Torma Zsuzsanna: Tavaszi előzetes

Ezen a délelőttön elkísértem páromat, aki egyik hegyszomszédunk erdejének a ritkítását vállalta el a télen. Ő már fél éve nyugdíjas, így van ideje, hogy majdnem minden napját az erdőn töltse ezzel a hasznos munkával. Fával fűtünk, és így a későbbiekben is lesz elég tüzelő.
Kerékpárral indultunk neki az útnak. A falut átszelve és elhagyva a Kapos-folyó hídjához értünk, a kövesút csak addig tartott. A hidat elhagyva rátértünk a földútra. Innen három irányba ágazik el az út, amelyeken továbbhaladva a völgyet felváltó dombokra lehet eljutni.
A mi szőlőnkhöz és hétvégi kis bungalónkhoz a középső úton kell továbbmenni. Még szerencse, hogy egymás mellett két út is vezet: az egyik felől égerfás, a másik felől akáccal benőtt területen. Az alsó utat a nagy traktorkerekek tönkretették, olyan nagy vájatok vannak benne, hogy biciklivel nem lehet közlekedni. A mellette lévő felső, az erdő mellett közvetlen vezető úton tudunk csak továbbmenni, de elég nehézkesen, mert az utat innen és túl behálózzák az erdei szeder tüskés ágai. Az telepített égerfa-erdő fái között még kevés az aljnövényzet, és az út mellett haladó kis patakocska mellett még nem sárgállnak a gólyahírek. De odaképzelem őket.
Jobb felől, az akácfák alatt zöld színben pompázik a borostyán, a „télizöld”, ahogy mifelénk mondják. Ennek e leveleit szoktuk régen a hóvirágcsokor mellé kötözni. Akkoriban a hóvirág még nem volt védett, és főleg a nyugdíjas asszonyok mentek kora tavasszal az erdőre hóvirágot gyűjteni, amit aztán eladtak a piacon.
Kelet felől az erdő fái közé beleskelődő napsugaraktól kifényesedtek a télizöld levelek, felolvadva rajtuk az este rájuk hullott, reggelre fagyossá vált harmat. Úgy mosolyognak a napsütésben, mintha eső áztatta volna őket.
A berkest elhagyva emelkedőn visz tovább az út, szerencsére még a horhóban nem olvadt fel a fagyos föld, így a biciklikerekek sem merülnek a sárba. A horhó bal oldalán, főleg a domb felé közelítve már látok imitt-amott hóvirágokat, ahogy az avar alól kidugták fehér bimbóikat, de olyan is van, amelyik már teljesen kibújt. A több napja tartó langyos nappalok előcsalogatták őket. Egyikre-másikra kisebb ág esett, azokat elszedem a még kibújni készülő bimbók útjából.
A horhó véget ér, ahogy a dombra felérünk, bal felől az egyik ház drótos kerítéssel körülvett udvarán ugatni kezd a németjuhász kutya. Láncra van kikötve, de elkerítették az udvart, mert volt olyan eset, hogy elszakította a láncát és az arra haladók nem mertek továbbmenni- A kutya hangos csaholásával már előre jelezte, hogy az ott az ő felségterülete. Én is jártam egyszer úgy, hogy éppen amikor odaértem, ott magasodott előttem az alakja az út bal partján és hangosan ugatott le rám, attól féltem, hogy rám ugrik. Visszamentem két pincével lejjebb és az ott munkálkodó szomszédok segítségét kellett kérnem, hogy tereljék el a kutya figyelmét, míg én továbbmegyek az úton felfelé.
Most is, mint mindig, ugatásba kezdett a kutya, de már rájöttem, ha többször elismétlem neki, hogy:
- „Okos kutya, leül!” -, akkor utána nem ugat olyan veszettül. Ahogy továbbhaladunk, a kutya is elhallgat, mi meg odaérünk hamarosan a kis telkünkre. Az út mellett bal felől a szőlőnk, az út jobb oldalán pedig a gyümölcsösünk és kertünk terül el, rajta a borospincével és a kis cementforgács lapokból épített kis házunkkal. A ház jobb oldalán ott magaslik a nyírfa, bal felől pedig mogyoróbokrok veszik körül. A gyümölcsfák kopasz ágain ott ugrándoznak a kis madárkáink, nekik a párom etetőket rakott ki, és onnan lakmároznak a napraforgómagokból. Nyár végén még ott röpdöstek a veteményeskert szélében a napraforgók tányérjain, amikor már feketére értek a magjaik. Ott csicseregtek a fülembe, amíg én a krumplit szedtem ki a földből, és beszélgettem hozzájuk. Sajnos, nem tudom, milyen fajta madarak ezek, sárga a hasuk és hosszú, hegyes farktolluk van.
A pincéből felszedtünk fél zsákra való krumplit, amit majd én a biciklimen hazaviszek. Utána elkísértem páromat oda, ahol az erdőt ritkítja. Az utat odafelé gyalogszerrel tettük meg. Arrafelé nem láttam egyetlen hóvirágtövet sem, de néhány páfránybokrot igen, amelyeknek tavalyi levelei most elterülve hevertek az avaron, de még félik zöldek voltak. A fagy nem okozott bennük olyan nagy kárt, hogy egészen elfagytak volna. Nem hiába nevezték el ezt a dombot „Párfányosnak”. Párom végigvezetett az erdőn és megmutatta a farakásokat, lehetett látni, hogy mennyi sokat dolgozott, amióta kijárt az erdőre. Otthagyva őt, visszaballagtam a nap sugarainak hatására már felengedett erdei úton, és a kis házikónk felé vettem az irányt. Visszaérve még összegyűjtöttem a nyírfáról a szél által leszakajtott és a mogyoróbokrokról levagdosott ágakat. A pampafüvet ősszel nem kötöttem össze, a szél jól összeborzolta, ahogy az idő jobbra fordul, össze kell gereblyéznem és március-áprilisban vissza kell nyírnom őket. A szomszédos telken még a kukoricát sem szedték le, annak egy részét a vadak már lemorzsolták, sok helyen csak a barna kukoricacsutkák kandikálnak ki a csuhé alól. A szél is megtette a dolgát, sok száraz kukoricalevelet sodort a gyümölcsösünkbe, azt is majd gereblyézhetem. Lesz itt munka bőven, csak legyen már olyan az idő, akkor egyfolytában lehet már dolgozni!
A macska, amelyik nyaranta minden hétvégén megjelent a kis házunk udvarán, most is előkerül, és várja, hogy ennivalót kapjon, közben a lábamhoz dörgölőzik, hogy megsimogassam.
- Jaj, kiscicám, elfelejtettem ennivalót hozni neked, majd fogsz egeret és nem maradsz éhes! – mondtam a macskának.
- Majd legközelebb, ha jövök, talán nem felejtem el.
A pincéből felszedett krumplit a nylonzsákban a bicikli hátuljára kötöttem és elindultam a dombról lefelé a már eléggé felolvadt földúton. Mire a horhót elhagytam és az erdő aljába értem, a biciklikerekek már alig fordultak, a sárhányók alja teljesen tele lett sárral. Kerestem egy erősebb fadarabot és kipiszkáltam vele a sarat a sárhányó alól, amennyire tudtam. A Kapos-folyón átvezető híd előtt már fel tudtam ülni a biciklire, s ahogy kerekeztem a sárcsomók még közben is potyogtak le róla.
A cipőm is olyan sáros lett, hogy a bolt előtt toppantottam a lábaimmal néhányszor, hogy a felesleges sár lehulljon róla. De még így is annyira sáros volt a cipőm széle, hogy csak félve mertem a boltba bemenni, nehogy sárdarabokat hagyjak magam után.
Hazaérve aztán még kicsit piszkálgattam a sarat a bicikliről. A maradékot majd akkor szedem le róla, ha egy kicsit megszikkadt.
Megvolt az első tavasz előtti sétám a „hegyre”, mert mifelénk csak így mondják: „megyünk a hegyre”, vagy „megyünk a szőlőbe”, de van, aki úgy mondja: „megyünk a birtokra”.
A mi két telkünk nagybirtoknak nemigen mondható, de vannak olyan szőlősgazdák, telektulajdonosok, akik több hektárt is magukénak mondhatnak. Vannak, akiknek több erdejük is van több helyen. Egyik ilyen erdő az, amit most a párom elvállalt ritkításra. A munka az övé, a kivágott fán meg osztoznak a tulajdonossal.
Ha tehetném, ott fent a dombtetőn építtetnék egy nagy-nagy házat, vagy kastélyt és az utat is megcsináltatnám. Öreg korunkban ott békében ellennénk, dolgoznánk és pihennénk. Milyen jó is lenne! Dombtetőn születtem, csak jó-néhány kilométerrel messzebb innen, de nem bánnám, ha az életemet ezen a dombtetőn fejezhetném be. Ülnék a nyírfa mellett, a kisházunk előtti, fából készült asztalnál a padon, és hallgatnám a madarak csicsergését, az erdőből áradó méhek dongását, miközben azok egyik akácvirágról a másikra szállnak. Tüdőm beszívná az akácok, később a hársak virágainak illatát. Úgy érezhetném magam, mintha a Mennyországban lennék.

2011. február 8.

Torma Zsuzsanna
686
T Pandur Judit - 2011. július 23. 18:14:50

Kedves Zsuzsa!
Nagyon szépen írtad meg a természet csodás látványait, kis csodáit! A téli erdő szépségeit, és a hóvirágokat, amik a tavasz reményét hozzák.
Nagyon szép, és kellemes írás, érződik, hogy nagyon szereted a természetet.

Judit

230
Torma Zsuzsanna - 2011. február 21. 20:08:19

Köszönöm, kedves Júlia, Tara, Viola, Veronika és Julianna, kedves hozzászólásotokat, és örülök, hogy gondolatban Ti is örömmel jöttetek velem.
Amíg van erőnk és egészésgünk, addig tesszük a dolgunkat, ha már egyszer ráadtuk a fejünket a telkek megvásárlására, arra gondolván, hogy majd a mi gyerekeink is szívesen dolgoznak a kertben, a felnőttek lesznek. Az is lehet, hogy nem lesz megfelelő munkahelyük, ki tudja? Akkor jó ha van egy konyhakert, ahol a legfontosabb növényeket, gyümölcsöket meg lehet termelni. Csak nem kell rá sajnálni a szabadidőnket.
Viola, kedves, mifelénk a horhót ugyan horhának hívjuk. Csak azért írtam horhót, mert sokan így ismerik jobban.
A horhó (horha) egy olyan útszakasz, ami vagy mezőben vagy erdőben halad végig és magas partfala van, általában mindig földből. Ennek a partfalnak az oldalát benövik a különböző növények, mint pld. a bodzafa, a csalán, különböző gyomnövények, de amerre mi megyünk fel a dombra, ott gyakran találkozhatunk páfrányokkal, ibolyával és még hóvirágokkal is. Ezért, ahogy haladtunk ezen a horhás, partoldalas úton felfelé, csak éppen ki kell nyújtanom a kezemet a k is hóvirágok felé, hogy elérjem. De nem szakítok le egyet sem.
Általában ezek a horhák olyan helyen alakulnak ki, mélyednek ki az idők folyamán ahol domb van.
Ha megnézzük közelről a műholdas térképen a közvetlen lakóhelyünket, akkor ahol erdős rész van, ott az utat nem igen lehet a erdő fáitól látni, ahol pedig kevés a fa, ott a műholdas térképen is jól kivehetők az utak.

Örülök, Veronika, hogy nem szakadtál el teljesen a természettől, hiszen még ha csak szüretelni jársz ki, az is nagyon kellemes élmény!

Ha az egészségünk engedi, akkor tesszük a dolgunkat továbbra is, mint már írtam, és a nyugdíjas évek alatt talán lesz időnk több pihenésre. Legalábbis, remélem!
Persze tudom: "Ember tervez, Isten végez".

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

1464
kuzmajulianna - 2011. február 17. 21:00:01

Kedves Zsuzsanna!

Nagyon jól esett ez a séta veled , olyan szépen láttatóan írsz,
hogy az olvasó pillanatok alatt ott terem melletted és látja érzi amit te.

Éledezik a szívekben a tavasz,ez egyre több íráson érezhető.

Szerető üdv : Juli

277
farkas viola - 2011. február 13. 18:11:12

Kedves Zsuzsanna!
Jól kifárasztottál részletes leírásoddal, melyet átérezve a kíséretedben voltam. Megijesztettél azzal a kutyával, a végén még Rád ugrik, de szerencsére le tudod szerelni.
Mi az a "horhó"? Soha nem hallottam.
Ilyen hosszú út és az ottani sok munka után, lesz-e időd a nyírfánál pehenni?
Régebben én is úgy képzeltem, hogy majd mennyit fogok napozni, meg ücsörögni a kertemben. Vettem is két kispadot öntöttvas szélekkel, én állítottam össze, meg is kínlódtam vele, azóta már vagy 10 éve csak a problémám van vele, mert télire el kell helyezni, de nincs megfelelő hely, és majd bele szakadok a hurcolásába. De rajta, még nem sokat ültem, hisz örökké dolgoznom kell.
Én azért kívánom, hogy pihenni is legyen időd, bár ilyen hosszú, oda-vissza út után?
Szeretettel: Viola Pfft

1346
Tara Scott - 2011. február 13. 14:35:25

Köszönöm, ezt a remek élményt, a sétát Veled. Tavasszal, nyáron újra végigjárhatnánk. Írhatnál a megváltozott tájról, virágairól!
Szeretettel: Tara

230
Torma Zsuzsanna - 2011. február 13. 10:53:05

Kedves Erzsike és Gabriella!

Örülök, hogy itt jártatok és eljöttetek velem "kirándulni", még ha csak gondolatban is. Itthon is nagyon szeretek lenni, de ha kint lehetek a kaposmérői telken, a kicsi ház körül és gondozhatom a virágokat és a veteményeskertet, az nekem mindennél többet ér. El tudok feledkezni a világ minden bajáról, tiszta a levegő, a dombtetőn nyáron majdnem mindig fúj a szél, gyógyító hatással van rám az a klíma. Ezért nehéz mindig hazafelé jönnöm, mert olyan, mintha a második otthonomat hagynám ott.

Köszönöm kedves szavaitokat, jókívánságaitokat!

Üdv.:Torma Zsuzsanna
Smile

1984
Gabriella 36 - 2011. február 12. 22:55:48

Drága Zsuzsanna!
Az előbb válaszoltam Neked a verseknél, de éreztem, hogy valahol már olvastalak.:-)))
Tudod, mit szeretnék?
A szomszédod lenni, madarakat hallgatni, ülni a nyirfa mellet, vagy alatt, és elhinni, hogy szép az élet. Mert az. Igaz?

Sok szeretettel,

Gabi

2175
hzsike - 2011. február 12. 15:21:12

Kedves Zsuzsi!
Nagyon jó volt Veled sétálgatni egy kicsit a friss levegőn, gyönyörű környezetben.Olyan részletesen, és jól leírtad, hogy hol jársz, mit látsz, mit érzel, hogy teljesen magával ragadott a hangulat.
Még a fagyos avarból kikandikáló hóvirágokat is kedvem lett volna megérinteni.
Nekem az írásod, úgy tetszett ahogy van, az elsőtől az utolsó mondatig. Szívemből kívánom, hogy egyszer, majd teljesüljön az általad úgy áhított", földi Mennyország".
Sok szeretettel:Zsike Pfft

230
Torma Zsuzsanna - 2011. február 12. 10:48:39

Köszönöm, kedves Katalin, hogy elolvastad szerény írásomat, hétköznapi életem egyik napjáról, illetve arról, hogy átalában mi érdekel, mit csinálok és mit szeretnék.
És igen, ez a realizmus, ez a valóság, amelyben élek, de az álmodozások, vágyódások nálam mindig be voltak határolva. Mindig is tudtam,meddig mehetek el a valóságban, amíg gondolatban bármeddig elmehetek.
Az utolsó mondat lehet, hogy kilóg a sorból, de azt csak annak az érzékeltetésére írtam, hogy a sok szép, amiben részem lenne, lehetne, az nekem felér egy Mennyországgal. S nem kívánok sokat, ahogy eddig sem.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.