Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Jéga Szabó Ibolya: Kétségek

Az út, melynek már a végén járok, soha nem volt sima, csak ritkán értem el egy-egy oázisba, hol a málhát letéve, a gondtalan boldogság vizében néha megmártóztam. Az anyák örömét, bánatát, gondját, aggódását, mint az élet ajándékát, mind megkaptam, hisz erre vágytam. Rá kellett jönnöm, hogy életem kapuján betérő gyermekeim, vendégeim csupán, de tudom már, hogy e rövid idő adta meg az életem minden értelmét is. A boldog gondoskodó idő, gyorsan eliramlik, a bölcső ringása messze már. Saját útjaikra indulnak, gyorsan elhagyva az ismert, védett ösvényt. Kétségek gyötörnek, adtam én elég útravalót? Kitart vajon nekik? Elég lesz az útjaikra? Ráncos kezünkkel deres hajunkat hátra simítva, elgondolkodunk sokan, vajon minden tettünk hasznos volt? Intő, segítő, szerető szavaink célhoz értek? Tudásomnak, élettapasztalatomnak a javát adtam? A mögöttem sorakozó évek vajon bölcs gondolatokat súgtak? Csak reménykedek, hibáimat már nem javíthatom, rég elkéstem.
Az élet tele van buktatókkal, ha rosszul lépnek, vajon a javításhoz lesz e elég talonjuk félretéve? Az ember gyarló, a mindennapok bábeli hangzavarában nem hallja meg az útmutatót, és elfelejti fellapozni az útravalóul kapott tanácsokat az élet könyvében.
Lelkemben olykor végtelen szomorúság bujkál, tehetetlennek érzem magam. Kétségek gyötörnek, és csak remélni tudom, hogy a tanácsaim jó felé vezettek.
Úgy érzem olykor magam, mint a sakkjátékos, aki bizonytalan, előre ki nem számított lépést tett és a következménye matt. Vajon hány éjszakán hánykolódok majd álmatlan, gondolatokba kavarodva, hogy egy reggelre megvilágosodjak? Hiú remény, mert bizonyosságot csak a múló idő ad.
Gyerekeink, unokáink felnőttek, de nekünk örökre kicsik maradtak. Tetteik már az övék, és bizton az ő hasznukra vannak, és bár sokszor látjuk előre a következményeket, óvó szavunkat már senki nem hallja. Éppúgy, ahogy mi sem hajdan.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
1423
Jega - 2011. február 14. 09:37:31

Kedves Ronika köszönöm, hogy olvastál. Ha már a mamakorba lépünk, bizony sokszor kavarog a fejünkben efféle gondolat. Mindannyian leírhatnánk, hiszen kétségek nélkül nincs gyerek nevelés. Üdv. Jega Ibolya

1423
Jega - 2011. február 10. 16:17:35

Kedves Zsuzsanna látom te is mélyen belegondoltál, mert sok jó gondolatot vetettél papírra, azaz képernyőre válaszként. Régen, amikor sok gyerek volt a családban és az élet nem volt úgy kicifrázva , mint manapság, egyszerűbb sablonok segítségével nevelték a gyerekeket. A gyerekek neveléséhez elegendő volt alkalmazni a nagyszülőktől ellesett instrukciókat, jó példát mutatni, és ennyivel már életre valókat küldtek ki a nagybetűsbe. Bár már akkor is változott a világ, és sokszor kerültem én is konfliktusba a szüleimmel. Ma sok szülő nevel túlóvón, és ki is tolódik az önállóság ideje jócskán. Vagy az ellenkező esetben, sok gyerek nő fel úgy, mint a gyom, vadon. Azt hiszem itt abbahagyom, mert ez a téma hatalmas, szinte kibeszélhetetlen. Köszönöm, hogy olvastál. üdv. Ibolya

230
Torma Zsuzsanna - 2011. február 10. 13:07:19

Kedves Ibolya!

Azt a számvetést, amit Te is magadban "végiggondoltál", sokunk megteszi. Néha csak egy-egy fontosabb gondolat foglalkoztat bennünket, de van úgy, hogy egyszerre sok minden eszünkbe jut, és azok a gondolatok egymást követően forognak az agyunkban, s nem tudunk megnyugodani. Nekem is már sok minden eszembe jutott, amióta felnőttek lettek a lányaim. Hogy talán kicsi korukban valamit másként kellett volna tenni. Amikor túl szigorúak voltunk, akkor talán nem kellett volna, amikor meg engedékenyebbek voltunk, akkor talán azt nem kellett volna. Utólag már lehet okos az ember, a megtöténteken nem igen tudunk változtatni.
Én mindig azzal nyugtatom magamat, hogy előbb-utóbb felnőtt gyermekeim (tanulva a saját hiáikból is) követik a példánkat, hogy becsülettel kell dolgozni és helytállni az élet minden területén.
Egészen biztos, hogy nem tudtunk mindent megadni nekik, amit szerettünk volna, és nem kaptak meg mindent, amit talán szerettek volna, de a tőlünk telhetőt, a tőlünk elvárhatót megadtuk gyermekeinknek. S amit kapnak, csak azt tudják ők is továbbadni majd az Ő gyermekeiknek.
Én is csak remélni tudom, hogy tanácsaim (tanácsaink) jófelé vezeti őket!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

1423
Jega - 2011. február 09. 21:36:37

Kedves Tara, bár te még nagyon fiatal vagy, de a gyermeknevelés már ekkor is felvet ilyen kérdéseket, de ha megöregszel, sokkal többször fogsz efféle dolgokon morfondírozni, jusson eszedbe ez az írás. Szeretettel Jega Ibolya

1346
Tara Scott - 2011. február 09. 17:35:44

Kedves Ibolya!
Nagyon is megérintett írásod, mert nagyon sokszor gyötörnek hasonló gondolatok. Nagyon igaz, nagyon szívbemarkoló írásod. Köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel: Tara

1423
Jega - 2011. február 09. 00:52:10

Kedves Zsike, kinek gyereket adott az Isten, annak gondot is, és az efféle kétségek bizony mindannyiunkban felmerülnek egyszer. Köszönöm, hogy elgondolkodtál az írásomon. Üdv. Ibolya

2175
hzsike - 2011. február 08. 18:41:30

Kedves Jega!
Minden egyes mondatod, szavad, a szívedből jön.Kicsit hasonló egy számvetéshez, visszatekintéshez, és a miérteken való töprengéshez.Ilyen fajsúllyal az ember akkor számol el önmagának a sorsáról, amikor már az érettkora derekán túl van.Sokunkban megfogalmazódnak a Te kérdéseid és gondolataid, olykor olyan érzésem volt, hogy ezeket már én is megkérdeztem magamatól.
Nagyon tetszett őszinte, és mély érzelmekkel, magvas gondolatokkal teli, elmélkedésed.
Sok Szerettel:Zsike

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.