Tara Scott: Goldi

Úgy tizenöt évvel ezelőtt történt, egy kora tavaszi este. Már sötétedett odakint, a kisebbik lányunk a városban volt, hogy találkozzon a barátaival, csak apjával ketten voltunk itthon. Ő valamiért kiment az udvarra, majd kisvártatva megjelent a nappaliban, karjában egy gyönyörű szép cicával.
- Nézd, milyen szép cicát fogtam – mondta, s megállt vele a csillár alatt.
A macska úgy ült párom karján, mintha ez mindig is így lett volna, pedig előtte még csak látni sem láttuk a környéken. Sőt! Addig láttam fehér-tarkát, vöröset, cirmost, fehér-cirmost, feketét, de olyat, mint ő volt, még soha életemben. Elsőre feketének tűnt a szőre, de ha jobban megnézte az ember, akkor valójában sötétbarna alapon, óarany foltos bundában pompázott. A szeme, egyenesen világító, narancsos sárga. Látszott, hogy fiatal, erős állat, és lenyűgözően szép volt.
- Hogy fogtad meg? – kérdeztem csodálkozva, mert a Schnauzer keverék kutyánk, az udvaron éppen befejezte a vacsorát. Bár kicsi korától úgy neveltük, hogy nem bánthatja a cicákat, a miénket, amelyikkel ideköltöztünk csak időközben eltűnt, nem is bántotta, de az idegeneket elzavarta.
Párom azt válaszolta, hogy odament hozzá az udvaron egyszerűen. Majd megkérdezte, hogy mit csináljon vele?
- Ilyen szép cicának biztos van gazdája, lehet, hogy elutaztak valahova, és még nem értek haza. Adj neki enni, aztán engedd el! Biztos hazamegy, ha jól lakott. – mondtam – Fél nyolc van, gondolom, lassan hazaérnek a gazdái is.
Kapott enni, és tejet is ivott, majd a férjem visszavitte az udvarra, és kitette a kapu elé. Még egy ideig elragadtatva beszéltünk róla, majd megkezdődött az esti film.
A lányunk hazajött, vacsorázott, beszélgettünk a napjáról, közben mondtam az apjának, hogy nézze meg, a kutyánk nem akar-e bejönni már, mert hűvös volt még az este, ő pedig az előtérben aludt éjjel. Férjem kinyitotta az ajtót, a kutya már előtte állt, hogy belépjen, mikor a cica a hasa alatt berohant a házba, felszaladt a lépcsőn, s a lányom ágyának a végére gömbölyödött. Érdeklődtünk a környéken, de nem hiányzott senkinek. Pár hét múlva, kiderült ennek is az oka, ugyanis újdonsült cicánkról kiderült, hogy nem egyedül jött. Attól kezdve még jobban figyeltünk rá, ne érjen váratlanul minket semmi. Mikor láttuk a körfogat növekedéséről, hogy hamarosan előkerülnek a pocaklakók, párom két darab banános dobozt egymásba nyitott, kibéleltük jó puha meleg rongyokkal, és betettük a házunk földszintjén a konyha és a wc között elhelyezkedő kazánházba. Ott meleg, és nyugalom volt. Gyönyörű kölykei voltak, s ez minden tavasszal megismétlődött. A környéken, már előre érdeklődtek, lesznek-e kiscicáink, s volt úgy, hogy a négy kicsit egy családban osztották szét. Aztán pár éve egy nálunk tartott 2 éves vörös kölyke valószínűleg Glialkás, gyomirtós füvet evett, s bár az állatorvos is, mi is mindent elkövettünk, nem tudtuk közös erővel sem megmenteni. Akkor azt mondtam, hogy Goldi és a másik ugyanolyan színű, mint ő, szintén két éves kölyke, Hopi soha többet nem megy ki a házból. Almokat tettünk le a kazánházban, s lassan megszokták, hogy nem járnak ki. Azonban az elhatározásom idején, Goldika már négy kiscicát hordozott a pocakjában. Gyönyörűek voltak, mint mindig. Egy szürke, egy cirmos, egy vörös, és egy márványozott mintás. A szürkét elkönyörögték tőlünk, de a többit nem engedtem elvinni senkinek. Mivel itt élnek köztünk, rendkívül ragaszkodóak, bújósak, ha csak tehetik, rajtunk lógnak. Két és fél évvel ezelőtt hirtelen Goldika nagyon beteg lett. El kellett távolítani a méhét, és még a hólyagja egy részét is. Az állatorvosunk nem kecsegtetett semmi jóval, ami már csak a kora miatt is érthető volt, de én azt mondtam, nem tudom elengedni addig, amíg nem tettünk meg mindent a gyógyulásáért. Másfél órás műtét után hazahoztuk, és egy hét lábadozás után mi magunk is meglepődtünk, hogy nem csak felépült, de mintha vissza is fiatalodott volna. Erőre kapva remek volt a kondíciója, játszott és még ragaszkodóbb lett. Amikor csak tehette, az ölünkbe mászott, hozzánk bújt mintha megértette volna, hogy még velünk kell maradnia. Két és fél évet kapott a műtéttel, amit jó erőben jó kedvvel töltött el közöttünk.
Hogy voltak-e előjelei, nem tudom. Sokszor elgondolkodom rajta. Egyik napról a másikra lefogyott hirtelen, és mintha nem tudta volna megtartani a szájában a falatot nehezen evett. Ősszetörtük neki még a konzerv macska ennivalót is, akkor többet evett, de nem látszott rajta. Már évek óta nem járt ki a házból, de most mindenáron szeretett volna kijutni. Közben még jobban bújt hozzánk, s valahányszor az ölemben dorombolva rám emelte nagy, sárga szemeit valami megmagyarázhatatlan rossz érzés kerített hatalmába. Valami megváltozott, de csak egyik reggel jöttem rá, hogy valami mély szomorúságot láttam a szemében, ami már nem volt olyan tiszta csillogó, mint addig. Elhomályosult a tekintete. Mindössze két nap volt, az a hétvégi két nap, míg az állatorvosunk nem tartózkodott a városunkban. Mikor vasárnap több esetben megpróbált mindenféle szűk helyre elbújni, türelmetlenül vártam a hétfő délelőttöt, hogy orvoshoz vigyük. Aztán hétfő reggel a férjem talált rá. A bejárati ajtón belül békésen fekve örök álomba merült. Akkor értettem meg sok mindent az utóbbi napokon tapasztalt viselkedéséből. Búcsúzott tőlünk. Talán azért akart minden áron kijutni a házból, hogy ne okozzon nekünk szomorúságot.
Így azonban örökre velünk maradt, mert végső nyughelye a konyha mögötti pihenőkertben a legszebb rózsa alatt lett kialakítva. Lelke pedig mélyen a szívünkbe zárva él tovább.

Írta: Tara Scott
1346
Tara Scott - 2011. február 01. 13:14:31

Kedves Ibolya!
Bizonyára valakinek megtetszett, és magával vitte. Talán egyszer majd Nálatok is megjelenik egy cica, és ha kap egy pár jó falatot, ott is marad.
Szeretettel kívánom: Tara

1423
Jega - 2011. január 31. 23:03:11

Kedves Tara nektek szerencsétek volt, hogy olyan sokáig élt veletek Goldi. A mi gyönyörű fekete kiskandúrunk, csak egy évig, ő is úgy szegődött hozzánk, kb egy évesen, a konyha ablakon a szúnyoghálon át közlekedett ki be. Nagyon szerettük, egy nap hiába hívtuk este, napokig vártam a visszatértét, hiába. Azóta sincs cicánk. Szeretettel Jega Ibolya

1346
Tara Scott - 2011. január 30. 16:08:26

Gyöngyikém köszönöm szépen, hogy így érzed. Mindig a szívembe zárom a természet, és állatkedvelő embereket, mert mi vagyunk azok, akik a reményt vesztett, éhező elkeseredett állatoknak otthont, szeretetet adnak. Képzeld el, jan. 18.-án a közeli mazsolaboltból poroszkált párom hazafelé, mikor egy 4-5 hetes(!!!!) kiskutya hozzácsapódott. Természetesen hazahozta, napokig tejbegrízt főztem, sárgarépával, csirkemájat törtem össze. Éjjel 3x evett, majd kétszer. Két napja már csak 2x ébredtünk. Kóválygok 2 hete, de imádjuk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Eddig volt 3 kutyánk, ebből 2 utcáról, most van 3.5 kutyánk. Smile
Szeretettel ölellek: Tara

1346
Tara Scott - 2011. január 30. 15:58:23

Kedves Julika!
Amit most írok neked, kérlek hidd el! Többszöri megfigyelésem. Akik szeretik az állatokat valami képpen közvetíteni is tudják feléjük. Vigaszul majd melléd szegődik egy kutyus, aki szeretetre, gondoskodásra vágyik. Nem véletlenül kapod. Fogadd be, még akkor is ha nem fajtiszta, nem szép, mert hűséges társad, vigaszod lesz. Meg fogod látni, hogy működik.
Szeretettel ölellek: Tara

1346
Tara Scott - 2011. január 30. 15:53:55

Glicám ha felkészülsz lelkileg, talán nem ér olyan váratlanul. A szeretet vállalása a könnyek kockázatával jár, hiszen sem mi, sem ők nem örök életűek. Fáj az elvesztésük, de addig annyi szeretetet, vidámságot, néha szomorúságot hoznak az életünkbe. Szegényebb lenne az életünk nélkülük. Még ha könnyekkel is ér véget. De a szívünkben, a képeken velünk maradnak, és egy idő múlva egy-egy képen nevetni is tudunk.
Szeretettel ölellek: Tara

1119
tatos - 2011. január 30. 10:23:23

Kedves Tara.
Midig szívesen olvasom az írásaidat, mert tudom, hogy a természetről az emberekről és állatokról szólnak. Eszembe juttattál sok kedves cicámat, akik eltűntek, vagy az autó ütötte el. Azt hiszem egyformán viszonyulunk a természethez. és minden kedves mellettünk élő állatot elsíratunk és életünk végéig a szívünkben hordjuk az emlékeiket. Gratulálok szép elbeszélésedhez. Szeretettel Gyöngyi.

1464
kuzmajulianna - 2011. január 29. 19:56:29

Kedves Tara!

Nagyon szép megható történeted eszembe juttatta hogy a 13 éves pincsim is nagyon megöregedett,és már előre félek mi lesz ha örökre elmegy.

Szeretettel:Juli

2319
Pataki Glica - 2011. január 28. 19:57:02

Olyan mintha föl készitenél arra, hogy a mi cicánk is, hamarosan útra kel. Micike sem jött egyedül, sok-sok évvel ez előtt. Már Ő is keveset "csipeget." Rengeteget alszik a konvektoron.....egy cicalélek.
Sziámi cica.
Biztos, hogy nem véletlenül olvastalak....
Szeretettel:Glica

1346
Tara Scott - 2011. január 28. 16:25:10

Kedves Zsike!
Én aztán kiveszem a részem épp most az állatmentésből. 3 kutyánkból 2 az utcáról került hozzánk, és most még megtoldotta a sors egy féllel, ugyanis 10 napja páromhoz csapódott egy 4-5 hetes(!!!) Amerikai akita gyerek. Hogy került egy ilyen pici kutya az úttestre? Ki tudja. Kitették? Megszökött? Minden esetre nem keresik, így 10 napja kóválygok, mert eleinte 3x, pár napja már csak 2x eszik éjszaka. Külön szobában alszunk vele, hogy legalább Párom pihenjen. Ha nem éhes, nyafog, harap, de imádni való tüneményes teremtés. Így most van 3.5 kutyánk. Smile
Szeretettel ölellek: Tara

2175
hzsike - 2011. január 28. 13:36:46

Kedves Tara!
Nagyon szép kis történetet írtál Goldi cicáról, így legalább, meg is örökítetted az emlékét.
Minden szavad arra utal, hogy nagyon szeretheted az állatokat, hiszen a cicákról való, szinte anyai gondoskodás, ezt bizonyítja.
Igen, az állatok nagyon kiszolgáltatottak, és megint elérkeztünk egy "sláger témához" az állatokról való gondoskodáshoz, vagy a bánásmódhoz. Sok ember naponta kínozza, éhezteti őket, és itt megint megtorpanunk egy kicsit, mert ismét előjön a tehetetlenség fogalma. Mit is tehetnék annak érdekében, hogy a helyzet legalább egy kicsit javuljon? Ezen mindenkinek érdemes elgondolkodni és lehetőségeihez mérten egy picit jobban odafigyelni legalább a közvetlen környezetünkre, hátha, még időben segíteni tudunk egy-egy gazdátlan állaton.
Nagyon jó volt egy kicsit "cicázni".
Szeretettel:Zsike Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.