Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: KARÁCSONYI CSODA - HATODIK TÖRTÉNET (2010. december)

Körbenézett még egyszer a konyhában, minden rendben van-e? Az asztalon, a viaszosvászon terítőn egy morzsa sem látszott, a kis fonott kosárkában a mai, finom kenyér konyharuhába bugyolálva illatozott. A konyhakredenc középső, üvegezett részén a horgolt kis függöny keményítve, patyolatfehéren virított, a tányérok szép sorban egymásba téve várakoztak, a csillogó üvegpoharak visszaverték a takaros konyha plafonján világító villanykörte fényét.
Végre meghallotta, hogy férje az udvarra belépve becsukja a kaput, s kulcsra zárja. Még egy fadarabot tett a tűzre, az már elég lesz, míg Misivel megvacsoráznak és elmennek aludni.
Jó húsz perces sétányi útra füstölgött tőlük az olajgyár. Ilyenkor túlságosan hosszúnak tűnt a távolság, a frissen esett hóba süllyedve lépésenként. A város széli kis kerületben csak a munkából hazafelé igyekvők jártak már az utcán. Korán besötétedett, aki tehette, behúzódott a hideg elől otthonába.
Férje kihasználva a lehetőséget, mindig megfürdött a gyárban műszak végén, így hét közben csak a gyerekeknek és saját magának kellett vizet melegíteni és a hokedli tetején álló, zománcos lavórban lemosakodni. A vödörben összegyűlt, használt mosdólét Misi cipelte az udvarra, kiönteni, ne a gyenge asszonynak kelljen. Sokat nem tudott segíteni feleségének a ház körüli munkában, de figyelmes, jó embernek ismerték, aki keményen dolgozott a családjáért.
Minden fillért hazaadott, ha tehette túlórát vállalt. Apránként gyűlt is a pénzük a takarékban. Úgy tervezték, tavasszal már mindenképpen megcsináltatják a fürdőszobát, sőt a hatalmas kamrából a gyerekeknek átalakítanak egy szobát. Majd saját munkával oldják meg, amit lehet. Szabó bácsiéknál is segítettek az utcában a szomszédok, ők is hordták a téglát, biztosan visszakapják a „kölcsönt”.
Éva a sparhelton középre húzta a lábost, amiben a családfő vacsoráját takargatta. Misi dideregve, kezét dörzsölgetve lépett a verandára, letette kabátját, táskáját, majd végre ott állt a konyhában és megölelte feleségét.

- Szia kedvesem! Gyerekek? – mindig ez volt az első kérdése, ha a délutános műszakból
hazaérve már nem láthatta ébren a nyolc éves Anikót és a három éves Zolikát.
- Alszanak. Legalábbis gondolom Babszi is elaludt. Mindenáron meg akart várni
téged, hogy megmutassa az ötös fogalmazását. Megígértem neki, hogy el fogod olvasni, amint hazaérsz. De hideg vagy! – bontakozott ki az ölelésből.
- Persze elolvasom, csak kérek szépen enni, mert üres gyomorral nem látok – mosolygott
az asszonyra.
- Szedem, eszem én is veled. – Éva bármilyen fáradt is volt a napi teendőktől, mindig megvárta párját. Együtt másképp esett az evés, a férfi pedig az évek múlásával is sokszor meghatódott ezen a kedves gesztuson.
- Itt van Babszi füzete – tette elé az asszony a kék bekötőpapírba csomagolt kis irkát. Kislányukat férje nevezte el Babszemnek, mikor a kórházban először meglátta. – De hiszen ez nem is egy gyerek, csak egy babszem, mint a mesében - ugratta feleségét. Persze mindenhol dicsekedett lányával, ahogy egy apához illik. Mikor húga feljött vonattal Pestre, hogy segítsen a tapasztalatlan anyukának az első napokban, egy este azt hitték viccelődik, de komolyan megsértődött.
- Nem fésülted meg – nyomta kezébe a kis selymes szőrű baba hajkefét fürdetés után.
- Mit fésüljek azon a kopasz kis fején? – kérdezte nevetve Margit.
- Hogyhogy kopasz? – háborgott csodálkozva a büszke apa. Szép szőke haja van – kezdte saját maga óvatosan fésülgetni a csöpp baba fején jóindulattal is nehezen felfedezhető kis pihéket.
A nők csak mosolyogtak a háta mögött, de Évának nagyon jól esett, hogy Misi ilyen érzékeny kislányukkal kapcsolatban.

Ahogy nekiláttak a vacsorának, egyszer csak nyílt a szobaajtó és egy kócos szöszi kislány jelent meg, szemét álmosan dörzsölgetve.

- Apa! Apa!
- Szia Babszi, hát te miért nem alszol? – lépett oda kislányához, puszit nyomva az arcára.
- Ma elmentünk busszal a Városligetbe az osztállyal. Mindent megnéztünk, a múzeumot és a szobrokat is.
- Na és mi tetszett neked a legjobban?
- A korcsolyázók.
- Hogyhogy? Ezt nem is említetted. Ők hol voltak? A múzeumban, vagy a szobrok között? – viccelődött a gyerekkel.
- Jaj nem… a hídról néztük őket – válaszolt a kislány vágyakozva.
- Nagyon drága a belépőjegy, messze is van, útiköltségbe is kerülne – válaszolt édesapja a ki nem mondott kérdésre.
- Talán a Jézuska hoz egy korcsolyát – sóhajtotta a kislány, bizakodva fürkészve szülei arcát.
- Az lehetséges, – válaszolta édesapja elmerengve, – de műjégpályát nem tud hozni - ingatta fejét. - Na, futás aludni! – paskolt játékosan a pizsamanadrágra. - Mindjárt jövünk mi is anyával.

Akkor este mégis elindult egy gondolat a fejében, ami nem hagyta nyugodni. Ahogy ettek az asszonnyal, még beszélgettek, mi történt aznap a gyárban, de minduntalan eszébe jutott a jégpálya.

- Képzeld, idén is Dezső bácsi lesz a Mikulás – mesélte. - Először úgy tett, mintha nem akarná elvállalni, kérette magát az öreg, de szívesen bohóckodik, a gyerekek rajonganak érte.
- Tavaly is nagy sikere volt – fűzte hozzá Éva, majd elgondolkodva nézett férjére. - Még múlt hónapban varrtam Babszinak egy kis bársony ruhát, csipkegallérral. Tudod, Margit vette neki az anyagot születésnapjára. Majd azt adom rá. Zotyinak is kitalálok valami ünnepi ruhát.
- Szombaton délután négy órakor lesz a kultúrházban. Bábelőadást is szerveztek, mielőtt megérkezik a Mikulás. Mindenkit ki fog szólítani, úgy adja át az ajándékot. A táskámban vannak a névre szóló meghívók. Ma voltak kint a szakszervezetisek bevásárolni. A csomag mellé még egy kis játékra is futotta. A fiúk kisautót kapnak, a lányok pedig babát. – Kis szünet után fejcsóválva folytatta. - A vén bolondok odabent a gyárban fél délután az autóval játszottak. Pici, „törpeautó” a neve. Nyitott, nincs teteje, a kis figurának pedig, ami benne ül, ha megnyomod a fejét, elgurul. Nagyon jópofa.
- A gyerekek biztosan örülni fognak neki – vette el a kiürült tányért az asszony férje elől.

Gyorsan félretette, majd reggel mosogatja el. Igyekezett a szobába, jó lett volna összebújni a jó meleg ágyban, de Misi kezébe vette a gyerek füzetét és olvasni kezdte, így visszaült ő is a helyére.

„Karácsonyi csoda” volt a fogalmazás címe. A kislány leírta városligeti élményeit, persze főleg a korcsolyázókról. Az utolsó mondat végképp elgondolkodtatta az édesapát. „Egy nap, mikor az iskolába mentünk, az udvaron hatalmas jégpályát találtunk és lehetett rajta korcsolyázni.”

Reggel elment kislányával együtt az iskolába. Az igazgatónőhöz készült, megbeszélni a karácsonyi ünnep részleteit. Támadt egy ötlete, amihez engedélyt szeretett volna kérni. Útközben Babszem feltűnően csendben bandukolt mellette. Mikor az iskola kapujához értek, hirtelen odafordult édesapjához:
- A Németh Vili radírját nem én törtem el, hanem a Bozó Márti.
- Jól van. Nem is szabad más holmiját tönkretenni, főleg nem szándékosan – intette az aggódó gyereket. – Nincs semmi baj. Szaladj! Mindjárt becsengetnek – búcsúzott kislányától.

A folyosón egy kicsit elbizonytalanodott az igazgatói szoba előtt, majd nekibátorodva bekopogott. Az igazgatónő örömmel fogadta.

- Elnézést kérek, hogy hívatlanul, váratlanul jöttem – mentegetődzött.
- Semmi gond, szívesen látom! – nyugtatta meg az iskola első embere.
- Hirtelen ötletről lenne szó, lehet, hogy butaság…
- Mondja csak, kíváncsi vagyok, milyen ötlete támadt?
- Természetesen, csak ha egyetért vele…
- Ne kerteljen már, bökje ki! – szólt rá kedvesen Ica néni, az igazgatónő.
- Arra gondoltam, hogy ezen a hatalmas udvaron elférne egy kis jégpálya – nézett érdeklődve a pedagógusra az apuka. Semmi ellenvetést nem olvasott le az arcáról, ezért tovább folytatta mondandóját. - A kerítés melletti részen, a hosszabbik oldalon meg lehetne csinálni. Segítséget biztosan találok hozzá, semmibe nem kerülne, csak a víz, amit felhasználnánk a pályához. – Levegővételnyi szünet után folytatta. - Amilyen hideg van, egész téli szünetben korcsolyázhatnának rajta a gyerekek. Talán még utána is.
- Lehet, hogy nem is rossz ötlet! – fontolgatta az elképzelést elgondolkodva az igazgatónő. - Persze, ha meg is valósul, egy dolog nagyon fontos! Mindig legyen felnőtt felügyelet. Korcsolyázás közben el is eshetnek. Nehogy bajuk essen! – Fejezte ki a dologgal kapcsolatos egyetlen aggályát Ica néni.
- Igazából erre is gondoltam. Biztosan be tudjuk osztani, hogy napi néhány órában felváltva ügyeljünk a gyerekekre. A szülőket ismerve, ennek nem lesz akadálya.
- Mikor tervezte elkészíteni a pályát?
- Szerintem 20-ára meg tudnánk csinálni. Az iskolai fenyőfa ünnepély alkalmából, adnánk át a gyerekeknek. A pálya szélénél is felállítanánk egy fát, az egész iskolának.
- Ez nagyon szép! Egyetértek vele. – búcsúzott kezét nyújtva az igazgatónő.

Misi rögtön nekilátott a szervezésnek. Igazából csak egy fél éve, hogy elkészült az új, kétszintes iskola. A környéken nagy örömmel vették birtokba az épületet, mert előtte a gyerekeknek a töltésen túl, messzire kellett gyalogolni nap mint nap. Ráadásul lapos tetős, modern épületet kaptak. Az udvar mellett kukoricaföldek terültek el, azok mellett laktak a büszke diákok, akik itt tanulhattak.
Az utolsó tanítási nap 19-én délelőtt volt. Amint hazamentek a gyerekek, néhány felnőtt jelent meg az udvaron és elkezdték kimérni a jégpálya területét.
A gondnok is ott lábatlankodott, Ica néni bízta meg, hogy segédkezzen a munkában. Mindenki hozott magával hólapátot, egy-két csákány is előkerült, próbálták a lefagyott havat kicsit felkotorni, félrehányni a képzeletbeli pálya szélére. Miután eljutottak a betonig, gondosan letisztogatták, hogy egyenletesen fagyjon meg rajta a víz. Többször locsolták, majd megvárták, míg lefagy. Közben az egyik anyuka az iskolai konyhán teát főzött egy nagy fazékban, kicsit bementek a lelkes szülők átmelegedni, míg az újabb réteg vízből is jég lett. Nem is kellett olyan sokáig várni, este tíz óra felé elkészült a „karácsonyi csoda”. Reggel korán még egyszer fel kell locsolni, de az már biztosan elég lesz. Néhány centis jégréteg kell csak, tudták meg szakértőktől, nem szabad vastagabbat erőltetni, mert akkor könnyen beszakadhat, sérülhet. A felnőttek estére nagyon elfáradva, de a jól végzett munka örömével indultak haza.

Másnap délután két órakor kezdődött a karácsonyi ünnepség. Babszi szüleivel és kisöccsével érkezett. Útközben türelmetlenül sürgette a családot, menjenek gyorsabban, minél előbb szeretett volna az iskolába érni, pedig ekkor még sejtelme sem lehetett róla, milyen meglepetés várja. Az udvaron már ott álltak néhányan, de még jöttek sorban a gyerekek és a csodálkozástól szóhoz sem jutottak. Boldogan futkároztak ide-oda, ámultak a jégpálya láttán, a mindenki karácsonyfája mellett. Nem értették hogy történhetett ez, hiszen tegnap még hó takarta be mindenhol az udvart.
Ők még nem tudták, hogy a karácsony egy olyan alkalom, ami elővarázsolja az emberekben lévő csodatevő képességet.

Írta: Csató Gáborné/Magyar Eszter
1403
titanil - 2010. december 09. 19:31:07

Kedves Tollforgató!
Emlékeimben megjelentek a fiatalkori karácsonyok. Szegénységben, de annál nagyobb szeretetben vártuk az ünnepet.
Novelládban szépen fogalmazod meg, összefogással, szeretettel teljesíthetjük gyerekeink kívánságát. A "karácsonyi csoda", a jégpálya nemcsak a kislány, hanem az egész iskola gyerekei öröme volt.
Szép karácsonyi ajándékot adtál az olvasónak Köszönöm!
Szeretettel: Szerleticsné Sipos Magdolna

686
T Pandur Judit - 2010. december 02. 23:20:08

Kedves Tollforgató!
Az 1960-as években telente az iskolaudvarokon jégpályát készítettek, bizony milyen sok gyerek tanult meg akkor korcsolyázni... No nem a csilli-villi mai korcsolyákkal, csak egy egyszerű, néhány csavarral a magasszárúcipőre szerelhető korcsolyával.
Most kezdik újra feltalálni ezt az egyszerű szórakozást, néhány közterületet, teret fellocsolnak télen, hogy lehessen rajta korizni.
Bizony sok gyereknek volt akkoriban szive vágya a korcsolya, az álmok birodalmába tartozott egy igazi korcsolyacipő!
Szivet melengető kedves történeted visszavitt a régmúltba Smile
Judit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.