Kondra Katalin: Hétköznap (2010. december)

Az élet hétköznapok sokasága, telve bosszúsággal: mert az autós nem állt meg a zebránál, amikor át akarunk menni a túloldalra. A biciklis ezerrel száguld a gyalogosjárdán, mikor a bicikliút üres. Az úttesten ráérősen sétálgató fiatalok fülébe bömböl a zene. Mennek egymás mellett, közben valaki mással beszélnek telefonon. Furcsa világ ez!
Szerencsére a hétköznapokat időnként megszakítja egy-egy ünnep és az is jó, hogy történnek apró csodák.
Fiatal nő rohan előttem a járdán. Pillanatra megtorpan, lehajol. Felveszi a földön heverő gondosan összehajtogatott kétezrest. Körülnéz. A Gyógyszertár előtt vagyunk.
Lehet, hogy éppen valakinek a gyógyszerre kuporgatott pénzét szorongatja – gondolom.
A járdán idős nénike biceg, a nő utána ered. A néni meglepődve áll meg, de felderül az arca, amikor meglátja az összehajtogatott kétezrest. Vannak még jó emberek – sóhajt fel hálásan.
Hazafelé tartok a munkahelyemről. A vonaton iszonyú a tömeg. Az ülések foglaltak, egy emberre négy táska jut. A csomagtartók persze üresek.
A peronon idős bácsika várakozik. Felszállna a vonatra, de egyedül nem tud.
Fiatal srácok jönnek mögötte. Szinte hallom, hogy gúnyolódnak rajta, de a szemem mást lát.
Segítenek az öregembernek feljutni a vonatra.
– Köszönöm fiúk – néz rájuk hálásan.
Már csak ülőhely kellene.
Egy nő felemelkedik az ülésről, hogy helyt adjon a bácsinak.
– Maradjon csak kedves, öt perc múlva úgy is leszállok – szól az öregember.
– Azért csak üljön le a bácsi. Meg kell becsülni azt az öt percet – mondja a nő, és egymásra mosolyognak.
Másnap a híradásokból megtudom, hogy egy fiatal nő szerencsésen túlélt egy súlyos autóbalesetet. A mentők még időben éretek a helyszínre. A nő élete öt percen múlott.
Egy hét múlva, mikor személyesen is nyilatkozott a tévében szerencsés megmeneküléséről, az arca és a hangja ismerős volt. Ő volt az, aki átadta helyét az idős bácsinak a vonaton.

Írta: Kondra Katalin
686
T Pandur Judit - 2010. december 17. 00:32:22

Kedves Kata!
Már én is elgondolkodtam sokszor rajta, hogy miért vagyunk állandóan bosszúsak, levertek.
Saját magamon kisérleteztem ki a "jól kezdődik a nap" projektet. Smile
Reggel mindig bekapcsoltam a tévét /hogy "tájékozott" legyek/, amíg készülődtem egyfolytában nyomta a rémségeket a fejembe. Az összes szörnyűséget, ami már megtörténet a világban bárhol, az összes szörnyűséget, amit már elterveztek és várhatóan meg fog történni, és az összes szörnyűséget ami nem biztos, hogy be fog következni, de jobb, ha már ideges vagy előre tőle.
Aztán beültem a kocsiba, bekapcsoltam a rádiót, és folytatódott a rémségek áradása. Még semmi sem történt velem valójában, amitől rosszul kellene éreznem magam, de már csupa stressz voltam.
Projekt lényege: reggel tévét, rádiót nem bekapcsolni, vidám zenét hallgatni. A napot vidáman kezdeni, örülni a napsütésnek, a zöld lámpának, a kollegám kislányának, aki ma "segít" nekünk, mert nincs aki vigyázzon rá. A kolleganőm új cipőjének, a körülöttem levő embereknek.
Aztán, ha vége van a napnak az interneten kinyitok a hírekből csak annyit, hogy tájékozottnak érezzem magam.
Nekem bevált.
Lehet, hogy a fiatal nőnek is van egy "jól kezdődik a nap" projektje? Grin
Az írásod elgondolkodtató, és frappáns.

Judit

1803
De Profundis Clamavi - 2010. december 13. 05:40:53

Nagyon szépen összecsengetted. Gratulálok!
Kedves, jóízű történet, jó az ilyet olvasni.
Üdvözlettel Profundis

230
Torma Zsuzsanna - 2010. december 11. 09:19:30

Kedves Katalin!

Igen tetszett nekem ez az írás, mert a valóságból építkeztél, és nem is kétlem, hogy igaz történetet írtál le benne. Ha mi adunk másoknak, mi is kapunk, még ha nem is onnan, ahova adtunk. Ez így működik, és ez így van jól!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmile

1543
Mab Tee - 2010. december 06. 14:56:27

Kedves Katalin!
Ezt az egyperces "szösszenetet" akár a Tollforgató pályázaton is indíthattad volna. Aprócska csodákról írsz. Néha jó lenne, ha a híradó hasonló csodákkal lenne tele, és nem úgy kezdődne, hogy megölte, kirabolta, megverte stb..
Kedves történet, szívesen olvastam.
Üdv: Mab Tee

1403
titanil - 2010. december 03. 22:20:04

Kedves Katalin!
A hétköznapokat a novelládban leírt szép emberi cselekedetek teszik szebbé. Elgondolkodtam, mikor várakoznunk kell, sokszor még az 5 perc is soknak tűnik, míg egyes esetekben 5 percen egy élet múlik.
Gratulálok írásodhoz!
Szeretettel: Titanil

499
magyareszter - 2010. december 03. 13:17:12

Kedves Katalin!

Annyira jól tudsz kevés szóval sokat mondani, hogy ezt megpróbálom elsajátítani.Smile Az életünk zajlik, úton-útfélen kapcsolatba kerülünk egymással, s valahogyan viszonyulunk egymáshoz. Úgy tudom és úgy is gondolom, ha valaki valahol valakivel jót cselekszik, egyszer valahol, máshol visszakapja. Persze nincsenek megszámolva a jó cselekedetek és darabra visszajuttatva, de írásodban mégis megtörténik. Lehet venni jó példát az esetekből, amiket leírtál. Gratulálok! Sok szeretettel Eszter

1119
tatos - 2010. december 01. 23:42:19

Kedves Katika!
Gratulálok kedves élvezetes írásodhoz. Nagyon tetszik és reményt kelt bennem megpróbálom elhinni, hogy még vannak csodák és még lehet jobb is.
Gyöngyi.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.