Pataki Katalin: Izidor

A Mátra vonulatai sok érdekes, értékes dolgot rejtegetnek önmagukban. Csöppnyi települések éltetik a hagyományt. Az asszonyok nyakában ott díszeleg a gyöngykaláris, ünnepeken fejükre kerül a főkötő. A hegy oldalakban tanyasi emberek küzdenek a természet erejével és Istenhez panaszkodva élik napjaikat. Nemcsak az alföldi tanyavilág létezik. A Teremtő különböző rendű és rangú embereket teremtett, hogy ne legyenek unalmasak a hétköznapok.
A Sástódomb oltalmában áll egy megkopott vadászkastély, amelynek minden porcikája beteg. A tető beázik, a vakolat még a háború alatt meg szökött a falakról, a pincébe leköltözött a gombás enyészet. Petróleum és gyertyák szaga keveredik a szobák poros szagával, amíg a május magával nem hozza a hársfa édes illatát a parkból. A kerekes kútból ütött- kopott vederben jön föl a víz a dróthuzal másik végéről. Az államosítástól megmentett parkot és kúriát egy Magyar- Francia származású úri ember felügyelte. Remek diplomáciát folytatva az elvtársaknál elérte személyének tiszteletét. Ám ugyan így éreztek iránta a falubeli emberek és kalapjukat megemelve tisztelettudóan, meghajolva üdvözölték a nagyságos urat. Ennek az Úrnak mindig akadt egy-két jó szava a magyar szótárában az emberekhez. Az 1960-as években különlegességnek számított, ha valaki szót értett a franciákkal, németekkel, az angolokkal. Abban az időben országosan elterjedt idegen nyelv az orosz volt.- nem gond!- mondja az idős úr, majd a családi kápolna egyik oldalán a német katona sírját ápolja, a másik oldalon a szocialista brigádtagok az orosz katona sírját koszorúzzák, középütt az arisztokrácia. Egyetlen úttal mennyi mindent meg lehetett oldani, egy kicsiny szigeten megfér a világ!
Az Osztrák- Magyar Monarchia szellemiségén nevelkedve, majd az új társadalmi rendet jussolva az okos úri ember az állatok oltalmazása mellett dönt. A parkban gyönyörű, életerős gesztenyefák növekednek a búzavirág kék égig és bőséges gesztenye termést terítenek. Minden reggel és az esti órákban vödörrel a kezében, elindul összeszedni ezt a finom csemegét, hiszen jó lesz a szarvasoknak, ha megérkezik a tél, süvítő szelekkel kísérve. Az egyik legkegyetlenebb évszak, amikor mindent vastagon betakar a hó, s a jég fölhasítja az állatok csülkét, vagy a jószágok hasaalja fölfázik, ami a pusztulásukhoz vezet. Elszomorító számok szoktak születni tavaszra. Az öregúr ifjú korában szenvedélyes vadászatot folytatott addig a pillanatig, amíg a bátyja meg nem halt. Jean akkor tette le a fegyvert örökre. A II. világháború előtt a nagybirtokhoz hozzá tartozott a társasági élet is. Eredményes erdő és vadgazdálkodás, sikeres hajtóvadászatokkal…
Sok minden változott, a nagyságos úr is!
Személy szerint akkor találkoztam vele, amikor megcsendesedett a világ és ő állatbaráttá lett. A közvetlen környezetében megjelent élőlényeket oltalma alá vette: legyen az egér család az ágyában, a ház folyosóján fecskék, az ablak előtt pedig gímszarvasok, őzek, vaddisznók. Az állatok szeretetét és a természet védelmét akarata ellenére belém plántálta. Beteges kislányként ott töltöttem a nyári hónapokat, hogy felerősödjek és mint kisgyermek, sok mindent megfigyeltem. Nem akármilyen egyéniség volt, különösen kiemelkedett az akkori társadalmi formából. Rendszeresen járatta otthonról a francia nyelvű képes magazinokat, több nyelven beszélt, minden embert egyenrangúan kezelt, mint háza vendégét. Sokak emlékezetében a következő képpen maradt meg: kopott szarvasbőr nadrág, szürke gyapjú zokni, széttaposott bakancs, kockás flanel ing, görbe bottal a kezében, orrán több dioptriás szemüveg, ezüst haja középen szétválasztva és békesség, ami az egész lényét betöltötte. Apró törékeny termetével és Plútó kutyájával ment, és szemenként szedte a fényes gesztenyéket, a késő délutáni órákban. Napi szorgalma meghozta eredményét és a folyosón zsákokban sorakozott a téli eleség a szarvasoknak. A nagyszoba ablaka elé három fa rönköt tetetett majd arra pakolta ki a finomságot az esti vendégeinek. A gesztenye mellé került narancs, citrom és krumpli héj is. Az idős bácsi izgatottan várta a fejleményeket estéről-estére. Az agancsosok 10-25 fős csapatokban tették tiszteletüket és mindent jó ízűen eltakarítottak. Pattogott a patájuk a csillagos estében ragyogott a szemük fénye. Időnként koccantak a fejlődő agancsok. Újra ismétlődtek a látogatások, különböző létszámban. Lassan ismerősök is akadtak az idős úr számára, aki szakértelemmel figyelte az állatok sajátosságait.
Rátalált egy kedvencre is, akinek az Izidor nevet adta. Ettől a naptól kezdve személyessé vált kettőjük találkozója. Különös érzelmi kapcsolat alakult ki Izidor és a bácsi között. Ügyes stratégiát dolgozott ki és lépésről-lépésre került közelebb a jószághoz. A vadásztávcső elő volt készítve melyen keresztül tetőtől-talpig végig tudta mustrálni a réten gyanútlanul bóklászó nemes vadakat. Akadtak köztük golyóra érett egyedek is, akik elérték az agancs fejlesztés maximumát, ami után már a hanyatlás kora következik. Izidor páratlan tizenkettest hordott, ám szép reményekkel kecsegtetett, fejlődésben volt még. Amennyiben a vad egészen közel került a ház ablakához olyankor tisztán lehetett látni, hogy szépen gyöngyözött az agancsa.
A telelő állatok csuhája lényegesen fakóbb, mint a nyári. Ködbe olvadó, szürkés árnyalat ami jó rejtőzködést biztosít a környezetben. A 87 esztendős tapasztalt vadász a reggeli fényben is átsétálta az egész parkot, gondosan tanulmányozva a hóban maradt lábnyomokat. Ezáltal tudomására jutott a sötétség rejtette szarvasok létszáma is. Rövid megfigyelés után megállapította a vezértehén kilétét. Az ő jelzéseit az egész csapat figyelemmel kíséri. Az öreg úr tudta, hogy a vad meghálálja a gondoskodást és a táplálék szegény időszakban védeni kell az állományt, hiszen az őszi párzás is legyengíti a bikákat, ráadásul március közepéig viselik a több kilós agancsot. ( a kifejlett világos színű agancs a napfény és a fakéreg savhatására sötétre színeződik ) A gyertyános-tölgyesek nélkülözhetetlen életteret biztosítanak a nagyvadak számára.
Karácsonykor a jó gazda már ott állhatott a zöld ajtóban a szarvasok pedig tudomásul vették a jelenlétét. Hetek múltán a lépcsők alját is megközelíthette a gesztenyés vödörrel. A rét szélén álló amerikai diófa alá húzódtak vissza a riadt állatok, de Izidor maradt. A bácsi lassú mozdulatokkal kipakolta az eleséget a rönkökre, majd visszaballagott a bejárati ajtóhoz. Mire megfordult, a jószágok elégedetten ropogtatták a finom csemegét. A nagy vadász élvezett minden pillanatot, amit a „szelídített” jószágok közelében tölthetett. Örült, hogy valamit törleszteni tud a múlt vétkeiből. Gyönyörű fotókat készített Izidorról, amit elégedetten mutogatott látogatóinak.
Február vége felé járt az idő, amikor egy napsütéses reggelen Izidor az etetőnél hagyta az agancsát hálája jeléül. Tavaszi és a nyári hónapokra útjaik szétváltak és a szarvasok visszavonultak az erdő rejtekébe.
Végre elérkezett a ködbe burkolt szeptember, hangoltak a bikák a Káva mögött és a Tóthegyes oldalban. Az öreg vadász izgatottan várta kedvence visszatérését a parkba. Kíváncsi volt rá milyen erős agancsot növesztett. Ő nem közönséges vad volt, mint a többiek, attól sokkal többet jelentett. Olyan személyiség jegyekkel rendelkezett mintha átvarázsolt ember lett volna, egy vadász, akinek meg kell tapasztalnia mit is jelent űzött vadnak lenni. A szemei ragyogása, a fülei rezgése, a feje bólogató mozdulatai pótolták az emberi hangot. Az öregnek már az is megfordult a fejében, hogy nem-e a halott bátyja, Amadee, jelent meg előtte szarvas formájában. – Azon a bizonyos éjszakán szóváltás közben sült el a fegyver. Amadee kapott először a vadászfegyverhez, majd azt elejtve az öccse fejezte be a lövést. A férfi földi maradványa egy kápolnában van elhelyezve jeltelenül. A két fivér kapott egy utolsó lehetőséget. Az öregember már pontosan tudta milyen kapcsolat van közte és az állat között.
Azzal is tisztában volt, hogy hamarosan az ő testét is magába zárja a kápolna. A bátyja megbocsátást hozott nemes vad képében. A két testvér így találkozhatott minden este hiszen a vadász hitte a lélek halhatatlanságát.
Tudatosan készült végső nyughelyére, hiszen a kápolnára mindig szívesen költött, ha meg kellett renoválni és kicserélni a törött cserepeket.

Egy különös történet indult útnak a faluban: az idegen vendégvadász mesélte kalandját egy erős bikáról, aki furcsán viselkedett. Érthetetlen volt számára az a magatartás zavar, amit látott. Mintha nem is egy vadon élő jószág lett volna. A német férfi a golyós fegyverével rendszeresen visszajárt erre a területre. Nem csak az értékes trófea reménye hívta, hanem a táj páratlan szépsége is. Összefüggő erdőtakaró, jól járható terepviszonyokkal. Végre eljött a nagy pillanat és elindulhatott Jánossal a vadőrrel, hogy valóra váltsa álmát. A hegyi réteken át haladva egy léniához értek. Bal oldalt fenyves erdő, jobb oldalt vegyes telepítésű tölgyes. A lemenő nap fényét hűvös, esti szellő kísérte madarak dalával.
Most egy szajkó kiabál, a vadászok nagy ellensége. Waltert bosszantja a dolog, majd a rikoltozós magával viszi hangját a domb mögé. Amott a színes levelekkel felöltöztetett bokor alatt róka somfordál, fácán kakas illatát hozza felé a szél. A vadásznak egyelőre kedvez a légmozgás iránya. Gyorsan változnak a fények a kitisztított lénián. Figyelmét a cinkék veszekedése köti le, majd a feje fölött köröző hollók röptében gyönyörködik. Tele van élettel az erdő.
A férfi könyökét alig érezhetően megböki a vadőr és a tekintetével jelzi az irányt. A fenyőfák oldalán egy vörös folt érzékelhető, túl az út felénél, ahol egy enyhe emelkedő van. A német vállhoz emeli fegyverét, és a szálkeresztet a folt közepére irányozza. A világért sem akar mozdulni a vad. A vadász számára új időszámítás kezdődik. A legyőzhetetlen gyilkolási vágy úrrá lesz felette. A vörös folt meglódítja a fantáziáját. A képzeletében már mindent lát, a kapitális bikát, aranyéremmel a homlokán…
A jószág lassan mozdul, majd láthatóvá válik az egész test, az agancsa ágainak végén megcsillan a Nap fénye. Hagyja tovább bóklászni a vadat, nem ő érte jött. A János egészen mást ígért neki egy héttel ezelőtt mikor érkezett. Megint zörög a bozótos, gyakorlott fülével felismeri az agancs által okozott zörgést a fákon, bokrokon. Úgy látszik a bika gyakorol. Itt a bőgés ideje, nem bírnak harci kedvükkel. A nász idejére elmegy az eszük. A párbaj során a még mellettük álló embert sem veszik észre. Minden óvatosságuk odalesz, a tehenekért megy a küzdelem. A zajból ítélve, nem lehet pontosan tudni, hányan vannak a fenyőfák között. Az idő vánszorog, ám a fény rohamosan csökken. A vadász homloka már gyöngyözik a verejtéktől. A karjain tökéletesen érzi a hosszú várakozás zsibbasztó hatását. A bika végre kilép a lénia közepére. Puskás ellenfelében bent reked a levegő. Nem hisz a szemének. Az elmúlt 20 évben még nem látott ilyen gyönyörű, szép kiállású gímszarvast. Egyetlen fűszál sem takarja, az esti fény utolsó sugara rávetítődik az állat vörös testére. Az agancs terpesztése szinte telíti az utat egész szélességében. A sötétbarna ágak hegyére telepedik a fény. A kapitális bika enyhén előre nyújtott nyakkal bőgni kezd. Jól látható a szájából kiáramló meleg lehelet. Már lehűlt a levegő, tölgyfa levelek rezdülnek össze a fák lombjain. A látvány hatására a férfi elfelejtkezik a fegyverről, amit a kezében tart. A szarvas ismét hangol, nem siet sehová. Az emberek felé néz és pár lépést tesz az irányukba. A két férfi szoborrá merevedik, szinte a szívük sem dobban. A nemes vad leszegi a fejét és a mellső lábával kaparja az avart, a munka végeztével elhelyezkedik a teknőben. Önelégülten szemléli az őszi erdő mámoros hangulatát.
A vadőr tér elsőként észhez és megböki társát, hogy mire vár, lőjön! Nem létezik, hogy az állat nem vette őket észre a fa tövében, és szemtelenül farkasszemet néz velük. A német kezében remeg a Remington, már úgy áll a dolog lehetetlenség a ravaszt meghúzni. Így nem viselkedik egy állat. Szinte hipnotizálja a férfit, aki képtelen a lövést leadni, mert lát valamit a vörösvad tekintetében. Nem nézhet ennyi értelemmel egy erdei vad! A jószág eközben egykedvűen nézelődik a tölgyes felé, majd a fenyves erdő irányába, végül az emberre szegeződnek a barna szemek.
A vadász mutatóujja alig érzékelhetően hátrafelé húzza a ravaszt. A gyilkos golyót útjára indítja, ami pörögve hasítja ketté a levegőt. A békésen pihenő szarvasbika mellkasán lyukat üt a lövedék és a szívével együtt megáll. Hallani a csont roppanását, majd látni a vér kilövellését. Oly tökéletesen irányzott célzás volt, hogy az áldozat sem vette észre, csak csendesen az oldalára dőlt és az erős agancsok tartották fent az okos fejét. A fegyverből Izidor felé suhant a halálosztó és 3 másodperc alatt meglelte a lüktető szívet. Megkapta az utolsó töretet és a vendégvadász egy könnycseppet törölt el a kabát ujjával úgy, hogy a vadőr semmit nem, vett észre az egészből.

A fehér hó háromszor takarta el a hegyek hátát Izidor halálát követően, mikor Jean bácsi ideje is lejárt, ami Földi életére ki volt számolva. Február 11-én reggel hullott a hó és körülzárta az egész parkot. A buxusok örökzöld leveleiből nem látszott semmi, a vadászkastély jelenlétére csak a kéményekből kígyózó szürke füst utalt. Életre keltek a cserépkályhák és a kandalló a szalonban. Jégvirágok nyíltak az ablakok üvegtábláin. Fenyőfa gyanta illata kószált az üres folyosókon. A poros bútorok hálát éreztek a kellemes melegért és időnként nagyot nyikordultak. A fehér ház belsejében a színes lángok táncot lejtettek az otromba fahasábokon. Egy halott ember lelke bolyongott az öreg falak között. Néha egy bot koppanását lehetett hallani, majd kattant az ajtó kilincse. A kolonádra nyíló magas fa ajtó erőteljesen megrándult, majd a kulcs fordult a zárban és visszakattant. Síri csend után odakint felzúgott a szomszédos fenyőerdő hangja. A viharos erejű szél megtáncoltatta a tüskés ágakat és hullott a hó, nagy kupacokban. A kápolna réten gímszarvasok vártak valamire, szinte alig mozdították a fejüket. A kapitális bika a mellső lábával vadul kaparni kezdte a havat és a szépen fejlett agancsával egyszer jobbra, majd balra vágott, mint aki láthatatlan ellenséggel küzd. Az állat miután lenyugodott, az agancs ágai között egy halvány fényesség jelent meg.
A fehér fény nagyon lassan narancsszínűre váltott, majd világoskékre, és mire a kápolna ajtóhoz ért a csorda, a zöld fény áthatolt a tölgyfa ajtón. A nemes vadak a tópartot körülállták, s a sírkápolna kisharangja megkondult. Egyetlen szemvillanásra lehetett látni, hogy a két testvér összeölelkezik a bejárat előtt.

Írta: Pataki Katalin
277
farkas viola - 2011. február 07. 05:35:15

Kedves Glica!
Most értem ide /febr. 7./ és a vadászkastéllyal együtt - na és a környezetével, - teljesen elbűvöltél, ismételten. Köszönöm az élményt.
Szeretettel: Viola Pfft

230
Torma Zsuzsanna - 2011. február 01. 13:13:06

Kedves Katalin!

A másik honlapon ezt a gyönyörű történetet már olvastam.
Biztos vagyok benne, hogy itt is mindenkinek elnyered a tetszését nagyon szép novelláiddal. Hiszen nagy részünket a természet szeretete, védelmi köt össze.
S főleg azokat, akik gyermekkorukat olyan helyen és körümények között töltötték, mint Te is.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

2319
Pataki Glica - 2011. január 31. 13:31:46

tatos-KÖSZÖNÖM!
Tarts velem máskor is. Mentsük, ami Menthető!
IZIDOR- a Nimród Vadászújság Irodalmi Fő-diját hozta el!(2oo8)
2oo9-"Az öreg tölgy ajándéka"
2o1o- "Sirnak, rinak a fák" szintén Fő-dijasok.
Majd, sorba föltöltöm...

Szeretettel:Glica

1119
tatos - 2011. január 31. 10:32:53

Kedves Katalin.
Szépséges írásoddal megremegtetted a bennem érző természetszeretet és elvittél arra a tájra látni mindent, amit szavakba öntöttél.
Köszönöm szépen ezt a csodálatos utazást. Bár mennyire is munkát végez a vadász, mondják magukról. Nekem az a meglátásom, hogy a természetnél jobb és tisztességesebb munkás nem létezik. Nem tartom helyesnek azt, hogy az ember mindenhol elfoglalva a természet tiszta helyét megpróbálja megmagyarázni, hogy Ő mindent jobban tud.
Gratulálok a jellem leírásodhoz mesterien szép novellával ajándékoztál meg. Sok sikert kívánok sok szeretettel Gyöngyi.

2319
Pataki Glica - 2011. január 30. 10:35:13

Juli-Örülök, hogy velem tartottál, egy "varázslatos" időutazáson.
Szeretettel:Glica

1464
kuzmajulianna - 2011. január 29. 19:58:45

Kedves Katalin!

Csodaszép kirándulás volt,köszönöm.

Szeretettel:Juli

2319
Pataki Glica - 2011. január 28. 19:44:20

Amióta az eszemet tudom, tanulom az erdő titkát. A nagynéném élt Fajzatpusztán, Perry Jean oldalán. Igyekeztem szép-irodalmat teremteni, ennek a Csodálatos helynek.
Köszönöm, hogy velem tartottatok a múltba.....
Szeretettel:Glica

1346
Tara Scott - 2011. január 28. 16:15:29

Köszönöm szépen ezt a csodaszép élményt. Elvarázsoltál.
Szeretettel olvastam: Tara

2175
hzsike - 2011. január 28. 14:11:31

Kedves Katalin!
Köszönöm szépen Neked, hogy magaddal vittél erre a kicsit szomorú, de annál gyönyörűbb erdei barangolásra.Sok mindent megtudhattam az erdei állatok életéről, olyan értően írtad le az őzek és szarvasok életét, a vadászatot, hogy joggal feltételezem, Te ebben valamilyen formában "avatott" lehetsz.
Nagyon szépen megfogalmazott, magával ragadó történetedért hálás köszönet.
Szeretettel:H.Gábor Zsike

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.