Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Jéga Szabó Ibolya: Mezítláb a forró homokon - A ház és a mi játszótereink

(Régi történetek a gyermekkoromból) 13/3

A lakóház téglalap formájú alapon állt észak déli tájolással, ha felmentünk azon a néhány lépcsőfokon, akkor egy hosszú folyosóra értünk, ami a mai nappalinak felelt volna meg. Nagy ablakain az egyszerű függöny összekötve, beengedte a déli nap melegét, ami nyáron nem, de télen annál hasznosabb volt. Nyáron többnyire a konyhában ebédeltünk, ennek ablaka a kelő nap felé nézett. Már felnőtt fejjel jöttem rá, hogy a ház ablakai, úgy voltak elhelyezve, hogy a bentlakók rajtuk kitekintve körbenézhettek a tanyán. A széles és hosszú folyosón állt egy kecskelábú, legalább három méteres asztal, két oldalán padokkal, fehér abrosszal letakarva. A pad végén konyharuhába csavart hatalmas kenyerek vártak a sorukra, hogy a fenébe nem száradtak ki azt ma sem értem, abban időben nem volt még nejlonzacskó. Erre azért emlékszem ilyen biztosan , mert az utazás során anyánk barna papír zacskókat tett el, arra az esetre ha én az utazástól mindig tengeri beteg, váratlanul hányni kezdtem a vonaton, vagy Pesten a villamoson...

Jobbra a konyhával folytatódott, a berendezése egyszerű volt, konyhaasztal székekkel, a végébe az ablak alatt egy ágy a deleléshez, ez volt a Nagyapánk helye, az ajtó mögött a lócán egy lavór, és a vizes kanták, egy csikókályha, konyhaszekrény és kész. A kályhába a kicsik hordták a kukoricacsutkát tüzelni. Így nyaranta bizony meleg hely volt ez a konyha, mert a főzéshez, sütéshez tüzelni kellett. Nem is szerettem itt. Még nagyanyánk is kibontotta kendője csomóját, és csak úgy lógott a fején. Többször megkérdeztem, hogy minek az a kendő ebben a nagy melegben? A Mama szerint a nap ellen, de szerintem meg azért, mert így szokta meg. A mosásnál mindig levettette, igaz, hogy az eperfák árnyékában nem égetett bennünket a nap.
A folyosó végében volt a kiskamra, polcokon a befőttek, lekvárok sorba rakva, zsírban lesütött disznóhúsok és zsír hatalmas bödönökben, és mindenféle egyéb élelmiszer, egy tálban konyharuhával letakarva várta kenyérsütést a kovász. A kiskamra mellől nyílt nagykamra, ahol a falak mellett nagy faládákban felhalmozva a kenyérliszt, a finomliszt, a korpa a disznóknak, és más szemestakarmány. Itt tárolták a tojást garabolyokban(fületlen kosár). Itt tárolták a kenyérsütés és a disznóvágás eszközeit, nagy fateknők voltak a falnak támasztva. A kicsi ablakok magasan álltak, az egész helység hűvös nyugalmat árasztott. Innen lehetett feljutni a padlásra is a hosszú falétrán. Egyszer jutottam csak ide fel és sok kincset találtam, többek között egy fületlen retikült, egy könyvet, ami a háborúról szólt, az oroszokat, mint felszabadítókat istenítették benne. Számomra ez is kincs volt, mert olvashattam. Mindenütt nagy tisztaság honolt, és ezekbe a helységekbe mi csak a nagyanyánkkal léphettünk be.

A folyosóról lehetett tüzelni a kemencét, ami a legfontosabb építmény volt a házban, mert télen ez adta a meleget és itt sütötték a kenyeret. Innen nyílt a kemencés szoba, aminek a jó részét a kemencebúb foglalta el, körülötte a kemencepadkával. Ebből a szobából nyílt a szép szoba, ami nyáron kellemesen lehűtötte az itt alvókat, de télen szerintem igencsak fagyos volt benne a lehelet. Ám mi télen soha nem jöttünk ide. Szép szobának azért hívtuk, mert szép bútor volt benne, nagy szekrények, faragott támlájú dupla ágy, de ezekben is csak szalmazsák volt a matrac. Minden ősszel az összes szalmazsákot újra tömték friss szalmával. Ebben aludtunk mi gyerekek, nagyszüleink meg a kemencésben. A padló mázolt döngölt agyag volt, aminek a simasága és szépsége a Mama ügyességét dicsérte. A falak pedig mindenhol fehéren ragyogtak. A villanyt tanyára a hatvanas évek közepén vezették csak be, addig petróleum lámpák világítottak sötétedés után, a szobai lámpák szép díszesen ontották a fényt esténként, nekem nagyon tetszettek.

Játszóterünkké vált az egész tanya. A legkedveltebb helyünk a kert volt , mert ott mindig érett valamilyen gyümölcs. Állt a kerítés mellett egy nagy sárgabarackfa, hatalmas vastag ágakkal, amin sétálni lehetett, rálógott a pincére, ez jó búvóhelyünk volt, ráadásul tele gyönyörű sárgabarackokkal. A Mama tiltotta mértéktelen gyümölcsevést, sokszor kaptunk kenyeret hozzá, mondván nehogy hasmenésünk legyen. Egyszer öcsémet úgy nyolc évesen mégis olyan súlyos hasmenés érte utol, hogy sürgősen haza kellett vinni, majd a legyengüléstől, vagy ki tudja mitől, agyhártya gyulladást is kapott, és egy hajszálon múlott az élete. Anyánk szerint szerencsére a Mária kötényében volt. A nagy kertben rengeteg gyümölcsfa állt, korai édes alma, egy véralma, és egy fontosalma, aminek a fája olyan volt, mint a szomorúfűz és hatalmas gyerekfej nagyságú almák lógtak le róla, de a fanyarsága miatt csak rétesnek volt jó. Júniusban , mikor megérkeztünk, akkor érett a ropogós cseresznye, ezt szedtük eladásra is, amit Nagyapám a kisteleki piacon árult... Rengeteg meggyfán érett az üvegmeggy, szedtük befőzni., lekvárnak, szörpnek. Nagy bánatunkra szörpöt csak ünnepnapokon kaptunk. Volt ebben a kertbe körte, szilva és rengeteg szőlőtőke, amit mindig kötözni kellett rafiával, és sarabolni a gazt. A hullott gyümölcsöt, főleg almát összeszedtük a disznóknak, a többi érett gyümölcsből lekvár, befőtt és cefre lett, gondolom télen kifőzték pálinkának.

A másik kedvelt játszóhelyünk a zsombékos tó volt, de itt vigyázni kellett, mert ingoványban elsüllyedhettünk. Itt békáztunk, szitakötőket fogtunk, és elég szadista módon a szárnyukból pici legyezőket csináltunk.

A harmadik kedvenc helyünk a kovácsműhely volt. Itt inkább tátogni és hallgatózni szoktunk, és felváltva nyomtuk a fújtatót. Néztük a ló patkolást, figyeltük az embereket és persze kíváncsian füleltünk. Nagybátyánk nem sokáig kovácskodott itt, mert megnősült és elköltözött. Nagyon csendes lett a tanya ezután. Egyébként mindenütt találtunk játszóhelyet, jókat bújócskáztunk, fogócskáztunk, de egyvalami tilos volt, a kerítésen kívülre menni, kivéve a földeket.
Ezt mikor először vitt el anyám, úgy öt éves koromban , tudatlanul megszegtem a szabályt és kiszöktem, mindig is szerettem céltalanul csak úgy kószálni később is. Mentem a szemem után. A tanyákat nagyon hamis kutyák őrizték, többnyire kuvaszok, ezek vad és nagyon veszélyes állatok voltak A nagyapámékét is megkötötték nappal ,miattunk. No tehát , jó messzire elcsatangoltam, át az erdőn, és ekkor nagy vihar kerekedett, amit én egy velem korú újdonsült libapásztor barátnőm szüleinek tanyáján vészeltem át, majd a vihar után, elég ijedten haza kutyagoltam A Nagyapámtól bizony kikaptam, és soha többet nem mertem megtenni, pedig nagy csavargó hírében álltam. A húgom is elindult egyszer haza gyalog, ő is kicsi volt még, de Lajosbátyánk hamar visszahozta. A Mamának vele kellett aludni, mert éjjel bőgött anyánk után.
A későbbiekbe, már sohasem akartunk megszökni, vagy csavarogni, igyekeztek lefoglalni bennünket. A tereink nagyok voltak, nem vágytunk kifelé.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
1119
tatos - 2010. augusztus 17. 19:42:43

Kedves Ildikó
Nagy érdeklődéssel és élvezettel olvastam szép visszaemlékező írásodat Gratulálok és várom a folytatást szeretettel Gyöngyi.

230
Torma Zsuzsanna - 2010. augusztus 17. 13:56:53

Kedves Ibolya!

Megint csak nagy érdeklődéssel és figyelemmel olvastam a gyermekkori történeted eme fejezetét is.
Ebben is nagyon sok minden ismerősként köszönt vissza rám. Talán több volna, ami ismerős, mint ami nem ezért nem is vállalkozom arra, hogy ezeket itt mint leírjam.
A tanya, a tanyasi élet (ami általában eltért egy kicsit a falutól, ahol már egy-egy utcában sokan laktak, egymáshoz közel), majdnem mindenütt hasonló volt, és ezért az ott felnövő kisgyermekeknek is hasonló élményei voltak. Így nekem is. A tanya nekünk kisgyermekeknek olyan nagy volt, mint egy vadnyugati filmben a "város".
Mire bejártuk széltében-hosszában és megismertük minden zegét-zugát, azzal sok időt el tudtunk tölteni, sok mindenen elcsodálkozhattunk, sok munkafolyamatot elsajátíthattunk, (hiszen már elég korán befogtak minket), s ezekhez kapcsolódóan sok kellemes vagy kellemetlen élményünk társult.
Mindig nagy örömmel olvasom az ehhez hasonló szép visszaemlékezéseket!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.