Tara Scott: Végső megoldás

A szoba, valamivel kisebb volt, mint otthon. Két heverő, egy-egy éjjeliszekrénnyel, ruhásszekrény, két fotel, közte dohányzóasztal. A sarokban virágállvány. Mielőtt leült a fotelba, kinézett az ablakon. Pár méterre az épülettől, egy belső keskeny poros úttest húzódott. A másik oldalán, egy alacsonyabb téglaépület állt. Régen építhették, rozsdás rács fedte a repedezett zöld keretű ablakot. Szűknek érezte a blúzt, míg helyet foglalt az asztalka mellett.
A lánya a ruháit hajtogatta be az üres szekrénybe, s úgy érezte, kerüli a tekintetét. Talán egy kis biztatásra várt. De Ica csak sietősen rendezkedett.
– Kicsim, ha sietned kell, menj csak, elpakolok én! – mondta bizonytalanul.
Ica rápillantott, egy mosolyféle torzult arcán.
– Hagyd csak, ennyi időm még van – rápillantott órájára, s kicsit jobban sietett.
Letette a pár papucsot a leterített heverő mellé, s a végére terítette a vadonatúj köntöst.
Az eredménnyel elégedetten lépett az anyja elé, mire az felállt a fotelból.
– Kész vagyok, rohanok. A mobilod, és a töltője meg van ugye? A telefon legyen mindig nálad, hogy elérjünk! Este hívlak. – azzal sietősen megpuszilta két oldalról, s már indult is kifelé a szobából. Az ajtóból, még visszaintett.
Az asszony tehetetlenül állt még, s látszott rajta, hogy nem tudja, mit kezdjen magával?
Az ajtónyílásban, egy hasonló korú asszony jelent meg, melegítő alsóban, rövid ujjú blúzban.
Rámosolygott, belépett és kezet nyújtott. Bemutatkoztak. Megegyeztek, hogy tegeződnek, hisz mostantól szobatársak lesznek. Felajánlotta, hogy végigvezeti az épületen még ebéd előtt, de Ő fáradtságra hivatkozva inkább pihenne.
A másik ráérzett, hogy talán egyedül lenne, mosolyogva halasztást ígért későbbre. Majd felvette a könyvét az éjjeliszekrényről, s kilépett a szobából.
Magára maradt. A szó, valódi értelmében. A torkában gombóc növekedett. Leült a fotelba, s úgy fordította, hogy kilásson az ablakon. Haza gondolt. A kertre. A rózsáira, amit oly féltve gondozott, és amikor már szépen sorban nyíltak, mindig volt bent a szobában nála is, és Icáéknál is friss virág. A gyerekekre, akik iskolába menet mindig megálltak a háza előtt, s mindig kaptak egy-egy almát, körtét a fákról. A gombóc már majdnem szétfeszítette a torkát, és a szeme is égett. Nézte, a szemben lévő kis házat. Valaki fehér köpenyben, épp az ajtót nyitotta kulccsal. Kis idő múlva kifordult, s egy rekesz almát tartott a kezében. Pár másodperc, s eltűnt a szeme elől.
Kissé lazult a torka, míg az előbbi jelenetet nézte, de most újra visszatért gondolataihoz.
Egészen, a régmúltba. Amikor Ica még kicsi volt, és először vitte óvodába. Hogy sírt, amikor otthagyta, s ő hiába próbálta elmagyarázni, hogy neki dolgoznia kell. Ő is napokig kisírt szemmel ért be a munkahelyére. Volt, aki mosolygott rajta, s volt, aki magához ölelte vigasztalva. De este együtt voltak, mind a hárman. Játszva, mesét olvasva.
Őérte, nem jönnek el este. Amikor egy hete vásárolni ment, mint minden reggel, egy téren találta magát. Mindenfelől magas házak, s ő nem tudta megmondani, hol lakik. Akkor este összeültek, s neki meg kellett értenie, hogy nem dolgozhatnak úgy a lánya, és a veje, hogy nem tudhatják, ő merre jár. Hol éri baj. Másnap Ica ismerősökkel beszélt telefonon, és így nem kellett hónapokat várnia. Könnyek gördültek végig az arcán. Most döbbent rá, hogy ez az egész annyira végleges. Talán a gyógyszer, amit kapott…. De azt mondta a veje, hogy ne kockáztassanak! Bánthatják, kirabolhatják… Talán igaza van.
Az étkezéseknél, együtt volt a többiekkel, de este nem ment a közös tv nézésre. Pedig otthon este sokáig nézte a filmeket. Ica hozott neki könyveket, de nem volt türelme olvasni. A szobatársa eleinte próbált vele társalogni, de érezte, hogy csak kényszerből válaszolgat. Ő megszokta már itt, otthon volt magányos, itt barátokra talált a volt tanárnő.
Ica eleinte jött, esténként süteményt, gyümölcsöt hozott. Egy nap örömmel újságolta, hogy előléptették a munkahelyén, igaz, ez tanulással jár. Kicsit ritkábban tud jönni. Ő örült neki, és nyugtatgatta, hogy nincs semmi baj, el van ő itt. A telefonok is ritkultak, s már hétvégén jöttek csak az unokákkal. Nyáron két hétre Spanyolországba mentek. Rohan hozzá, amint hazaértek, ígérte Ica. Rájuk fér a pihenés, mondta ő örömmel. Menjenek csak!
Egy hét múlva délután, a fotelban ült. Egyszer csak felnézett, s elmosolyodott. Ica állt mellette, s a vállára tette a kezét. Úgy is találtak rá. Mosolyogva.

Írta: Tara Scott
686
T Pandur Judit - 2010. augusztus 12. 23:37:02

Kedves Tara!
Huh, de elszomorítottál... Sad
Úgy vittél, sodortál magaddal a történeteddel, hogy csak egy kis halvány remény derengett közben bennem, hogy végül megkedveli a szobatársát, és kialakít egy új életet.
Azt mondják öreg fát nem lehet átültetni. Most pedig egyre nagyobb divatja van ennek az átültetésnek!

Judit

1803
De Profundis Clamavi - 2010. augusztus 12. 21:59:58

Köszönöm szépen, hogy megosztottad velünk ezt a kitűnő írást.
Gyakorlatilag nem is tudok mást írni, mert ez egy profin felépített, erős hangulatú kiadásra érett mű.
Én még csak tanulom ezt a szakmát, ezért ha megengeditek, részletesen megindokolom véleményem. Ha átgondolom, leírom, akkor tanulok is belőle. Tehát:
A bevezető szobaleírás nagyon jól megalapozta a steril de nagyjából barátságos otthon képét. Mint egy szállodai szoba. Semmi személyes, de elfogadható. A szituáció hangulatát nagyszerűen bevezette néhány példaértékű mondattal:
--Szűknek érezte a blúzt-- a néni, azaz feszengett benne, az alkalomra kiöltözött, de szokatlan neki a viselet.
--Kicsim, ha sietned kell-- Érezzük, hogy bensőséges köztük a hangulat, csak most van némi feszültség.
--egy mosolyféle torzult arcán-- ragyogóan jelzi a hangulatot, nem csak a szóösszefüggés jelentése, de a szavak egyedi hangulata is rásegít: mosolyféle, torzult
--a vadonatúj köntöst-- semmi sallang, de tudjuk, hogy szépen ellátta a szükséges felszereléssel a mamát. Tetszik ez a szűkszavúság. Profi előkészítése a történetnek. Ha magyarázkodna, elnyújtaná a felvezetést, rossz helyre kerülne a hangsúly, nem ütne akkorát.
--Kész vagyok, rohanok. A mobilod, és a töltője meg van ugye? A telefon legyen mindig nálad, hogy elérjünk! Este hívlak-- Mint a valódi életben. Félszavakkal, mert ismerik és értik egymást. Nagyon élnek ezek a sorok! A lány kínlódik, zavarban van, és ezt a sietség mögé rejti. Érezzük, hogy a jó kapcsolat mellett, már a lányé kettőjük között a vezető szerep. Ő ismeri jobban ezt a világot, és a mama elfogadta.
A következő nagyon-nagyon profi rész az almák ellentéte:
--Haza gondolt. A kertre___ A gyerekekre, akik iskolába menet mindig megálltak a háza előtt, s mindig kaptak egy-egy almát, körtét a fákról-- --Valaki fehér köpenyben, épp az ajtót nyitotta kulccsal. Kis idő múlva kifordult, s egy rekesz almát tartott a kezében.-- Eltátottam a számat annyira jó. A fehér köpeny, rekesz alma; és az almát majszoló gyerek hangulati ellentéte.
--Hogy sírt, amikor otthagyta, s ő hiába próbálta elmagyarázni ___ este együtt voltak-- és a --Őérte, nem jönnek el este___ Mindenfelől magas házak, s ő nem tudta megmondani, hol lakik-- Oktatni kellene ezeket a sorokat! Egy élet érzelmi kivonata az óvodától napjainkig
--Ica eleinte jött, esténként___ előléptették a munkahelyén, igaz, ez tanulással jár. Kicsit ritkábban tud jönni. Ő örült neki___ A telefonok is ritkultak, s már hétvégén jöttek csak az unokákkal.-- Szűkszavú és nagyon érzékletes eszenciája a lassú eltávolodásnak, amit sajnos el kell fogadnunk. Szereti, de az élet fősodra más máshol van!
És a befejezés --Egy hét múlva délután, a fotelban ült. Egyszer csak felnézett, s elmosolyodott. Ica állt mellette, s a vállára tette a kezét. Úgy is találtak rá. Mosolyogva.-- Csak megkönnyezni lehet, magunkba mélyedni és gratulálni!
Nagyon jó írás!
Köszönettel Urbánszki László, azaz De Profundis Clamavi, az új fiú

1423
Jega - 2010. augusztus 12. 21:43:17

A fenébe Tara megbőgettél ! Anyám jutott az eszembe. A szomorú valóságról írtál. Érzékenyen érint bennünket, mert mindannyian egyszer eljutunk ebbe a helyzetbe, de addig reménykedünk. Szeretettel Jega Ibolya

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.