Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Emberség - 1962 - 3. helyezett (2010. augusztus)

A virágmintás kis szandál ugrándozott, játszva szaladgált a járdán, két pipaszár láb vitte előre a vidám nyári reggelen. Piros pöttyös szoknyácska, fehér fodros blúzzal jelezte, hogy különleges ez a nap. Tetejében a kerek pofi két szőke copf között igazán kedves volt, ahogy felnőttesen végezte munkáját. Édesanyjának segített „kasszírozni”, aki a kartonokról tépte le a kis perforált négyzetet. Tizenkét hónap szerepelt rajtuk, a hónapok neveivel. Az előfizetők neve és lakcíme is fel volt tüntetve a lapokon. Különböző színűk pedig jelezte, melyik újságot fizették elő, fehér, sárga, rózsaszín, kék és zöld karton sorakozott már előkészítve, ahogy az utcán haladtak.
A város külső kerületében, hosszú utcákon mentek házról házra. A kislánynak még hosszabbnak tűnt, mint valójában volt. Egyszerre három helyre is becsöngetett, míg az egyik kapuhoz megérkezett az előfizető néni vagy bácsi, már a következő is készülődött az újságpénzzel. Míg az egyik helyen várta, hogy kijöjjenek, a másikon már el is tette a fizetséget. Nem lehetett megállni, pihenni, igyekezni kellett a munkával. Szorgalmasan kiabálta végig az utcát.
- Itt az újságos! Az újságpénzért jöttünk!
A felnőttek megmosolyogták, süteménnyel, almával, házi málnaszörppel kínálták. Borravalót is kapott, kicsit talán többet is, mint édesanyjának szoktak adni.
- Hű, de szorgalmas ez a kislány! Nézzenek oda, milyen fiatal munkaerő! Ez aztán a segítség! – hallotta innen is, onnan is, amitől még lelkesebben repdesett, intézkedett, fontoskodott.

Csak egy helyen nem fogadták kedvesen, a jókora, gazdag sarokházban. Az udvarra garázst is építettek, gyönyörű autó állt benne. Sok újságot fizettek elő, még Autó-Motorsport is járt nekik. Ott is egyszerre három helyre kellett figyelni, többnyire kiszámolták a pénzt, de előfordult, hogy vissza is kellett adni, anyja postás táskájából aprópénzt. Ahogy eltették, amiket cserébe kaptak, a kis kartondarabkákért, akkor vették észre, hogy egy félbehajtott tíz forintosnak nincsen meg a másik fele. Döbbenten nézték. Most mit csináljanak? Már mindenki visszament a házba. Nem csöngethetnek be újra. Mit mondanak? Rögtön kellett volna szólni, ha észreveszik.
A hiányos pénz semmit sem ért. Szinte biztosak voltak benne, hogy a barátságtalan, jómódú asszony lehetett, aki becsapta a gyereket. Borravalót sem szoktak adni sohasem. Természetesen nem kötelező. Nagyképű nőszemély. Egyszer a kartonra a háziasszony előtt írta rá az anyuka a nevüket és a címüket.
- Maga le tudja írni, hogy Dessewffy utca helyesen? – csapta össze csodálkozva párnás kezeit. A sok aranygyűrű belemélyedt kövér ujjaiba. Nyakában és karján is sok ékszert viselt, talán azt gondolta, hogy attól értékesebb ember lesz.
A kislány sírva fakadt mérgében, mert nem figyelt és kárt csinált. Teljesen nekikeseredett. Szerencsére már vége felé jártak a körzetnek, innentől kezdve bizony lelohadt a nagy lelkesedés. A fagyi pénz is odalett, de annál sokkal rosszabbul esett a csalódás.
Sokáig nem tudta elfelejteni a kellemetlen emléket. Édesanyja vigasztalta, biztosan nem szándékosan történt, nem vette észre, aki a rossz pénzt adta, ahogy ők sem. Igazából maga sem hitte, mert olyan gondosan félbehajtották, de sajnálta a gyereket.

Ősszel, ahogy elkezdődött az iskola, esősre, hűvösre fordult az idő, megérkezett az első mandulagyulladás is. A kislány egyedül maradt otthon, a szegényes üzlethelyiségben, csak a kutya vigyázott rá. Testvérei elmentek az iskolába. Édesanyja reggelre megérkezett az újságkihordásból, de már ment is tovább, vitte a szövetkezetbe az elkészült rongybabákat. Nappal bedolgozást vállalt, különböző játékokat, vagy azokhoz tartozó kellékeket, babaruhákat varrt. Az anyagot mindig kiszámolva, papíron aláírva vette át, s ugyanúgy adta le. A gyerekek sokszor besegítettek, előfordult, hogy bohócokat kellett varrni, a testét vattával tömték ki, amit nagy zsákban adtak hozzá. Az egyik lába alul nem lett mindjárt összevarrva, fakanál nyelével dugdosták bele a tölteléket, így lett teste a bolondos figurának. Néha a szállításnál is segítettek biciklivel tolni a kiszabott munkát, vagy az elkészült darabokat.
A kislány különösen szeretett ott lenni. Egyik nagy teremben a szabók felvágták az anyagokat a megfelelő méretűre és alakúra, a másik teremben sok-sok varrógép mögött dolgoztak a lányok, asszonyok, a színes anyagok csak úgy szálltak a varrótűk alatt. Gyerekfejjel nem is munkahelynek látszott ez az egész, hanem egy jó kis játszótérnek, a kemény munka pedig mulatságnak.

Ahogy elmúlt a láz, de még nem mehetett iskolába, kérte édesanyját, vigye magával a varrodába, ahogy otthon hívták a kézműipari szövetkezetet. Éppen munkáért kellett menni, majd ő segít cipekedni. A főnökasszony már messziről mosolygott, ahogy meglátta a kis segéderőt.

- Mi van az iskolával? Csak nem bezárták? – viccelődött a gyerekkel.
- Beteg vagyok, de már csak egy kicsit. Majd hétfőn mehetek iskolába. – válaszolt illemtudóan a kislány, majd szemei körbejártak, miféle új játékon dolgoznak a teremben.
Meg is lepődött, ahogy meglátta a gyönyörű, selyem babapaplanokat. Bordót, kéket és sárgát. – De gyönyörű! A sárga a legszebb, olyan, mint a Napsugár – szaladt ki a száján hangosan, önkéntelenül, elbűvölve a látványtól.

Kiderült, hogy nekik is babapaplant kell otthon varrni és kitömni vattával. Összesen százötven darabot, mindhárom színből ötvenet-ötvenet. A kiszabott darabokat megszámolva vette át édesanyja, de valami nem stimmelt, ezért a főnöknőt kereste, aki irodájában dolgozott. Igazából elkerített kis üvegkalitka volt, amit a nagy terem sarkából alakítottak ki, egyetlen szekrény, és íróasztal fért el benne. Az asztal tetején halomban álltak a számlák, szállítólevelek, elszámolások. A vezetőnő kopott karosszékben ült előtte, éppen belemerült a papírmunkába. A szegény asszony toporgott egy kicsit, majd megszólította:

- Elnézést kérek, hogy zavarom. Átszámoltam az anyagokat. A sárgából eggyel több van – nézett kérdő tekintettel az asszonyra.
- Jaj Babosné, nem érek rá! Biztosan téved, a raktárban megszámolták, én is ellenőriztem. Inkább igyekezzen haza, mert jövő hétre kész kell lenni. Rövid határidőre vállaltuk a szállítást.
Így hát néhány pillanatig még tanácstalanul álldogált, majd beletörődve a dologba, kislányát előkerítve elindult hazafelé. Nem szólt a gyereknek, senkinek sem a többlet anyagról, így történt, hogy már régen elfelejtették, mikor eljött a karácsony. A gyerek pedig a karácsonyfa alatt egy gyönyörű, sárga selyem babapaplant talált. A Jézuska pontosan olyat hozott, amilyet édesanyjának kellett varrnia. Boldogan ölelte magához a kis játék ágyneműt, napokig azzal takargatta babáját, mackóját. Hol az egyiket, hol a másikat, főleg azt, amelyik mandulagyulladást kapott.
A félbetépett tíz forintost nem felejtette el, de már nem kesergett miatta, feledtette vele a karácsonyi meglepetés.
A számla ki lett egyenlítve, ahogy az életben sokszor így történik, akkor is, ha nem vesszük észre, esetleg nem is tudunk róla.

Budapest, 2010-07-31

Írta: Csató Gáborné/Magyar Eszter
277
farkas viola - 2010. augusztus 03. 17:13:34

Kedves Eszter!
Nagyon tetszik a történeted, kitűnően megírva, a Tőled szokott módon. Az a félbevágott 10,-Ft-os? Hát az annyira belevág az igazságérzetembe - gondolom, a Tiédbe is - én biztos nem tudtam volna belenyugodni. Elfelejteni pedig végképp nem.
Szeretettel gratulálok: Viola

499
magyareszter - 2010. augusztus 02. 12:55:19

Kedves Anna!
Örülök, hogy Neked ennyire tetszett ez a kis írás. Köszönöm véleményedet.

Kedves Titanil!
Az a szomorú, hogy a gazdagok a szegényekkel szemben nemcsak lenézőek, hanem talán azt is gondolják, hogy bármit megtehetnek velük, értéktelenebb emberek náluk, a társadalmi ranglétrán alattuk állnak. Alapvetően hibás a szemléletük.

Kedves Judit!

Köszönöm kitüntető figyelmedet. Nagyon örülök, hogy nem csalódtál.Smile
1962 ma már történelem, részint időben is, bár ott csak 48 év a távolság, de életvitelben, felfogásban, gondolkodásmódban évszázadokat jelent. Sajnos letűnt világ, ami a becsületes munkát, annak a tiszteletét jelenti.
Egyedül három gyerekkel abban az időben, egyetlen helyiségből álló üzletlakásban, a város szélén, nem volt egyszerű mutatvány megélni. Tisztelet Édesanyámnak!
A családi összefogás, a szeretet, az összetartozás viszont egy életre szóló, értékes útravalót adott, ezt semmi más nem helyettesítheti.

Köszönöm mégegyszer a figyelmet!
Sok szeretettel Eszter

686
T Pandur Judit - 2010. augusztus 02. 09:40:09

Kedves Eszter!

Elsőnek a Te írásodat olvastam el, még tegnap, és nem kellett csalódnom, mert nagyon tetszett. Benne van az az emberi melegség, tisztaság, a becsület és a kemény munka dicsérete, amiért annyira szeretem az írásaidat.
Bizony sokkal, de sokkal nehezebben élt az emberek többsége 1962-ben, ma már elképzelhetetlen szegénységben, rossz körülmények között. Akik a mai divat szerint folyton síránkoznak azért, mert másoknak több van, csak egy hónapra kerülnének vissza az időben 1962-re, majd meglátnák, hogy mi is az igazi szegénység.
Azonban a munka szeretete, és a becsület tisztelete akkor jobban hangot kapott, mint manapság. Ma is ilyen elvek szerint él a társadalom többsége, de a médiának sikerült rájuk ragasztani a "lúzer" bélyeget, és a gátlástalanságot, a mások kihasználását piedesztálra emelni.
Szép történet, jó történet!
Gratulálok!
Judit

1403
titanil - 2010. augusztus 01. 18:46:19

Kedves Eszter!
Már az első mondat olvasása megragadott, ahogy a kislány lépteit leírtad. Tetszik a kislány jelleme, segítőkészsége, lelkifurdalása amiért nem vette észre a hiányos pénzt. Találó a gazdagok gondolkodásmódja, aki szegény, az csak műveletlen lehet. Megható a vezető nagyvonalúsága, így a kislánynak a Jézuska sárga selyem babapaplant hozhatott ajándékba. Nagyon szép történet. Gratulálok!
Sok szeretettel: Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.