Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Aranybánya - 2. helyezett (2010. október)

Az erdő fái közötti teret sűrű, tejfehér köd töltötte ki. A grizzly medvék, jávorszarvasok, farkasok, fehérfejű rétisasok otthona, a hosszú, kemény tél után kezdett éledezni. Alaszkában ezen a tavaszon rendkívüli meleg olvasztotta meg a hegyeket körbeölelő, hóból készült sálakat, amik magukkal rántották a csúcsokat befedő fehér sapkákat is. A rengeteg csapadék lefelé szaladva tört utat magának, megduzzasztva a folyókat, patakokat, tavakat, vízeséseket, s a csodálatos, dús habokon aranypor csillogott, az áttetsző hullámok alatt zöld szín jelezte, a kincsből mindenhová jutott bőven. A fenyőket nem érdekelte az időjárás, magabiztosan álltak helyükön, a többi fa viszont a napsütésben boldogan nyerte vissza lombjait, a domboldalakon burjánzott a növényzet.
Frederick Barns egy bokor mögül leste a városba vezető utat. Remélte, hogy elsőként láthatja meg azt a férfit, aki megvásárolta álmai telkét. Lecsúszott róla, ez rendkívül bosszantotta. Gondolatban többször felépítette, át is alakította, folyamatosan szebbre képzelte a hotelt, ami a jelenlegi mellett megduplázta volna jövedelmét, mikor kiderült, van már tulajdonosa a területnek. A kellemetlen meglepetés olyan érzékenyen érintette, hogy meg sem kérdezte ki az üresen álló birtok tulajdonosa.
A táj szépsége lenyűgözte ugyan, de a hiábavaló várakozást elunta, ezért elindult hazafelé. Gondolta, majd megismeri a fickót, talán el is adná neki a helyet. Elhatározta, hogy mindenképpen megpróbálja megszerezni tőle.

Az Amerikai Egyesült Államok 1867-ben vásárolta meg Alaszkát Oroszországtól. Abban az időben még nem törődtek a vidék arany lelőhelyeivel. Tudtak róla, de csak ritkán foglalkoztak vele, s azt sem szerették, ha idegenek érdeklődtek iránta. Az indián őslakosokon kívül főleg néhány orosz élt a térségben, prémvadászattal keresték a kenyerüket, sőt jól megéltek belőle. Egyikük, egy orosz báró hihetetlen gazdagságra tett szert, a cári palotába, az udvari előkelőségeknek szállította a szőrméket. Ő maga csodálatos kastélyban, fényűzően élt, ezért nem kívánta, hogy aranyláz törjön ki, s mindenféle népség lepje el a területet.
Az eseményeket azonban senki nem állíthatta meg.

Az egész 1896-ban egy szenzációs újsághírrel kezdődött, ami Klondike aranybányájáról írt. Az Excelsior nevű, igencsak szerény állapotú gőzös, fedélzetén mesés aranyrakománnyal érkezett San-Franciscoba. A Call, a Chronicle, valamint az Examinere újságíróinak köszönhetően július 17-én, a Portland kikötésekor már ötezer ember csődült össze a parton. Nem is hiába. Láthatták, a kéttonnányi aranyat fuvarozó hajóról lefelé bandukoló toprongyos, szakállas embereket. Nehezen vonszolták arannyal teli zsákjaikat, bőröndjeiket, takaróikat. Végre kézzelfogható bizonyítéka volt az új Eldorádónak.

Ezután megindult minden idők legeszelősebb aranyláza. Sokan biztos állásaikat, családjaikat, feleségeiket hagyták el, s valóságos népvándorlás vette kezdetét.
Leginkább kétfelől próbálták megközelíteni Klondike-t, a Chilkoot hágón keresztül, aminek 800 méteres szakaszán a szintkülönbség 300 métert is kitett. Egy részük Dyea kikötőjéből kelt útra, másik részük pedig a 15 kilométerre fekvő Skagway-ból.
A felfelé vezető úton kizárólag gyalogosan, egyesével lehetett haladni. A térséget meredek hágók, járhatatlan, úttalan hegyek, vad folyók, kegyetlen időjárás jellemezte. Sokan visszafordultak a nehézségek láttán, de még így is közel százezer ember próbált szerencsét egy év leforgása alatt.

Dawson City, az „aranyváros”, az aranyásók központja, hihetetlen gyorsan fejlődött a semmiből mozgalmas várossá. Egy-egy parcella néha napok alatt gazdaggá tette tulajdonosát, ám a vagyon többnyire ugyanilyen gyorsan úszott el az új települések kártyabarlangjaiban, mulatóhelyein. A vidéket szerencselovagok, gátlástalan spekulánsok, vállalkozók lepték el.
A népesedés azonban csak rövid ideig tartott. A gazdasági fellendülés, a körülmények kedvező alakulása hamarosan jelentősen alábbhagyott. Az aranyláz lecsillapodott, a feltárt lelőhelyeket zömmel nagy társaságok vették kezelésbe, a gyors egyéni vagyonszerzés illúziói szertefoszlottak.

A környéken sehol nem lehetett olyan elegáns szállást találni, mint Dawson Cityben Frederick, vagy Martha hotelje. Mindkét épület kiemelkedett a földszintes, fából, gerendákból sokszor csak összetákolt házak sokaságából. A két tulajdonos állandó harcban állt egymással, rivalizálásuk nem maradt titokban. Frednek azóta „torkán akadt a gombóc”, mióta a „fickó”, aki elhappolta orra elől a hotel építésére alkalmas földet, megérkezett a városba. Gyönyörű vörös haja selyem szalaggal díszített kalapja alá volt tűzve, vékony, formás alakján sok férfi elábrándozott. Kapafogú Fredet, ahogy a háta mögött sokan „becézték” bosszantotta, hogy az asszony pont ebben a városban telepedett le. Márpedig, mikor Martha - titokzatos körülmények között - megérkezett, úgy gondolta, miért is menne egy lépéssel is tovább? Az „aranybánya” itt van helyben. Riválisánál is fényűzőbb, modernebb fogadót építtetett. Anyagi forrásai kiapadhatatlannak bizonyultak. A hotel pillanatok alatt készült el. Huszonkét gőzfűtéses szoba, a mennyezeten metszett üvegből készült csillárok, a padlót brüsszeli szőnyegek borították, s réz ágyvázak fémjelezték a színvonalat. Gőzfürdők álltak a vendégek rendelkezésére. Diszkrét oldalbejáratot készítettek hölgyek számára, s a villanyvilágítás sem hiányozhatott. A folyón horgonyzó jacht szolgáltatta az áramot. Az asztalokon damaszt abroszon finom ezüstök, hajszálvékony porcelánok sorakoztak. A bárpult mögött mixerek keverték az italokat. Mindennek tetejébe Martha esténként saját maga bendzsózott vendégeinek. A rögtönzött, vagy előre összeállított zeneszámok között formás ölében pihentette hangszerét, ami még inkább kihangsúlyozta nőiességét. Frednek be kellett látnia, hogy ezzel a produkcióval szemben nem veheti fel a versenyt. Forrt benne a méreg, s bosszúra szomjazott.

Martha a hotel működésével kapcsolatos teendőket, az alkalmazottak munkáját fáradhatatlanul ellenőrizte, szinte mindent saját maga irányított, intézett. Éppen egy nagyobb szállítmány whiskyt rendelt, ami gőzhajón érkezett. Frednek is megvoltak a maga hírforrásai, így fülébe jutott a rakomány érkezésének pontos helye és ideje. Megszervezte, hogy amint szárazföldet ér az áru, néhány lecsúszott alak, akit előre felbérelt, figyelemmel kísérje útját, s ne engedje célba érni. A terv az volt, hogy Fred emberei előnyösebb ajánlattal átcsábítják a teherhordókat, az öreg áruját szállítsák, egyszerűen faképnél hagyva Marthat. Eleinte úgy tűnt sikerrel is jár a gonoszság, de aztán fordult a kocka. A nő rettenetes haragra gerjedt. A skagway-i kikötőbe viharzott, s ott mindenre elszánt, szűkölködő emberekből csapatot verbuvált. Buzdítására megverekedtek egymással. A győztes az ő csapatából került ki, de ezek után a biztonság kedvéért elkísérte a rakományt az ösvényen felfelé. Az úton fogolyként haladtak velük ellenlábasa megtépázott bérencei. A város szélénél, „fecsegő” Bill kocsmájában helyezték el őket, míg a lovasrendőrség megérkezik, s intézkedik sorsuk felől.

Martha lecsillapodván, taktikát változtatott. A kellemetlen incidens szerencsés kimenetele ellenére bebizonyosodott előtte, hogy „kapafogú” ellenfele nagyon előnyös üzleti kapcsolatokkal, biztonságos, bevált kereskedői módszerekkel, tapasztalatokkal rendelkezik, s persze ott a hotel, aminek nyereségét összeadva az övével, nagyon csábító összeg jelent meg bájos, okos, de számító fejében. Egyikük előtt sem maradt titokban a másik vendéglátóhely forgalma, napi bevétele, ügyesen szervezett kémhálózatuk mindkét oldalról hatékonyan működött.
A nő egy nap döntő elhatározásra jutott. Levelet küldött az öreg harcosnak, kérte fogadja őt, szeretne személyesen beszélni vele. Többen ámulva figyelték, mikor egyik délután belépett Fred szállodájának ajtaján. A mozgalmas város forgataga egy pillanatra megállt, néhány bámészkodó az utca túloldalán ácsorogva, szájtátva várta, mi fog ebből kisülni. Mindenképpen vakmerő lépésnek számított, bár a nő mindig hordott magánál fegyvert, s jól tudott bánni velük. Kettőt is, melyeken izgatóan feszült a szűk ruha. Férfi legyen a talpán, aki nem hódol be előtte, de hol voltak a férfiak? Akik a vidéken megjelentek, szinte mind álmodozó, érzékeny, romantikus, esze-ment figura. Csak játszották a nagyfiút, a keménylegényt, de esténként jobban vágyódtak egy asszony ölelésére, mint bárki más a világon.
Frederick úriemberként, saját maga fogadta vendégét.

- Fáradjon beljebb hölgyem! – intett karjával a szalon belseje felé.
- Köszönöm – nézett Martha mandulavágású, gyönyörű zöld szemeivel egyenesen a férfi szemébe.
- Minek köszönhetem a látogatását? – nyájaskodott tovább Fred. Az asszony kényelmesen elhelyezkedve, kellő hatás-szünetet tartva kezdte mondókáját.
- Nézze uram! Ön üzletember, én pedig csak egy védtelen nő vagyok, aki megpróbálja megforgatni örökölt kis tőkéjét – hízelgett. Ártatlan arca elkápráztatta még a tapasztalt hóhányót is, ahogy folytatta, nyilvánvalóan előre betanult szövegét. – Nekem segítségre lenne szükségem, támaszra. Egyedül állok a világban, sok gonoszsággal, irigységgel, rosszindulattal szemben. - Fred nem bírta tovább, megkérdezte:
- Mit tudnék én tenni az ön érdekében?
- Kérem ne haragudjon rám – kezdett tekeregni kígyószavaival a férfi vaskos testét befonva, agyát eltompítva, lassan szorítva ki belőle a szuszt. – Sokat gondolkodtam, mit tehetnék, hogy megkedveljen. Nekem fontos, hogy békesség legyen az életemben, nem állhatom az ellenségeskedést. Kérem, vegye komolyan, amit mondok.
- Valami konkrét elképzelése van erről? – nyögte ki Fred a kérdést. Az asszony mézes-mázos szavai láthatóan zavarba ejtették.
- Igen uram – sietett a válasszal Martha. Részesedést ajánlok, ha segít a hotel működtetésében. Az Ön tapasztalatával, kapcsolataival, barátságával biztosan eredményesebb lehetne a vállalkozás. Szeretnék egy előnyös szerződést az Alaszka Commercial Company Kereskedelmi Társasággal – mondta ki végre jövetelének igazi okát. Frednek köztudottan jó barátja, régi cimborája állt a társaság élén. – A pénz nekem nem számít, csak az emberség – igazgatta ruháján a nem létező ráncokat Martha, közben formás idomait kihangsúlyozva, egyre inkább zavarba hozva ezzel Fredet. - Írásba is foglaltattam ügyvéddel a megállapodást a feltételekről. Remélem érdekli? – emelte ismét tekintetét a férfira, elégedetten nyugtázva annak arcán az egyértelműen látszó hatást.
- Mutassa! – kérte a férfi, nem is leplezve mohóságát.
- Természetesen nincs nálam – húzta el a mézesmadzagot vendéglátója orra előtt a rafinált asszony. - Nem hoztam el, hiszen azt sem tudhattam, hogy egyáltalán érdekli-e?
- Hogyne érdekelne! Nekem is fontos a békesség, a tisztességes üzlet – hazudta kéjsóvár szemekkel.
- Nos – vette vissza a szót a nő, - akkor várom, hogy meglátogasson. Ha az ön elképzeléseinek is megfelel az írásbeli egyezség tartalma, aláírhatnánk a papírokat. Kérem, kezelje diszkréten a dolgot. Sötétedés után, az oldalsó bejáraton jöjjön. A pletykákat szeretném elkerülni. Nem is tudja milyen nehéz egy nőnek a jó hírét megőrizni. – Angyali ábrázata meggyőzte Fredet, hogy elfogadja a meghívást.
- Ma este ott leszek – nyugtatta meg, búcsúzóul kezet csókolva a nőnek.
Kikísérve vendégét, sietve elköszönt, majd visszament lakosztályába, hogy egyedül maradhasson örömével. „Lám a kis bestia megértette, hogy ki az úr a városban” – gondolta kezét dörzsölgetve. Alig várta, hogy besötétedjen. Az időt készülődéssel töltötte. Felvette legdivatosabb öltönyét, fürdőszobájában a díszes tükör előtt megállapítva, hogy azért még nem olyan öreg, ha kicsit összeszedi magát, jóképűnek is mondható. Az a kis szépséghiba a fogaival szóra sem érdemes. Alig látszik. Esetleg nősülésre is gondolhat. A felesége halála óta eltelt három év alatt nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Igaz, az üzlet is nagyon lekötötte energiáját. Be kellett látnia, hogy Martha felvillanyozta, felébresztette hiúságát, szunnyadó férfiasságát. Teljesen belefeledkezett vakmerő gondolataiba, amik egyre merészebb jövőképbe repítették. Magától eltelve, elégedetten lépett az utcára. Óvatosan, körülnézett, ne lássa senki, feltűnés nélkül jusson el az asszonyhoz.

Martha és Frederick esküvője hallatán néhányan fejüket csóválták, mások inkább nem fűztek hozzá semmilyen véleményt. Nászútra nem mentek, hiszen az üzletet nem hagyhatták felügyelet nélkül. Mézesheteiket a férfi komolyabban gondolta, Martha napjait inkább az üzleti könyvek tanulmányozása édesítette meg, hiszen akkor vált pontosan világossá számára, férje mekkora vagyonnal rendelkezik. A látszat kedvéért abba azért beleegyezett, hogy két napot a víz mellett töltsenek. Még el sem jött a második nap este, mikor már visszatértek hétköznapi életükhöz, ahogy a szorgos Yukon folyó is végezte fáradhatatlan munkáját. Végtelen hosszúságban kanyargott, bejárva völgyeket, hegyeket, évmilliók alatt porrá, szemcsékké, rögökké őrölve az aranyat. Bárki szerezhetett belőle, akinek volt egy lapátja, egy aranymosáshoz alkalmas serpenyője. A két eszközön kívül már csak erő kellett hozzá. Ez a munka hamar meghozta gyümölcsét. A parton sétálva az „ifjú pár” látott is ilyen próbálkozásokat. Alaszka a Yukonnak köszönhette elsősorban gazdagságát.

A hazatérés után egyhangúan, eléggé szoros napirendben teltek a napok, főleg üzleti ügyek intézésével. Így köszöntött be a tél, a tájat vastagon belepte a hó. Egy nap Martha fejfájásra panaszkodott, ezért kutyái közül befogatott négyet szánja elé, s levegőzni ment. Fred természetesnek vette felesége egészségügyi sétáját. Azonban, ahogy telt az idő, Martha fejfájásai egyre sűrűsödtek. Aggódó ura orvost akart hívni hozzá, de ez ellen élénken tiltakozott. Kizárólag a jó levegő, a séta látszott megoldásnak a problémára. A férfi gyanakodni kezdett, s egy alkalommal az asszony után lopódzott. Távolról követte, s végre saját szemével láthatta, min mosolyog a város a háta mögött. Messziről is pontosan kivette felesége alakját, ahogy még egyszer és még egyszer megölelte, megcsókolta az idegent, a szerény kunyhó ajtajában, majd felült szánjára és akaratlanul, egyenesen feléje hajtott.
Fred felismerte a csinos, fiatal csábítót, valamilyen George-nak hívták, a Yukon partján látta már, de hallott is róla egyet, s mást. Úgy tudta, az illető az ál-aranyásók egyik vezére, akik megjelentek a környéken. Hatalmas málháik könnyű tollal voltak megtömve, a hitelesség kedvéért még egy-egy balta, csákány nyele is kilógott csomagjukból. Különböző kedveskedéssel nyerték meg az elcsigázott, kemény munkától és körülményektől kimerült, valódi aranyásók bizalmát. Például segítettek vinni terheiket, egy-egy állomás idején kinyitható kis asztalt tettek eléjük. Aztán a kipihenten érkezett, bizalomgerjesztő külsővel rendelkező szélhámosok könnyen rászedték kemény munkában, rövid idő alatt tönkrement, ijesztő ábrázatú áldozataikat. Amint megkedveltették magukat, felajánlottak egy kis kikapcsolódást, játékot a gyanútlanoknak. „Shell-game”-t játszottak, a kagylóhéjak alól a piros golyó mindig úgy gurult elő, hogy a kellemes modorú idegenek nyertek. Naponta több pénzt kerestek ezzel, mint kemény munkát végző játszótársaik.
A keserű felismerés, hirtelen felbőszítette Fredet. Kezébe kapta a winchestert és gondolkodás nélkül lőtt.

A vezérkutya felvonyított, s fájdalomtól tehetetlen teste súlyával rántotta a szakadékba magával három társát, s a szánon ülő, csalfa nőt. A különlegesen szép és erős állatot Fred vette ajándékba Marthanak, mikor megkérte a kezét. Mindez pillanatok leforgása alatt történt. George üvöltve rohant, a tette következményétől megbénult, szerencsétlen ember felé, s rávetette magát. A két férfi élet-halál harcot vívott egymással, iszonyatos ökölcsapásaik hangja, kegyetlen öldöklésük megriasztotta még talán az erdő vadállatait is.

Következő tavasszal a Nap sugarai szelíden végigsimították a tájat. Minden fát, bokrot, virágot, fűszálat. Élőt és holtat. A kutyák és a kapzsi asszony tetemét is a félelmetesen mély szakadékban, aki nyakát szegte. Körötte szétgurult aranyrögök hevertek a földön. Visszakerültek oda, ahová valók. Néhány méterrel távolabb egy férfi csontváza feküdt. A koponyán előreálló elülső fogak könnyen azonosíthatóvá tették volna személyét, ha valaha valaki lemászik a mélybe.

Budapest, 2010. szeptember 20.

Írta: Csató Gáborné / Magyar Eszter
1142
Amarilla - 2010. október 04. 10:32:25

Kedves Eszter!

Sikerült megint lenyűgöznöd engem. Látszik, hogy sok munkát és energiát fektettél ebbe az írásodba.
A történet nagyon tetszik, engem mindig érdekelt Alaszka és az aranyláz. Smile
Azonban én úgy érzem, hogy ebben a történetben még annyi minden van még! Megérne egy próbát mélységeiben jobban kidolgozni ( jellemrajzok, cselekményszövés stb...).
Persze ez semmit sem von le értékéből és ez csak az én magánvéleményem. Smile

Összességében nagyon tetszett és szívből gratulálok. Smile

Szeretettel: Heni

1403
titanil - 2010. október 04. 08:28:43

Kedves Eszter!
Nagyon szép kezdés a gyönyörű alaszkai táj bemutatása. Bizonyára a hideg éghajlat és a rövid nyár az oka, hogy az európaiak nemigen látogatják ezt a vidéket.
Filmekből, könyvekből hallottunk már a 19. század végi aranylázról. Ahová sok ember vándorol, szükség van olyan épületekre is, ahol megszállhatnak, szórakozhatnak a főként férfiakból álló emberek.
A jó üzleti érzékű Fred és Martha is meggazdagodott, és egymás vetélytársai lettek. Martha a női fegyvert bevetve, nagyon is célba talált, mert érdekházasság lett belőle. Az érzelem nélküli párkapcsolatban megjelenik az a bizonyos harmadik személy.
A két vetélytárs halála elgondolkodtatott, milyen sok, a gazdagság reményében aranyat ásó, vagy azokból meggazdagodott ember halt meg balesetben, vagy helyenként még gyilkosság áldozataként is.
Élményekben, fordulatokban gazdag novella, szinte egy film forgatókönyve. Gratulálok!
Szeretettel: Titanil

499
magyareszter - 2010. október 03. 11:37:20

Kedves Judit!
Köszönöm, hogy elolvastad írásomat!
Ez a téma engem különösen érdekel. Az aranyásók világa is, de az is, amiről megpróbáltam írni, hogy kik voltak azok, akik az aranyásókból éltek. Nagyon is jól, de a kapzsiság, mikor semmi sem elég, az bizony sokszor végzetes lehet. Azért féltem beküldeni ezt az írást, mert rengeteg adatot gyűjtöttem be, hiába írtak már a rövid ideig tartó őrületről, aranylázról számos könyvet, annyi minden történt ott és akkor rövid idő alatt és annyiféle ember, annyiféle elképzeléssel, jellemmel, sorssal, előélettel jelent ott meg, hogy kimeríthetetlen a téma. Féltem, hogy kicsit sok adatot közlök és száraz lesz. A történetbe próbáltam belefogalmazni, de be kell látni, hogy nehéz besűríteni egy novella keretei közé, amit szeretne elmesélni az ember. Még így is sok érdekességet kihagytam, mert szelektálnom kellett az információ halmazt.
Nagyon örülök, hogy tetszett!
Mindenesetre szeretnék egyszer eljutni Alaszkába.Smile
Sok szeretettel Eszter

499
magyareszter - 2010. október 03. 11:23:46

Kedves Cathrin!
Köszönöm, hogy elolvastad írásomat, nagyon örülök, hogy tetszett!
Sok szeretettel Eszter

686
T Pandur Judit - 2010. október 03. 00:12:14

Kedves Eszter!
Lebilincselő a történeted! Egy érdekes helyre, és egy érdekes világba visz el bennünket. A szereplők jellemrajza is nagyon jó, nagyon találó. Ráadásul nem egy szokványos történet, aminek már a közepén tudni lehet a végét.
Végig vibrál a feszültség az alkotáson. Valóban nem enged levegőt venni. Az utolsó betűig fenntartja a kíváncsiságot. A záró mondat pedig olyan erős, hogy szükség van néhány percre az észhez téréshez.
A végkifejlet tragikus, de mégis gyönyörüen, puhán, fájdalommentesen irtad meg...
Nagy gratula!
Judit

1916
Smith - 2010. október 02. 11:58:53

Kedves Eszter!
Elakadt a szavam. Nagyon tetszett az írásod, csak gratulálni tudok. Kidolgozott, olvastatja magát.
Mégegyszer GRATULA!!

Üdv:
C. Smith

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.