Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Jéga Szabó Ibolya: Mezítláb a forró homokon - A pusztaszeri állatvásár

(Régi történetek a gyermekkoromból) 13/10

Amikor letelt a két hét tovább vándoroltam a pusztaszeri tanyavilágba Jéga Lajos bátyámékhoz, ők az apai és az anyai részről is a rokonaim voltak. Verkanéném, úgy mint Matildkanéném, szintén a fiatalon elhalt nagyanyám húga volt. Dupla rokonság volt közöttünk, mert az ő férje az én apám, 15 évvel idősebb bátyja volt. Anyámék, ezen rokonság révén ismerték meg egymást. Verkanéném külsőre és természetre dédanyám szakasztott mása volt. Gömbölyű volt és örökké vidám.

Három fia született, a két utolsó ikerként jött a világra. Akkora már a fiai felnőttek, és a ház elárvult, így hát, nagy örömmel fogadott engem, főként, mert lány voltam, és ismét hangos lett tőlem a ház. Ez a tanya pusztaszer határában feküdt, közel a faluhoz, hatalmas jegenyefák övezték, mint a legtöbb tanyát, ám itt egy kis akácos is megbújt a ház mellett. A tüskés akácfa hihetetlenül elterjedt az Alföldön, mert amerre csak jártam úton útfélen találkoztam velük. A ház kicsi volt, a folyosó egyik oldalán egy cseppnyi konyha bújt meg, melyben egy tapasztott kályhán főzött Verkanéném. A másik felén volt az éléskamra, amelynek a legnagyobb kincse a tejeskannákban álló méz volt. Soha életemben nem ettem annyi mézes kenyeret, mint itt. A folyosóról nyílt a kemencés szoba és arról pedig a hideg szoba, amit csak a vendégek használtak. A házzal szemben állt az istálló és egyéb mellék helységek. Az istállók mögött a méh kaptárak álltak szép sorjában. Középen a gémeskút, de a vize magasan volt, szinte pohárral lehetett belőle meríteni. Nem is volt jó íze. Az udvar hátrafelé lejtett és a végében már állt a talajvíz és ebbe a kis tóba két hatalmas bivaly feküdt. Mikor kicsi voltam, mindig azt mondták ők nem tejet adnak, hanem tejeskávét. Bizony én ezt elég sokáig elhittem, mert fogalmam sem volt még akkor a cikóriakávé létezéséről. Igavonásra, szántani használták őket. Képesek voltak a nagy nyári hőségben egész nap heverészni a pocsolyában. Lajosbátyám méhészkedett, és ő volt a környék ácsa, mindenhez értő ezermester volt. A házukat az emberek ebben az időben maguk építették néhány hozzáértő ügyes tanyasi ember segítségével. No, hát ilyen volt az én nagybátyám is, aki rengeteg házon otthagyta a keze nyomát. Ha a hátsó kapun kimentünk a földekre jutottunk ki, ott dinnyét, és földiepret termesztettek, a fűszerpaprikán a krumplin kívül még gabonát és kukoricát. Itt vetettünk az aratás után még tarló krumplit, ami már nem lett olyan nagy, mint az idejében elvetett, de volt ősszel újkrumpli és a vetésforgó is jót tett a földnek.

Sok disznót tartottak, és Verkanéném egy szép napon, elhatározta, hogy kihajtunk egyet a süldők közül pusztaszeri vásárba, hogy legyen egy kis forintjuk is. Mert a parasztembernek mindene megvolt, ami az élethez kellett, mert megtermelte magának, de a pénz, az nem sok lapult a bukszájában. Kellett az is, hogy cukrot, sót, dohányt, némi háztartási eszközt és ruhát tudjon venni. Nehezen tudtam én ezt elképzelni ezt a disznó terelést, de úgy lett.

Kora reggel felébresztett, gyorsan ettünk, és kiengedett egy szép jól megtermett süldőt az udvarra. Mindkettőnk kezébe egy komoly mogyoróvessző és indultunk a vásárba. Ezt fiatal lány koromba el nem meséltem volna a barátnőimnek, mert bizony szégyelltem volna, hogy kondáslánynak szegődtem. A hajtás nagyon megerőltetőnek tűnt, mert ez a disznó mindenfelé ment, csak arra nem amerre mi akartuk. Volt, hogy kergettem egy tanya körül, mert minden áron be akart menni, azt hitte hazaért. Volt, amikor egy tanya mérges kutyáinak hangos ugatására úgy elszaladt, alig tudtam az útra visszaterelni. Nagy vásárba futottunk bele, mindenfélét lehetett kapni, eladó állatok is voltak szép számmal, a mi disznónkon kívül még lovak és borjak is. Sokáig álldogáltunk mire megszabadultunk az örökké ide-oda szaladgáló disznótól, mert Verkanéném alkudozott, jó árat szeretett volna érte kapni. Végre csak odaadta és, már rakták is fel a kocsira és vitték is. Hát mit ne mondjak, nagyon megkönnyebbültem, mert már attól féltem, hogy vissza kell hajtani a tanyára.

Verkanéném sokáig élt a tanyán, a nagybátyám halála után is, és pálinkafőzéssel foglalkozott, összefőzött egy új házra valót és 80 évesen felépíttetett egy kicsi házat Pusztaszeren, a faluban, és beköltözött. Ám a tanyát nem tudta, vagy nem akarta eladni, nyaranta kijárt gyalog a tanyára, és mindenfélét ültetett, mint régen és egy rozoga biciklin haza tolta a terményt. Ez a beköltözés is csak azért történt meg, mert Matildkanéném örökké unszolta, hogy hagyja már ott a tanyát, mert még a pálinkáért valami elvetemült agyonüti. Ők réges-rég otthagyták a tanyát és beköltöztek Pusztaszerre. A tanyák elnéptelenedtek, összeroskadtak az öreg vályogházak. Idősen, már nem volt gömbölyű, vékony madárcsontú kis öregasszony lett, de ekkor is örök jókedvű és elnyűhetetlen. Közel járt a kilencvenedik évéhez, amikor az úr magához szólította.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
1423
Jega - 2010. október 06. 10:58:50

Kedves Eszter és Gyöngyi örülök, hogy figyelemmel kíséritek az írásaim. Valóban az a tanyasi világ merőben eltér a maitól. Az élet, akkor egyszerű, de egyben nehezebb és összetettebb volt, ha arra gondolok, hogy szinte mindent maguk teremtettek elő, ami az élethez kellett. Nagy tapasztalat, életismeret, szorgalom és kitartás jellemezte ezeket az embereket, de ők mindezt, már gyermekkorukban megszerezték. Szótartó, becsületes volt a tanyasi ember, mert az erkölcsi tartás rangot adott a tanyasiak között, ha valaki ez ellen egyszer is vétett, rajta maradt még az unokán is, pl. ragadványnévben. Biztos, hogy a mai életnek is megvan a varázsa, de ezt talán utólag fogjuk értékelni.
Szeretettel Ibolya

1119
tatos - 2010. október 05. 18:16:19

Kedves Ibolya!

Újra nagy élvezettel olvastam kedves üdítő írásod. Gratulálok
Remélem, hogy még sok ilyen kedves emlék lapul az emlékezetedben.
Nemrég hosszabb útra mentünk és végre nem én vezettem, így élvezhettem a táj szépségét, itt ott a mocskot szemétlerakatokat és az elpusztult tanyákat. A lelkem sírt, hogy hogy megváltozott minden. A természet szeretete, a munka dicsérete, az emberek egymáshoz való viszonya. Olyan jó lenne, ha sokan olvasnák és rájönnének arra, hogy az akkori kapcsolatok a család a betakarítás öröme milyen tiszta lelkeket takart.Most meg olyan félelmetes rideg minden.
Sok szeretettel Gyöngyi.

499
magyareszter - 2010. október 03. 12:01:16

Kedves Ibolya!
A tanyák valóban sok helyen elnéptelenedtek mára már. Valahogy mintha lelke lenne a házaknak, amint kiüresednek, olyan rohamosan pusztulnak le, hogy az ember nem győz csodálkozni. Míg laknak benne egészen takarosnak látszik, amint elköltözik, esetleg meghal a lakója, a ház pillanatok alatt tönkremegy.
Tanyán és bárhol a világon csak úgy érzi jól magát az ember, ha család veszi körül, de legalább egy családtag. Egyedül mindenhol csak egyedül van.
A disznó terelgetése nagyon aranyos volt, azt hittem "szófogadóbb" állat, hiszen állítólag nagyon értelmes. Sajnálom, hogy abszolút városi ember vagyok, az ember nem is tudja, mennyi élménnyel gazdagabb, aki vidéken, a természethez, növényekhez, állatokhoz közel élhet. Kicsit pótolok írásaid által.Smile

Sok szeretettel Eszter

1423
Jega - 2010. szeptember 30. 16:04:27

Köszi Ella,lektoráltatom az én irodalmár unokámmal(harmadéves magyar és angol irodalom szakos egyetemista), mert én olyan nehezen veszem észre a saját írásaimban a hibákat. Érdekes a máséban jobban meglátom, de azért ha nagyon érdekes a történet, már ott sem tudok kritikus szemmel olvasni.
Köszönöm, hogy olvasol.

1403
titanil - 2010. szeptember 30. 08:47:43

Kedve Ibolya!
Abban az időben a tanyasi és a falusi emberek megtermelték a nekik szükséges élelmet. A felesleget, állatokat, növényeket a vásáron adták el, hogy evvel pénzhez jussanak, és ruhát, egyéb háztartáshoz szükséges dolgokat vegyenek. A kézügyességgel megáldott emberek a télen szövőszéken szőtt rongyszőnyeget, asztalterítőt, konyharuhát, törölközőt, vagy vesszőből készített kosarakat is árultak.
Kecskemét és Kiskunhalas környékén elég sok tanya van még most is.
Verkanénéd és Lajosbátyád rendkívül szorgalmas, talpraesett emberek voltak, büszke lehetsz rájuk.
A tanyán élő emberek értékelik legjobban a természet szépségeit, és összhangban tudnak vele élni.
Nagyon tetszett ez a visszaemlékezésed is.
Szeretettel. Titanil

1803
De Profundis Clamavi - 2010. szeptember 30. 08:23:01

Kedves Ibolya!
De jót nevettem!
Nagyon élvezetesen írsz. Olyan jó íze van, szinte megkívánja az ember. Én egy individualista ember vagyok, de irigylem azokat, akik egy hatalmas, meleg rokoni körben élnek. Gratulálok!
Nekünk is volt egy hobbidisznónk, akivel csavarogni jártunk a Duna partra, akkor még Ercsiben laktunk. Zsizsiknek hívták, és legalább mázsás volt amikor feladtuk a közös utat, mert már nem fért a Trabantba. Jópofa, aranyos állat a disznó, nagyon szerettük.
A tanyák valóban kihalnak, én is tanyán élek, tudom. Nincs munka, vagy ha van, nem tudnak bejárni. Olyan életszínvonal kellene, mint Nyugat- Európában, és nem lenne gond a tanyakihalásokkal. Magas fizetés, hogy kocsival járhasson mindenki dolgozni.
Nekem nagyon nagy szerencsém van, mert olyan szakmát csináltam magamnak, hogy meg tudok élni a tanyán is.
Igazi hívővé váltam, és azt vallom mint Verkanénéd:
Tanya az igazi lakóhely!

1423
Jega - 2010. szeptember 29. 19:24:44

Boldog vagyok Tara, hogy örömet adtam.

1346
Tara Scott - 2010. szeptember 29. 17:42:24

Óriási élmény volt olvasni írásodat. Köszönöm.
Szeretettel: Tara.

1423
Jega - 2010. szeptember 28. 17:44:56

Kedves Judit nem találok szavakat, én csak egyszerűen leírtam ami már régóta érlelődött bennem.
Visszatérve a disznókhoz, akkoriban én is jól tudtam ám futni, és még levegőm is volt közben.
Köszönöm Judit.

686
T Pandur Judit - 2010. szeptember 27. 23:51:10

Kedves Ibolya!
Bizony nem könnyű a disznókat terelni, a kondások is csak a kutyák segítségével bírnak el a csürhével, meg a vastag botjaik segítségével. Így is nagyon ügyesek voltatok, hogy odaértetek vele az állatvásárra, mert hihetetlenül jól tudnak futni a disznók az ellenkező irányba, mint amerre menniük kellene Grin.
Bizony, bizony vége van a tanyavilágnak!
1945 előtt több mint 6 ezer tanya volt Hódmezővásárhely körül, mára néhány száz maradt. Tavaly tavasszal volt egy kiállítás amin a Hódmezővásárhely környéki tanyavilágról készült fotókat állítottak ki a Vajdahunyadvárban. Lassan eltűnik az az életforma. Csak néhányan, a legelszántabbak maradtak meg a vidék egykori lakói közül, a többség elhagyta a tanyavilágot. Megszűnt helyben a munka, elvitték az iskolát, késett a villany bevezetése, csak lassan épült a szilárd műút.
Fontos, hogy képekkel, írásokkal dokumentálva legyen ez a világ. A Te visszaemlékezésed olyan szép, és egyedi mint
a legnagyobb fotóművészek /Kresz Albert, Dozvald János, Dömötör Mihály, Eifert János, Fejér István, Gránitz Miklós, Horváth Dávid, Kunkovács László, Módos Gábor, Oravecz Attila és Siklós Péter/kiállított fényképei a tanyasi életről.
Judit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.