Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.19. 19:53
Kedves Józsi! Elküldtem world dokumentumban, a verseket amiket az í gy írunk mi , könyvpályázatra szántam! Nem tudom megèrkezett-e
nem k... Bővebben

2019.07.19. 18:19
Kedves Józsi! Eltèvesztettem
a bizonytalanság 4. című iràsomnál nem jelöltem hogy folytatásos történet ha lehet potoljad üdv Kevelin kö... Bővebben

2019.07.19. 17:46
Szép kora estét kívánok szeretettel! Heart

2019.07.19. 14:53
Kedves Mama! Sajnálom, hogy nem tehetek eleget kedves kérésednek, de a Berkenyeágon kismadár kötetek összes példánya elfogyott. Írtam Neked privát... Bővebben

2019.07.19. 14:49
Szépséges napot mindenkinek! Smile Rose

2019.07.19. 12:33
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.07.19. 12:31
Az ÚJ Verselő vers cím: BŰVÖLET. Ezzel a címmel vagy tartalommal várjuk a verselő vers rovatba pályázataitokat.

2019.07.19. 10:27
Szép nyári napot, kellemes pihenést, remek alkotásokat kívánva, üdvözöllek benneteket. Éva Rose

2019.07.19. 06:42
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.18. 21:59
A feltöltés befejeződött. Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: mama
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Edwin Chat: A Betétkönyv. 3. rész.

FIGYELEM! HORROR TÖRTÉNET!
3.

Ifjabb Marton Andrásnak épp gyakorlati hete volt, a gazdaságban dolgozott. A szárnyas állatoknak adtak be valami nyavalya elleni védőoltást. Munkájából az éjszakai ügyeletes zökkentette ki.
- András, gyere! Vissza kell menned az iskolába most azonnal. Az igazgató úr hívat- András meglepődött, de rögtön indult. Kérdezte, hogy miért hívatják, de az ügyeletes nem tudta, az igazgató semmit nem mondott. András csak az iskolával, tanulással kapcsolatos dolgokra tudott gondolni.
Pár perc beletelt, mire odaértek a gazdaság bejáratához, ahol az ügyeletes házikó állt. Addig is beszélgettek, találgatták, miért hívatja az igazgató, de tuti tippje egyiküknek sem volt.
Az ügyeletes épületnél Andrást már várta gyakorlati oktatója, egy középkorú állatorvos. Az igazgató neki sem árulta el, miért hívatja a fiút. Mikor a két fiú odaért, az állatorvos Andráshoz fordult.
- Fiam, a busz visszavisz az iskolába, az igazgató úr akar beszélni veled. Nem tudom mit akar, nekem sem árulta el. Menj, siess!
- Sietek doktor úr, és köszönöm- válaszolt András, majd odasietett a buszhoz. Felszállt rá, és elindultak.

András az iskola folyosóján lépdelt, léptei visszhangoztak a hosszú, sötét folyosón. Arra gondolt, mi történhetett. Sok variáció nincs, vagy dicséretet kap, vagy leszidást. Odaért az igazgató irodájához. Pár pillanatig nézte az ajtót, majd nagyot nyelt, és bekopogott.
- Tessék!- hallatszott bentről. A fiú belépett, becsukta maga mögött az ajtót, és megállt.
- Tiszteletem igazgató úr- köszönt illedelmesen.
- Üdvözlöm András. Jöjjön, kérem, foglaljon helyet- invitálta az igazgató. András észrevette, hogy valami nincs rendben. A diri nem szokott ilyen bizalmas lenni, tanulót soha nem kínál hellyel. Odalépett az íróasztal elé, közben nézte az igazgatót. Nem tudta mire vélni a dolgot, de leült.
- Kér egy kis konyakot?- kérdezte a diri.
- Köszönöm, nem élek vele.
Az igazgató sóhajtott egyet, és elkezdte mondókáját.
- András, nagyon jól tudja, mik a szabályok intézményünkben. Ha valaki bármiféle levelet kap, el kell olvasnom, iskolánk jó hírének megőrzése érdekében.
- Igen igazgató úr, tudom- felelt halkan a fiú. Kezdte érezni, hogy valami baj van.
- Nos, az édesanyja írt, de nem is tudom, hogy mondjam... Reggelizett már András?
- Igen igazgató úr, reggeliztem.
- Kérem, igyon velem egy konyakot. Jót fog tenni, higgye el- András tenyere izzadni kezdett. Nem szólt, némán nézte az igazgatót, és bólintott, hogy rendben van. A diri felállt, odament a bárszekrényhez. Kivett egy üveg konyakot, két poharat, és visszament az íróasztalhoz. Letette a poharakat. Töltött, ittak. Visszaült az íróasztal mögé, és folytatta.
- Az édesanyja írt. Nem nagyon tudok mit mondani, nagyon nehéz. Itt a levél, olvassa el. Legyen erős - átnyújtotta a levelet Andrásnak, hátradőlt a székben, és figyelte a fiút. András kivette a borítékból a levelet, és olvasni kezdett.

" Drága Kisfiam!

Nem tudom, hogy kezdjem, hogy mondjam el. Még most is remegek, és sírok. Édesapád meghalt. Tudod, már régóta beteg volt, a gyomorfekély vitte el. Iszonyú nehéz napokat élek át, tudom, téged is meg fog viselni. De sajnos nincs mit tenni, ezt a szomorú tényt el kell fogadni, ezzel kell tovább élnünk. Apád és én igyekeztünk neked mindent megadni, magunkra nem nagyon költöttünk. Azt akartuk, hogy neked jobb sorod legyen attól, mint amilyen nekünk jutott. Ezért sajnos még egy rossz hírt kell közölnöm, de remélem nem haragszol meg érte. Apádnak nem nagyon voltak öltönyei, ezért abban az öltönyben temettük el, amit tőlünk kaptál születésnapodra. Megértem, ha haragszol ezért, de ígérem, kapsz egy másikat, egy ugyanolyant. Próbáld túltenni magad ezen a mérhetetlen fájdalmon, és nagyon vigyázz magadra.

Sokszor csókol: Édesanyád."

András elejtette a levelet, arcát két kezébe temette, és sírt. Az igazgató nem szólt, hagyta, hogy a fiú nyugodtan kisírja magát . Mikor enyhült a sírás, András elővette zsebkendőjét, és kifújta az orrát.
- Bocsánatot kérek igazgató úr.
- Sírjon csak fiam, ha jónak látja. Könnyít a lelken.
- Azt hiszem már nem lesz több- válaszolt András. Az igazgató tudta, hogy András a sírásra gondol. Azt akarta mondani, hogy már nem fog többet sírni. A diri felállt, odament a fiúhoz, és kezet nyújtott neki.
- András, fogadja őszinte részvétem. Sajnálom, ami az édesapjával történt - a fiú kezet fogott az igazgatóval, szipogott, és némán bólogatott, ezzel jelezve, hogy köszöni a részvétnyilvánítást. A diri újra töltött a konyakból. András szó nélkül vette el, és lehúzta.
- Van egy másik baj is igazgató úr. Az öltöny, amiben édesapám el lett temetve, a zakója belső zsebében volt a betétkönyvem. Csak reménykedni tudok, hogy édesanyám észrevette, és kivette belőle.
- És ha szabad kérdeznem, mennyi pénz van benne?
- Sok. Nagyon sok... Egy átlag munkás egy éves fizetése.
- Te jó Isten...- döbbent meg az igazgató. - Ez nem lehet igaz...- némán nézték egymást. A döbbenetet meg lehetett fogni, olyan erős volt. Végül az igazgató törte meg a csendet.
- András, ha az édesanyja nem találta meg a zakózsebben a betétkönyvet, a sírt exhumáltatni kell. Ennyi pénz nem maradhat a föld alatt. Azonnali eltávozást kap, határozatlan időre. Most azonnal induljon haza. Amíg el nem intézett mindent, nem kell visszajönnie.
András amint kilépett az igazgató irodájából, rohanni kezdett. Rohant a hosszú, sötét folyosón, lihegve, szipogva, dacolva, nagyokat nyelve harcolt a sírás ellen. Úgy érezte, soha nem fogy el a folyosó. Minél előbb a szobájába akart érni, előre nézett, a folyosó végére. Az ablakokat hosszú, homályos csíkként fókuszálta látóköre. Semmire nem gondolt, csak rohant, mégis úgy érezte, nem halad semmit. Szíve légkalapácsként zakatolt mellkasában. Agyában egy cél lebegett, minél előbb a szobába érni.
Óráknak tűntek a percek, míg a szobájához ért. Egyik kezével nekitámaszkodott az ajtófélfának, és lihegve, mohón oltotta légszomját. Másik kezével a kulcsot kereste zsebében. Kivette, de leejtette. Felvette, és remegő kezekkel kereste a kulcsok között a megfelelőt. Nagy nehezen kinyitotta az ajtót, szinte beesett a szobába. Az ajtót becsapta maga mögött, sietve lépdelt az ágyhoz, és hasast ugrott fekhelyébe. Az ágy nyikorogva, rugózva sóhajtott fel András közel nyolcvan kilója alatt. Sírt, mint egy ovis gyerek, akitől elvették a játékát. Könnye ömlött, nem látott semmit. Arcát a párnába temette, és két kézzel markolta, próbálta keservét, dühét kitölteni rajta. A sírás hosszú percek után lassan, fokozatosan enyhült, és András álomba sírta magát.
Álmában nyár volt, édesapjával a földeken egész nap kukoricát kapáltak. Délben leültek ebédelni. Két hatalmas diófa volt a kukoricaföld szélén, hat-hét méterre egymástól, hatalmas lombjuk összeért. András az egyik, apja a másik fa tövében ült le, és nekiálltak ebédelni.
Az égen hatalmas gomolyfelhők gyülekeztek, eltakarták a Napot, érezhetően hűvösebb lett, és jóval sötétebb is.
- Jó étvágyat édesapám!- szólt a fiú.
- Magyar ember, evés közben nem beszél te hülyegyerek! Nincs mivel befogni a pofádat?- válaszolt az apja. András nagyon meglepődött, édesapja szájából még soha egyetlen csúnya, rossz szót nem hallott. Ránézett apjára, és megdöbbent a látványtól. Az öreg szeme tiszta fehér volt, mint egy albínónak, feje enyhén ingott jobbra-balra, mint akinek érszűkületes a nyaka. Az eget teljesen ellepték a fekete felhők, olyan sötét lett, mintha éjszaka volna. A kukoricásból sűrű köd, pára kezdett gomolyogni.
- Jól vagy édesapám?
- Jól fiam- válaszolt az apja zavarodottan. – Jobban, mint hinnéd- egyik kezével a kolbászt, a másikkal a kenyeret tömte a szájába, mint aki még soha nem evett, közben hergelte magát a fia ellen.
- Jól vagyok fiam. Megmutatom milyen jól, de abban nem lesz köszönet- mondta, és a kaját továbbra is tömte magába. Nem is evett, zabált, mint a disznók. Hatalmas termete, és mázsás súlya ellenére olyan gyorsan felugrott, mint egy szöcske. Felkapta a kapát, és pár gyors, nagy lépéssel fia mellett termett. András ereiben meghűlt a vér.
- Na te kis szarházi, megmutatom, milyen jól vagyok!- András szoborrá dermedve figyelte apját, akinek szeme már nem fehér volt, hanem vakítóan világított, mint az ívhegesztés fénye.
- Csuda jól vagyok! És tudod, miért kell nekem ez a kapa?- kérdezte, és fia füle mellett hármat kopogott vele a diófa törzsén: kopp- kopp- kopp…
- Azért kell… „kopp- kopp- kopp…” - Azért kell… „kopp- kopp- kopp…- Andrásnál elszakadt a cérna.
- Ne, ne! Takarodj innen!- üvöltött apjára.
…kopp- kopp- kopp…
- Takarodj!- …kopp- kopp- kopp…- András távolból az igazgató hangját hallotta.
- András, jól van?- a kopp- kopp- kopp közeli volt.
- Takarodj innen- az igazgató benyitott a szobába. András az ágyon hánykolódott, és ezt hajtogatta: - Takarodj innen!- a diri megfogta a fiú két vállát, és amilyen erősen csak tudta, megrázta, és rákiabált: - Andrááás!- a fiú villámgyorsan felült. Lihegett, arca csurom víz volt, inge mellkasán átázott az izzadtságtól.
- Csak egy rossz álom volt fiam- mondta az igazgató.
- Húúú… el sem tudja képzelni igazgató úr…- válaszolt a fiú.
- András, azért jöttem, mert elfelejtettem odaadni az ingyenes utazási jegyet.
- Mennyit aludtam igazgató úr?
- Egy órával ezelőtt lépett ki az irodámból. Zuhanyozzon le, ha ügyes, a déli vonatot még eléri, estére otthon lehet. És kérem, adja át édesanyjának üdvözletem, és mély együttérzésemet- letette az ingyenes utazási jegyet az éjjeli szekrényre, és távozott. András csak ült az ágyon.
- Igen, csak egy rossz álom…- felállt, és nekikészülődött a zuhanyozásnak.

Folyt köv.

48
Edwin Chat - 2008. október 21. 17:57:15

Szia Zsuzsanna!
Írásomat itt az oldalon horrorisztikusnak kiáltották ki, ezért nem is nagyon olvassák, és hozzászólások sincsenek. Jó, az eleje talán durva egy kicsit, de szerintem nem horror, a folytatás pedig teljesen normális. Köszönöm, hogy elolvastad írásomat.
Üdv: E.C.

230
Torma Zsuzsanna - 2008. október 21. 10:08:55

Megható, és szép a történet folytatása, bár a fiú álma nem valami szívderítő. De mindez elképzelhető valóságosnak is!
Várom a folytatást!
Üdv.:Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.