Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Jéga Szabó Ibolya: Mezítláb a forró homokon - A bál

(Régi történetek gyermekkoromból)13/8

A tanyán nem csak munkából állt az élet. Télen Nagyapámék a tanyasiakkal csárdás táncversenyt is rendeztek az öreg iskolában, amelyen egyszer ők is nyertek. Télen jártak ünnepkor misére is, hallgatták a rádiót, olvasták a Kincses Kalendáriumot. Később már Szabad Föld újságot is találtam náluk, bár újságos abba az időben a tanyákra nem járt, lehet, hogy később se. A postástól vehettek néha, ha arra járt. A híreket a tanyasi emberek egymás között beszélték meg, és mindenki elmondta, amit hallott, aztán az vagy igaz volt vagy nem. Nagyanyám mindenkit ismert a körülöttük lévő tanyákban, tudta honnan jöttek, kik voltak a felmenőik, kinek a lánya megy férjhez, kinek a fia nősül.

Így történt az is, hogy a piacon a szomszéd tanyabeli asszonnyal megbeszélték, hogy a szombati bálba, amit mindig a Csengelei állomáson tartottak, engem is elvisznek. A bálba Nagyanyám nem jött el a fájós lába miatt, csak a szomszéd tanyában lakó lány és az édesanyja gardedámnak. Az állomás 6 km-re volt és este 8 óra körül mentünk, majdnem sötét volt, és éjfélkor jöttünk haza, mert addig tartott a bál.

Nagy volt ám az izgalom, majdnem kiugrottam a bőrömből, mert ekkor mindössze 15 nyarat értem meg csak, és soha nem voltam bálban. Errefelé ez már nagylánykornak számított, mert a lányok 16- 20 éves korukig mentek férjhez. Furcsa volt számomra, hogy a velem egykorú lányok, komoly felnőttként viselkedtek, nem vihogtak, mint mi a húgommal Az udvarlóikról olyan visszafogott hangon beszéltek, mintha attól félnének, hogy meghallja. Néha az volt az érzésem, hogy félnek is tőlük. Az udvarlók, legalább nyolc- tíz évvel voltak idősebbek, mint ők, és nősülni, csak a katonaviselt fiúk nősülhettek. Húsz évesnél idősebb lány bizony az itteniek szerint már vénlány volt. Akkor sem, és ma sem nagyon bírom elképzelni, hogy egy 16 éves lány anya legyen és egy gazdaság gondjával is elbírjon. Bár itt az volt a szokás, hogy amíg saját portájuk nem lett, addig a fiú szüleinél laktak, és az akkori gazdasági viszonyok között bőven volt ideje az ifiasszonynak beletanulni a háztartási és a gazdasági teendőkbe.

A ruhával nagy gond nem volt, mert az egyetlen ünneplő ruhám ott díszelgett a szekrényben, egy rövid ujjú, derékban húzott, térd alá érő, mályvaszínű szatén ruhácska. Volt egy papucscipőm, ez volt az ünnepi és hétköznapi is. Cipő akkor került a lábunkra, ha valahova mentünk. A baj csak az volt, hogy a sok "mezitlábaskodástól" a lábam szétterült, és a topánka meglehetősen szorított. Ám ez engem egy csöppet sem érdekelt. A hajam viszont gondot okozott, mert fogalma sem volt Nagyanyámnak mit kezdjen az én hosszú, szögegyenes napszítta kender színű hajzuhatagommal, amit a napi fésülés helyett azon kócosan csak összekötöttünk hátul egy madzaggal.

Elérkezett a szombat délután, és ekkor a kis konyhában, ami egyben a felnőttek "fürdőszobája" is volt, télen itt mostak, és itt zajlott le a disznóölés is, nekiláttam az alapos fürdésnek. A hajamat megmostuk, ecetes vízzel jól leöblítettük, mert összeragadt volna a mosószappantól. A sarkamat majd egy órát sikáltam gyökérkefével, sehogy sem akart lejönni a kosz. Felkaptam a bugyit, a ruhát, a topánkát és kész is voltam a hajfonáshoz, mert ezt találta ki a Nagyanyám. Nem volt könnyű dolga, mert a frissen mosott haj nagyon csúszott, mire végzett úgy éreztem, hogy abroncsba tették a fejem, de ezt sem bántam. Kaptam a Mamától retikült, ebbe zsebkendőt tettem, meg egy kis aprópénzt. A nyakamra került a féltve őrzött kincsem, a keresztanyámtól kapott strassz nyaklánc. Gyönyörűnek éreztem magam, látni ugyan nem láttam, mert olyan nagy tükör nem volt a házban. Végre jöttek a szomszédék, már majdnem sötét volt. Hat kilométert kellett gyalogolni az állomásig, és vigyázni, hogy csak a kitaposott úton járjak, mert ha mellé lépek bokáig a futóhomokba süllyedek.

A bál már állt, a félhomályos nagy terem lampionokkal díszítve,a fekete padló frissen olajozott és büdös, körbe padok, székek, a végébe a zenekar húzta a talpalávalót. Kint volt egy söntés, de oda nők nem mentek.

Bementünk a terembe és mindhárman leültünk. Rövid idő múlva már mind a kettőnket felkértek táncolni. Na a tánc, hát az ment, legalábbis ahogy ők táncoltak úgy én is tudtam. Keringőzni, tangózni, sőt én twisztelni is tudtam, mert ez volt akkoriban a divattánc. Ezt a tánctudást otthonról hoztam, hiszen már "nagylánykodtunk", és barátnőimmel megtanultuk. Ha megszomjaztunk, akkor azzal a fiúval hozattunk egy pohár szódát, vagy málnaszörpöt, akivel épp táncoltunk. Éjfélkor húzta a zenekar a "Vak Pali Vak Pali Mindent lát", a hazamenő nótát, addigra az épület előtt kitört a verekedés, azt mondták, hogy errefelé nincs bál verekedés nélkül, ezt ugyan én nem értettem. Az önkéntes haza kísérőket a gardedámunk mind elzavarta. Mi ezt nagyon sajnáltuk. Ügyesen kikerültük a csődületet. Ám haza utat már nem tartottam nagy élvezetnek, de azért gyorsan lépdeltünk koromsötétben a tanyák felé, a hajam szétcsúszott, már nem érdekelt a cipőm, levetettem, mert minkét sarkamon hatalmas vízhólyag díszelgett, ez volt a bál ára.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
858
Epipapi - 2010. szeptember 23. 16:43:27

Forró homok ellen lábbeli!Grin

1403
titanil - 2010. szeptember 23. 13:41:10

Kedves Ibolya!
Élvezettel olvastam a hatvanas évek báljairól- Jó visszaemlékezni ezekre a fiatalkori élményekre. Ekkor már dolgoztam, és megajándékoztam magam egy körömcipővel. Nyáron hazafelé már bizony mezítláb mentünk, megszabadítva magunkat a szorító cipőtől. Néha jókedvünkben végigkeringőztük a hazafelé utat.
Írásodhoz gratulálok, nagyon élethűen írod le az akkori eseményeket.
Szeretettel: Titanil

1423
Jega - 2010. szeptember 15. 21:59:59

Köszönöm lányok a meleg szavakat, és azt, hogy mindig olvastok. Szeretettel Ibolya

499
magyareszter - 2010. szeptember 15. 21:46:20

Kedves Ibolya!
Csodálatos ez a rész és az előzőeket feltétlenül bepótolom, csak az időzavar nagy nálam. Twisztelni én is tudtam.Smile Néhány éve egy rövid időre megint divatba jött, de az már távolról sem volt olyan, mint eredetileg.
Nagyon el tudtam képzelni fájós lábadat. Mi is nagyon szegények voltunk gyerekkoromban és az ünneplő cipőm óriási volt, hogy sokáig jó legyen, ne nőjjem ki hamar. Az orrát vattával tömtük ki. Tényleg élvezet olvasni ezeket az emlékezéseket, a fiataloknak azért, mert ismeretlen világ tárul eléjük, nekünk pedig emlékeink miatt.

Sok szeretettel Eszter

1119
tatos - 2010. szeptember 15. 00:37:10

Kedves Ibolya.
Újra nagy élvezettel olvastam ezt a kedves visszaemlékezésedet is. Mindannyiszor amikor elolvasom szép írásodat eszembe jutnak a saját emlékeim. Én 16 éves voltam a nagy roki korszakban és véletlenül kedves Édesanyám lánykori falujában voltunk, amikor a szüreti bál volt. Nagy élmény volt, és bonyodalom.Lehet, hogy én is megírom egyszer. Sok sikert és várom a következőt.Szeretettel Gyöngyi.

1423
Jega - 2010. szeptember 14. 20:54:30

Kedves Judit köszi , hogy olvastál. Azért az a segédkezés a bálban is nagyon szórakoztató lehetett. Üdv. Jega.

686
T Pandur Judit - 2010. szeptember 14. 13:17:59

Kedves Ibolya!

Mosolyogva olvastam visszaemlékezésedet a tanyasi bálra!
A kislányokból akkoriban hamar nagylány, aztán meg asszony lett.
A bálok voltak a fiatalok között az ismerkedési lehetőségek, még az a csoda, hogy el nem csavarta egy fess legény a fejedet a bálban! Smile
Nagymamám mesélte, hogy az ő fiatalkorában a lányok kis csokrot "bokrétát" adtak a nekik tesző legénynek a bál elején, amit azok a kalapjuk mellé tűztek. Sorban megtáncoltatták a lányokat akiktől bokrétát kaptak, de előre, a kalapjuk elejére annak a lánynak a csokrát tűzték, aki nekik is tetszett. Lám, lám már akkor sem volt ismeretlen, hogy a lányok "kezdeményeznek"! Smile Hiába nincs új a nap alatt!
Sajnos én igazából nem báloztam, mert a nagybátyám kocsmáros volt, és ha bál volt a faluban, akkor nekem is segítenem kellett kiszolgálni, mert nem győzték ketten a feleségével. Így én a söntésben, a pult mögött dolgoztam, amíg a többi fiatal bálozott.
Remek volt ez a darabja is a visszaemlékezésednek!

Judit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.