármilyen furcsán is hangzik, sajnos mindezek tények.

Én is várom a fejleményeket!

Torma Zsuzsanna

1119
tatos - 2010. június 08. 21:49:16

Kedves Edwin.!
Nem is volt benne vér. SmileNagyon klassz volt ez a rész is Végig fordulatos, figyelemfenntartó. Kár hogy vége lett szívesen olvastam volna tovább. Ügyesen kötöd a cselekményeket .
Tetszik várom a követkerzőt.
Szeretettel Gyöngyi.

490
kismehi - Libricz Maja - 2010. június 08. 21:42:40

Huh!!!!

Ez nem semmi Kedves Edwin!!!!
Jól megoldottad ezt a fordulatot, amiben elárultad műved lényegét... Szegény Tommy!!!
Nagyon csúnya betegséget találtál ki neki... De nagyon izgalmasra, fordulatosra sikeredett...
Gratulálok... már csak a vég van hátra?!
Üdv: maja

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.