Tara Scott: Merengő

„Ajándék ez a nap” szoktuk mondani, ha valami különösen jól sikerül terveztük, vagy sem s csak úgy jött magától. Én is ezt gondoltam magamban, amikor ebéd utáni kávémat elfogyasztani a nyugati fekvésű konyhai teraszra léptem ki. A félárnyékból a nagy fehér műanyag kerti karos széket a napra tettem, s mint egykor nagymamám ölébe, úgy csusszantam bele. Talán az október, régi nevén „Magvető hava” az egyik legszeszélyesebb őszi hónapunk. Emlékszem úgy 6-7 éve lehetett, amikor október elején leesett a hó, méghozzá nem aprózta, rögtön térdig érő s meg is maradt. De ma az „ajándék nap”-hoz híven zavartalanul sütött a nap, így tudott a hőmérőben a higanyszál barátságos húsz fok közeli hőmérsékletet jegyezni. A kapunk mellett egy hónapja folyamatosan nyílik a lilaibolya. Az üres poharamat az ablakpárkányra téve lementem a lépcsőn, hogy összeszedjem a szél által szétszórt diókat. Nem akartam hinni a szememnek, amikor a sövényfenyő körül több fehéribolyát láttam virágpompában, ami jóval később nyit a lilánál. A régi idős emberek szerint, ha ősszel tavaszi virágok nyílnak, hosszú meleg őszre számíthatunk. Október közepe van, hamarosan belépünk az „Enyészet” havába. A fák végleg levetik színes lombkabátjukat, a virágok már csak a ház melegében nyílnak. A nap sugarai jótékonyan átmelegítették a testemet, lelkemet, s én ebben a kellemes őszi fényben elmerengtem. Amikor a lányaink még gyerekek voltak, a városban laktunk. Minden téltől rettegtem. Havas járdák, csúszós zebrák, a parkolóban feltornyozott hókupacok nekem nem jelentettek semmiféle téli romantikát. Csak bosszúságot. Aztán felvetettem a férjemnek, hogy mi lenne, ha kiköltöznénk a városból családi házba? Ma úgy tűnik, nagyon hamar túljutottunk a költözésen s a belvárosból az erdő, és a Tisza mellett telepedtünk le. A nagyobbik lányunk tizenhat, a kisebbik tizenegy éves volt. Iskolába a városba jártak, de délután igyekeztek haza, s azon a télen hatalmas hóembert építettek az udvaron. Egy hétvégi délután a korai sötétségben már felkapcsolták a közvilágítást. Hirtelen fura hang kúszott be a nappaliba, s a lányokkal kinéztünk az ablakon. Az utcai fák ága, az előkertekben a bokrok roskadoztak a hó súlya alatt. A sárgásan világító izzók elvarázsolták, aranyos fénybe vonták a havas növényeket s az úttest közepe táján egy hatalmas zöld szánkó közeledett. Három ló húzta, s mindegyik nyakában egy-egy csengő szólt. Mintha egy mesekönyvet tártunk volna fel az utcánk helyén. Azóta mást jelent a tél, az életemben. Fehér, csend, nyugalom szépség.
Éppen idáig értem gondolataimban, amikor fülsiketítő süvítés, és hatalmas dörrenés rántott vissza a jelenbe. „Jaj, most ne!” – mondtam hangosan, de már talpon is voltam, s indultam a ház mellet az előkert felé. Mert milliomodszor is, de látni kell. Folyamatosan repedve dörgött az ég, s a kapunkra támaszkodva néztem a hadsereg két új büszkeségét, a Gripeneket, amint méltóságteljesen lassan fordultak a katonai reptér betonja felett előttünk úgy két kilométerre.
Most nem bántam volna, ha Kecskeméten maradnak, megzavarták az elmélyülésemet emlékeimben, de igazuk van. Ma igazi repülőidő volt. Ebbe a kékbe csak belemerülni szabad.
Miután befejezték a bemutatójukat, délnyugati irányba indultak hazafelé.
Én is újra elfoglaltam előző helyem, örömmel konstatáltam, hogy a nap változatlan erővel sütött tovább. Tehát, ami még vár ránk, folytattam gondolataimat. November bárhogy alakul is, előszobája az év legszebb hónapjának, az „Álom”havának. Nevéhez híven tovább aludnánk, talán a korai sötétedés miatt. A kertben legfeljebb hóembert lehet építeni, fát vágni a kandallóba, feltölteni a madáretetőket. Aztán a közepe felé, elkezdünk készülni, a legszebb ünnepére az évnek. Takarítunk, bevásárolunk, ajándékokat csomagolunk, sütünk-főzünk. Karácsonykor összegyűlünk, s végre együtt vagyunk. Szilveszterrel pedig elbúcsúzunk az évtől.
„Fergeteg hava” január, igazi jeges, havas hideg, ahogy a neve is mondja. Csak akkor dugjuk ki az orrunkat a házból, ha létkérdés. Kipihenjük a decemberi ünnepeket, és ilyenkor lehet leemelni a polcról, a Karácsonyra kapott könyveket. Kicsit hosszabbnak tűnik, mint december. Nincs annyi elfoglaltságunk. Várakozásunk nem hiábavaló, mert a 31. napját követő első nap, beköszönt „Jégbontó hava”, február. Egy lépéssel közelebb vagyunk a megváltó tavaszhoz. Már hosszabbak a nappalok, és dicséretesen rövid hónap, hogy minél előbb elfoglalhassa helyét „Kikelet hava”. Aranyfénnyel ragyog a nap a havas táj felett, s itt-ott meleg fogával beleharap a hóba. Talpunk nyomán nedves kis tócsák fakadnak. Nyílnak a tél végi virágok, s egy-egy bokor már sejteti eljövendő zöld színét. A bolondos „Szelek hava” elfújja márciust, s hajunkat tépi bőgve száguldó böjti szele. De a nap, már többet, melegebben süt. A madarak is önfeledten hirdetik a tavaszt. Mögöttünk az erdő harsány zöldbe öltözik, és a szélcsendesebb hétvégéken egy-egy vitorlázógép kering a tiszta kék légben. De addig még „sok víz folyik le a vén Dunán”.
Május, mondják a legszebb hónapnak is, „Ígéret” havát. Dús termést, vagy ínséget ígér. Az idei év után, szívem szerint átkeresztelném a remény havának. Mert bár „a májusi eső aranyat ér”, csak mértékkel. Reménykedjünk, hogy az idei év, jövőre nem ismétlődik meg!
„Napisten hava” aranyra érleli a búzakalászokat, virágba borítja a kertjeinket, szívünket. A gyerekek az iskolában már a vakációt várják, szabadságról álmodnak.
„Áldás hava” ha eljön, teljes erővel tombol a nyár. A játszótereken labda pattog, gyerekzajtól hangos az utca. Az emberek útra kelnek, s megtelnek a Balaton-parti szállodák, campingek.
A búzaszemek a malmokba várják, hogy tiszta fehér liszt legyen belőlük. Közben az idő halad, ahogy öregszünk, egyre gyorsabban. Mint megbolondult malom, pörögnek a napok.
Már „Új kenyér hava” köszönt ránk. A diákok szomorúan nézik a kirakatokban az akciós tanszervásárt, mert közeledik a becsengetés. De előbb megünnepeljük az új kenyeret, és az Alkotmányunkat. Megtörik a nyár, süt a nap, de „már nem az igazi”. Borító kerül a könyvekre, s mire a hónap végére érünk, elnéptelenedik a nemrég még zsivajgó Balaton-part.
„Föld anya hava” első napján, becsengetnek az iskolákban. Sárgulni kezdenek a levelek a fákon, s a föld pihenni készül. Rövidülnek a nappalok, s csökken a meleg. Beérnek az őszi gyümölcsök, s egyre több befőtt sorakozik a polcokon.
Mikorra ideértem, a nap lejjebb csúszott az égen, s hirtelen fázni kezdtem. Feltámadt a szél is, s zörgetve rázta az elszáradt, összecsavarodott dióleveleket. Szürke gém pár húzott át az udvarunk felett, az aranyló erdő felé éjszakai szállásban reménykedve. Bejöttem, a házban bár nem volt bekapcsolva a fűtés, kellemes meleg volt. Szórtam le a cicáknak száraz eledelt, s elővettem a laptopomat. Így lett vége, a számvetésemnek.

Írta: Tara Scott
1346
Tara Scott - 2010. október 15. 17:24:19

Kedves Veronika!
Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántál írásomra.
Szeretettel ölellek: Tara.

1346
Tara Scott - 2010. október 15. 17:22:43

Kedves Zsuzsanna!
Köszönöm szépen itt is hozzászólásodat.
Szeretettel ölellek. Tara.

230
Torma Zsuzsanna - 2010. október 15. 13:16:12

Kedves Tara!

Ehelyütt is csak jót tudok mondani írásodról. A másik honlapon tegnap már olvastam.
Jó volt olvasni!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.