Tara Scott: Búcsú (2010. július)

Egy ember elment közülünk. Itt hagyta ezt a sok jóval, és sok rosszal telt világot. A szomszédunk volt, tíz éven át. Szép kort ért meg, tartalmas életet élve. A családja ehhez méltóan, a kérésére rendhagyó módon búcsúztatta a rokonokkal, s velünk, a közvetlen szomszédokkal. A Tisza lett végső nyughelye, oda vezetett utolsó útja.
Délelőtt tíz órában jelölték meg az időpontot, amikor a fekete ruhába öltözött kis csapat elindult a várossal szembeni oldalon szépen kialakított Tisza-parti sétányon a búcsú helye felé. Hamvait unokája vitte legelöl, édesanyja, és párja által közrefogva, lassan méltóságteljesen, nyomában a gyászoló kis csoporttal. Egy hatalmas stégnél megálltunk, s egy szintén fekete ruhás férfi köszöntve minket, jelenlévőket, búcsúbeszédbe kezdett. Míg hallgattuk az életéről szóló nekrológot, elnéztem a stégen a történéssel mit sem törődő színes napozó, szárítkozó vadkacsákat. Méterekre tőlünk, békésen tollászkodtak. „Egyetemi tanár volt” – hallottam közben, de ma már nem kérdezhetünk tőle semmit, abból a sok mindenből, amit tudott. Mint ahogy ő sem tudja már, hogy tegnap este hirtelen csapott le a vihar ránk, és nem fogja tudni, hogy a hétvégén elviszik-e a hatalmas lottónyereményt. A sok viharos, esős hét után teljes erővel tombolt a nyár, s én átnéztem a megáradt folyó város felőli partjára. Szemben a Tisza szálló,- és gyógyfürdő épülete emelkedett, s egy férfi éppen megtöltötte a demizsonját a kifolyó gyógyvíz kútnál. Átnézett ránk, majd mikor megtelt a demizsonja, továbbállt. Alighogy eltűnt az épület mellett, kukásautó gördült az épület mellé, s hangos csörömpöléssel kiürítette a szálló szemetes edényeit. „Egy gyermeknek adott életet” folytatódott az élettörténete. A nap dacolva az elmúlással, vidám ragyogásba vonta a fákat, és mindent, életörömet sugallva az itt maradottaknak. „Az volt a kérése, hogy ne gyászolják”, hangzott, mint egy üzenet, egy jel, megerősítés, a ragyogó idő sugallatára. Mintha segítségül hívta volna égi kísérőnket is, hogy megértsük akaratát. Újra a túlpartot néztem. Kerékpárosok rótták útjukat valahová, kerülgetve a nemrég megkezdődött vakációt élvező andalgó, fagylaltot majszoló fiatalokat. A férfi a búcsúbeszédet befejezve elköszönt tőlünk, s Kitti az unoka lassan leballagott a stégre, s gyengéd mozdulattal a vízbe szórta a hamvakat. Majd mindenki a vízre helyezte a szál virágot, hogy elkísérjék utolsó útján a távozót. Néztem a vízen úszó fehér, és színes virágokat, közben hallottam a közeli parkfenntartó munkások fűnyíróinak hangját, s hangos beszédüket, nevetésüket. Egy pillanatra élessé vált bennem a lét, és nemlét éles ellentéte. Egy ember eltávozott ebből a sok jóval, és sok rosszal telt világból, de hiányát csak azok érzik, akik ismerték. Az élet, pedig mintha mi sem történt volna, megy tovább.

Írta: Tara Scott
686
T Pandur Judit - 2010. július 20. 23:28:37

Kedves Tara!
Az írásodról Juhász Gyula egyik verse jutott az eszembe:
"Egy hangszer voltam Isten kezében,
ki játszott rajtam néhány dallamot.
Aztán eldobott és elhagyott,
de fölöttem ragyognak a csillagok."

Judit

499
magyareszter - 2010. július 11. 12:48:24

Kedves Tara!
Egy temetésre furcsa azt a jelzőt használni, hogy szép, de sajnos már többször voltam ilyen "szórásos" temetésen, azt hiszem van olyan megható, fájdalmas, mint bármilyen más temetési mód. A lényeg az élet elmúlása miatti fájdalom, szomorúság, hogy milyen keretet adnak neki, szerintem mindegy.
Sok szeretettel Eszter

1346
Tara Scott - 2010. július 09. 15:41:31

Kedves Tatos, Anna, köszönöm, hogy időt szántatok írásomra, és a jókívánságot is.
Üdv: Tara.

1119
tatos - 2010. július 04. 22:19:27

Kedves Tara. Szívből kívánom, hogy mihamarabb megyógyulj.

1346
Tara Scott - 2010. július 04. 21:17:12

Bocsássatok meg, hogy együtt köszönöm meg, hogy olvastátok írásomat. Ízületi problémával küszködök, keveset mozgathatom csak a kezem. Csak remélhetem, hogy ezzel az írással méltóan emlékeztem meg a búcsúztatójáról.
Köszönöm.

1403
titanil - 2010. július 04. 14:47:30

Kedves Tara!
Nagyon szép írás egy ember eltávozásáról. Míg tart a búcsúbeszéd, távolabb zajlik az élet. Az egyetemi tanár bizonyára szerette a természetet, ezért szórták hamvait a Tiszába. Gratulálok!
Szeretettel: Titanil

1119
tatos - 2010. július 03. 19:22:17

Kedves Tara.!

Őszínte emberi megbecsülés, tisztelet és szeretet sugárzik írásodból. Nagyon sép emléket állítottál ezzel a szép írásoddal. Gratulálok. További ok sikert kívánok.
Szeretettel Gyöngyi.

227
kondrakati - 2010. július 02. 17:30:30

Kedves Tara!

Bár elmúlásról szól, az írásod tele van mégis életképekkel.
Nagyon tetszett!

230
Torma Zsuzsanna - 2010. július 02. 08:42:11

Kedves Tara!
Igen szép, és megható volt írásod az elhunyt búcsúztatásáról (temetéséről). Nem a legszokványosabb, de már hallottam hasonló esetről (Gandhi hamvait is vízbe szórták). Én is hasonlóképpen szeretném befejezni az életemet, mondtam is már (félig viccesen), de mégis komolyan gondolva férjemnek, hogy az én hamvaimat a kaposmérői szőlőhegyi telkünkön szórják szét.
Hogy hamvaim ott legyenek, ahol mindig is nagyon jól éreztem magam, és sokat dolgoztam azért, hogy minden olyan szép legyen.
Aztán mehet tovább az élet, nélkülem és a rám való emlékezéssel.

Köszönöm, hogy ilyen szépen megfogalmaztad írásodat.


Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.