Pataki Katalin: A vörös rózsa küldetése

A titok

Éjfél felé settenkedik a nyári idő, de a melegtől aludni nem tudok. Az ágyam mellett álló éjjeli szekrénykén lévő petróleumlámpát, -melyet a nagynéném szokott rendbe tartani szertartásosan, óvatosan-, hogy fel ne lökjem, kitapogatom. Ebben segít nekem a teli hold is, mert bevilágít az ablakon. Az üvegburát leemelve, lángra lobbantott gyufaszállal meggyújtom a petróleummal átitatott kanócot, amelyen kék, piros színű lángnyelvecskék születnek. A nagy hasú üveget visszapattintom a helyére, amely megsokszorozza a lámpa fényét. A megszületett árnyékom fölkúszik a falra és minden mozdulatomat hűségesen követi. Most már a papucsomat is megtalálom és beledugom a lábamat.
Látom magamat visszatükröződni az ablaküvegbe, s az egész olyan kísértetiessé válik. Összenézek magammal és az összekuszálódott hosszú, vörös színű hajamat rendezgetem. Lassan, szálanként hullnak vissza a helyükre. Arra gondolok, hogy az olvasás segít majd elaludni. Még mindig az ablaküvegben tanulmányozom a szobát, ahol nyári gyerekként élem napjaimat, amíg el nem jön a szeptember, az iskolakezdés időszaka.
Az üvegben jól látható a több színből felépített cserépkályha, ami jelenleg „nyári álmát” alussza. Éppen fordítva viselkedik, mint a macik.
A két szobát egy alacsony boltíves ajtó válassza el egymástól. Az ajtó egyetlen ékessége a kovácsolt tölgyfalevél kilincs.
A következő percben az ajtó nyílni, és mielőtt frászt kapnék, egy hölgy jelenik meg a küszöbön. Abban a pillanatban a teljes kíváncsiság lesz úrrá az eszemen, és a látvány rabjává válok.
A fiatal hölgy kezében összehajtott papírlapot vélek felfedezni. Minden, ami most történik, oly valószínűtlenül lassú, óvatos mozdulatokból áll, hogy nem lehet előre tudni mi lesz a vége. A számomra ismeretlen hölgy fehér hosszú ruhát visel, amelyen arany és ezüstragyogású virágmintákat vélek fölismerni. A karját most fölemeli és a bőségesen redőzött ruha ujja vissza csúszik a nő könyökéig. A haja egy része föltűzött, a szabadon maradt hajzuhatag a vállára omlik. Az orcán kedves, gyermeki mosolyt látok, ezzel bátorságot önt belém, ne ijedjek meg a megjelenésétől. Ahogy közelebb ér hozzám, már nem a lámpa petróleum szagát érzem, hanem a hölgy finom parfüm illatát.
Most látjuk egymást először, ez az első találkozásunk. Nemcsak önmagát félti, hanem engem, ezt a tizenöt év körüli gyereket. Az én kétségbe esésem, az ő megsemmisülését is jelentheti. Végre, anélkül, hogy bármelyikünknek is baja esett volna, elér az ágyamhoz, s leül az ágy szélére, és felém nyújtja a levelet.
Ekkor, ennél a pillanatnál megfordulok. Soha életemben ilyen szép arcú nőt még nem láttam. Teljesen a bűvöletébe kerültem. Az üveg, amelyben felém közeledtét követtem, elnyelte azt a varázslatot, amellyel a fiatal nő rendelkezett. Azt is sikerült megállapítanom, hogy így ránézésre nem sok a korkülönbség kettőnk között. Most már én is melléje telepedek, de vigyázok arra, hogy ne érintsem meg a ruháját. Átveszem tőle az összehajtogatott papírost, és nagyon óvatosan megpróbálom a levelet szétnyitni. A petróleumlámpa fénye rávetődik az alaposan megsárgult papírra, ami könnyebbé teszi, hogy a levél tartalmát megismerjem.
Rögtön az első sor egy évszámmal kezdődik: 1755. Május 26.Baile Átha Cliath
Te jó ég! Fut át az agyamon a gondolat. Ezt a levelet sem tegnap írták.
A következő sorok betűi szépen dőlnek egymás mellett és születnek meg a szavak, s válnak láthatóvá a gondolatok. Különös lelkiállapotot tükröz az írás. Sokat elmond arról az emberről, aki írta. Egy idő után kuszálódnak a betűk, ezáltal szétesnek a szavak. A férfi, aki ezt a levelet írta, súlyos betegen fekszik, kemény küzdelmet vív benne az Élet és Halál.
Nagy erőfeszítésbe kerül neki, hogy parancsot adjon a gondolatnak, és engedelmességre szólítsa fel a kezét. A levél végén torzszülöttekké lesznek a szavak, a betűk egyenként kapaszkodnak föl a papírosra, hogy le ne zuhanjanak a mélybe.
Az aláírást, az utolsó szót alig lehet fölismerni. Nagy nehezen kibetűzöm. Sebestyén Rudolf.
Gyermeki tapasztalatlanságom ellenére is megértem, a levél olvasása nélkül is, hogy ez a bizonyos férfi a búcsúlevél megírása végén súlyos lelki- és testi szenvedések közepedte meghalt.
Együtt érzően nézek rá a hölgyre, amikor a fejlődésben lévő eszemmel és a szívemmel felfogom, hogy milyen fájdalmas emléket oszt meg velem ez a törékeny asszony.
- Miért pont én lettem számára a kiválasztott? –
A levél elolvasásával már lényegesen lassabban haladok, sokat bíbelődök, hiszen több, mint kétszáz éve íródott. A tollhegye itt-ott felsértette a papírt és a tinta is megfolyt ezeken a helyeken.
Igaz, hogy a levél tartalmával vagyok elfoglalva, de azért jól látom azt is, hogy az ismeretlen hölgy mit csinál időnként. A haját vagy az arcát érinti meg a szeme alatt, mint aki a könnyeit törölgeti. Nagyon felemelő és megtisztelő érzés beavatottnak lenni két ember titkába.
Ez egy olyan búcsúlevél a szeretett és egy pillanatra sem elfelejtett kedveshez, akitől feloldozást kér a bűnös lélek.


1755. május 26.

Baile Átha Cliath

Drága Margit!

Előre is bocsánatát kérem, hogy boldogságos napjai közepette háborgatni merem.
De nem akartam úgy távozni az élők sorából, hogy ne tudassam Önnel, hogy életem utolsó óráiban is csak Önre gondolok. Alázattal kérem, legyen megbocsátó velem szembe, hogy fájdalmas és kínos sebeimet az Ön iránt érzett szerelemmel enyhítem. Mélységesen szégyellem gyengeségemet, emberi jellemtelenségemet, mert nincs elegendő bátorságom ahhoz, hogy az eljövendő Halállal egyedül nézzek szembe.
Hetek óta itt van mellettem fehér csuhában, világító szemekkel, fogatlan pofával.
Szörnyű látomásaim vannak a pokol mélyéről: Apró kicsiny fekete szörnyek, vaskarmokkal és véresre sebzik a testemet.
De megérdemlem, hiszen bűnösen éltem az életem. Gyáván, szégyenteljesen megszöktem az Ön szerelme elől, és magára hagytam a bajban…
Hosszú, viszontagságos út után érkeztem meg az új hazámba, ahol letelepedtem, és gazdálkodni kezdtem.
Azt gondoltam, elég messze kerültem Öntől és a felelősségtől és eltudom majd felejteni édes emlékét…
De most hál a Jó Istennek nem így történt.
Kérem Önt, hogy utólagosan adja áldását, mondasson értem egy misét fönt a kis kápolnában. Ha meg tud nekem valaha is bocsátani, esedezve kérem, ezt tegye meg! Egyedül csak Ön képes arra, hogy hontalan lelkemnek megnyugvást, feloldozást adjon.
Szeretem mindörökkön örökké, amíg a világ, világ és virágot bontanak a mandulafák.

Sebestyén Rudolf

A levél elolvasása után mindent egészen másképp értelmezek, érzékelek.
Mennyivel másabb, hogy tudom a nevüket, már nem ismeretlen idegen lények az én számomra. Margit ismét végig simítja hullámos haját, amelyen végig szalad a petróleumlámpa fénye, mint aki nagyon szégyelli a dolgot és ekkor az ujjai között kicsi vörös rózsát veszek észre, amit az ölébe helyez gyöngéden, szeretetteljesen.
A fehér ruhán szinte parázslik a virág. Üdén, elevenen él! Margit tekintete nyugalmat, bizalmat sugároz. A szerelmes lelkű asszony tudja, hogy nem tévedett, a titkot jó helyre hozta. Némán ülök én is, csak nézek magam elé, teljesen az élmény hatása alatt vagyok.
A súlyos lelki tehertől fölszabadulva az asszony föl áll s indulni készül. Látom helyének leheletfinom besüppedését az ágyneműn.
Még egyszer, egy utolsó pillanatra a tekintetünk összetalálkozik.
A levéllel a kezében, amely többé már nem titok, elindul a szobából, most már nincs mitől félnünk. Végre beteljesedni látszik, amire vágytak századokon át. Született valaki, egy olyan érzékeny lelkű ember, aki közvetíteni tud a holtak között.
Az asszony, ahogy kilép a szobából a boltíves átjárón, a lámpa lángja vad táncot jár. Egy pillanatra azt hiszem, hogy elaszik a láng, de végül is meggondolja magát. Margit elhagyja a helységet és én a lábam elé nézek a szőnyegre. Akkor veszem észre Margit itt hagyott vörös rózsáját.
Szinte alig hallhatóan utána szólok:
- Bízzál bennem! –

Ez a vadászkastély klasszicista stílusban épült, s francia park öleli körül. A falak néhol majd egy méter vastagok, abba vannak besüllyesztve az ablakok. Kelet-nyugati irányú fekvésű, a két végén szimmetrikusan épült szobák zárják a házat. A Sástódomb oldalába süllyesztette be az első építő. A további munkálatok különböző századokban adódtak hozzá. Bővítettek, ahogy ezt az akkori tulajdonosok jónak látták. A helységnek, ahol most én vagyok, van egy másik ablaka is keleti irányban.
Ekkor látom, hogy a fekete felhők csipkés szélén áttör a hajnali fény oly gyengéden, oly haloványan, hogy a kakas se vette észre még.

A múlt

Csendes, színes őszbe fordult a nyár, amikor Rudolf esendő levele megérkezett a birokra. Margit a küldeményt már nem veheti át, mert a kis kápolna ravatalán van kiterítve. Különös varázsa van az egész temetésnek. Lehet, hogy a reggeli nap fénye okozza ezt az érzéki csalódást?
A családtagok mélyen lesújtva a korai haláltól, néma csendben búcsúzkodnak. Szinte valamennyien érzékelik azt a kisugárzást, ami az asszonyból árad. Úgy érzik, ez a csodálatosan szép nő nem halhatott meg, hanem alszik és majd föl fog ébredni.
Rudolf, Margit kisfia meg is rángatja az apja kezét, hogy hajoljon le hozzá, mert mondani akar valamit. Az ősz hajú, fehér bajszú, szikár testalkatú férfi szófogadóan hajol le a fiúcskához.
- Látja apám, milyen szép fény veszi körül az én anyukámat? Nem is halt meg, csak nagyon mélyen alszik. Én, pedig ha jól viselkedek és semmi rosszat nem teszek, akkor az anyukám vissza fog jönni hozzánk. –
És a gyermek el is hiszi, amit mond.
A meglett korú férfi szeme megtelik könnyel és megsimogatja a gyermek kócos fejét.
- Biztosan úgy fog lenni kisfiam. –
Ért egyet az apa a fiával.
A halálról rendkívül keveset tudunk, szinte semmit. Vannak olyan esetek, amikor a halotti bizonyítványt meg kell semmisíteni, mert felébredt, azaz illető, akiről kiállították.
Margit is most – számunkra ismeretlen – egy olyan pszihikai zónába tartózkodik, amikor még mindent jól érzékel, de a biológiai halál az orvos szerint bekövetkezett.
Az anyai szív nagyon tud fájni, ha az idő előtt kell elhagyni szeretett gyermekeit.
Számtalanszor példa adódott arra, hogy a gyermekek érzékelték szeretteik itt létét. Nagyon jól érezték, hogy az elhunyt ott ül az ágya szélén, vagy a fotelben a megszokott helyén a kandalló előtt. Margit a ravatalon küzd a halál ellen…
A gyász közepette az égvilágon senkit sem érdekel az a levél, amelyet odavetettek a szekrényre a bájos kis nippek közé. Margit szerette ezeket a színes porcelán figurákat és gyűjtötte őket.
Az asszony tudja jól, hogy gyermeke apjától érkezett a levél, s ez a levélke különös mód eltűnik a szekrényről, s vele együtt a nagy titok, amelyet csak Rudolf és Margit tudott.

A küldetés

Soha, senkinek nem mertem elmondani a történteket. Nem tartottak volna normálisnak a környezetemben élő felnőttek, ha én közlöm velük, hogy tegnap este kísértetet láttam az öreg ház falai között. A földről fölvettem a vörös rózsát és egy biztonságot jelentő üveg mélyére rejtettem.
Még csak tizenöt éves voltam. A saját életemre sem voltam felkészülve, nem hogy én közvetítsek szellemek között. Hagytam, hogy az életem menjen a maga útján, legyen, aminek meg kell történnie, de a rózsát egy pillanatra sem felejtettem el.
Éltem a hétköznapi emberek színtelen, semmit mondó életét és varrónőnek tanultam. Három évig tartó gyalázatos házasság után sikerült elválnom és a kislányomat egyedül neveltem. Könnyű és nehéz napok váltogatták egymást. A második házasságom is tizenkét év után füstbe ment. Akkor már három gyerekkel maradtam magamra, azaz, hogy nem teljesen maradtam magamra…
A válások után keletkezett sok szabad időt olvasással, tanulással, önképzéssel töltöttem.
Már eljutottam arra a szintre, hogy ne a bizonyítványért, hanem önmagamért és a gyerekeimért csiszoljam az agyamat. Az idő előrehaladtával segítő társakat kaptam az Életemben, a gyermekeim személyében. Szerencsére el tudták fogadni azt a körülményt, amit szerényen tudtam biztosítani az ő számukra. Drága ruhákra, drága ételekre nem igazán tellett, de szép könyvekre igen! Mindig igyekeztem elsőbbséget biztosítani szellemi fejlődésükhöz. Ami a család életkörülményeit illeti, azt tudom mondani, hogy nem voltunk se nagyon lent, se nagyon fent. Egyszer csak azt kellett észre vennem, hogy a gyermekeim tudás dolgában önállósították magukat. Most már én mentem oda, hogy megkérdezzem tőlük, hogy van ez meg az.
Egyik este elmeséltem, hogy szívem mélyén mire vágyom. Mi az a dolog, amiből részesedni szeretnék földi életem során. Nem tudom, hogyan kell a varrónői fizetésből megvalósítani, de én egyszer szeretnék Írország földjére lépni. Megmutattam a vörös rózsát, hogy ezt szeretném elvinni, eljönnek-e velem, ha egyszer úgy alakul az életünk. Minden gondolkodás nélkül igent mondtak a gyermekeim!
Valamennyien az utazás lázában kezdtünk élni. Pénz sehol a láthatárom, de a vágyak szabadon szálltak. Bárhol, ahol Írországról szó esett, vagy írtak róluk, közösen gyűjtöttük az információkat. Nem is gondoltuk, hogy ilyen sok helyen megtaláljuk az írek történelmét. Álmodoztunk és vágyakoztunk, a pénz pedig senkit nem érdekelt. Az idők folyamán megtanultunk valamit:
Szabadnak érezni önmagunkat!

A csupa nagybetűs CSODA pedig utolért bennünket! Mint utóbb kiderült, nem is volt olyan messze tőlünk…
A vadászkastélyban élő nagynénémmel, aki apám testvére, soha nem szakadt meg a kapcsolatom. Az ő háza volt az egyetlen hely, aminek a zöld ajtaja mindig nyitva állt előttem és az életem előtt. Az egyik ott eltöltött ebéd után elmeséltem, hogy mire vágyom és el is kezdtem a spórolást, hogy nyugdíjas éveimbe majd elutazok Írországba. Addigra talán összejön a rávaló.

1998. június első napjaiban levelem érkezik dublini pecséttel: -Ekkor már 43 éves vagyok, alaposan beleőszülve az életembe.-
Az évek óta tartó kutatómunka eredményeként segítséget kaptam az írországi barátaimtól. Ha még foglalkoztat a dolog, azonnal induljak Dublinba, majd autóbusszal tovább Droghedába. Remélve, hogy a szerencse mellém áll, ott megtalálom azt, akit keresek.
A szerencse elsőként itthon állt mellém. Megkaptuk a repülőjegyre valót!
Abban az öreg régi házban kaptam meg a segítséget, ahol tizenöt éves koromban, azon a bizonyos nyári éjszakán átvettem a vörös rózsát.
Június 9-én elindultunk a Mátra alji kisvárosból csomagokkal megrakodva és a legféltettebb kincsünkkel, az üvegbe zárt rózsával.
Budapest-London-Dublin-Drogheda.
Szállunk a felhők felett, az álmaink tetején, amit alig akarunk elhinni. Hát mégis igaz lett, hát mégis megvalósult az évek óta dédelgetett álmunk?
Jaj, csak föl ne ébredjünk!
10-én reggel az ír barátaim elvisznek a „randevú” színhelyére.
A megalit szót 1849-ben Algernon Herbert oxfordi nemes ember alkotta meg. Két görög szó összetételéből „megas”(hatalmas) és „lithos”(kő). A magyar nyelv is innen vette át ezt a szót.
Helyenkénti fordításokban óriási követ jelent. Megalitikus kultúrákat is jelölnek az idő kerekén. Európában az újkőkorból származó megalitikus emlékeket tartanak nyilván: Franciaország, Spanyolország, Portugália és Észak-Németország. A prehisztorikus emlékek értelmezése gyakran vitatott. Alexander Thom nagy érdeme, hogy bevezetett egy mérési egységet. Ez a megalityard, mely 0,829 méternek felel meg. A kör alakzatok valójában mértani pontosságú ellipszisek! Ezek a létesítmények csillagászati funkciót töltöttek be. Jelezték a Hold, a Nap és a csillagok feljövetelének, majd lenyugvásának helyét. Így előre lehetett jelezni a Nap-és Holdfogyatkozásokat.
A történelmi nevezetességű Boyne folyó 7,8 négyzetkilométernyi területén húsz síremlék látható. A turista a környéken nagyon sok álló követ, sírdombot és kőfalat láthat. A Newgrange valószínűleg a legkülönlegesebb prehisztorikus temető a világon. A hatalmas domb átmérője 85 méter magassága pedig 11 méter, és nem kevesebb, mint 97 kő szegélyezi. A folyosósír tetejét csillogó, fehér kvarckristályok borították. A halál házának is tartották a valamikor ott élt emberek. A newgrange-i megalitok egyedülálló művészi értékkel is bírnak. Számos, különös módon díszített köveket is láthatunk. A Boyne-völgy is Európa legnagyobb megalit csodáit mondhatja magáénak. 1993-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. A ma élő írek azt mondják, ezt az épületet tündérek lakják. Aki belemegy a síremlék belsejébe, és ott kíván valamit, az idők folyamán beteljesül a kívánsága. Én is kívántam valamit…
A gyermekeim is kívántak valamit, amit hétpecsétes titokként kezelnek.
Amikor szerencsésen hazajöttünk, akkor tudtuk meg az újságból, hogy az eredeti síremléket bezárják a turisták előtt, s ezentúl, a másolatot nézhetik meg, amelyben magnófelvételről megy az ismeretterjesztő szöveg a feltárás körülményeiről, miközben mesterséges fénnyel imitálják amint a téli napforduló idején a felkelő nap sugarai 30 méter hosszan behatolnak a csarnokba a hátsó falig ahol díszesen faragott köveket világít meg.
Mi ilyen jellegű tevékenységet nem tapasztaltunk, semmilyen magnóval nem találkoztunk!

A találkozás

Este kilenc óra körül elfoglalom a helyem egy megalit kő tövében, amelyet kijelöltek az én számomra. A gyerekek nincsenek velem, a szálláshelyen vannak, és izgatottan várnak haza. Barátaim minden jót kívánva ott hagynak, a lenyugvó nap fényeiben. Végre magamra maradtam az elmúlt évtizedek emlékeivel. Számtalan gondolat jön-megy a fejembe, kristály tisztán felidézem Margit megjelenését abban a régi, öreg házban. Az ember nem is gondolná, hogy mennyi mindent tud elraktározni a sejtjeiben. Nagyon hűvös, de holdvilágos éjszaka van és az is kész csoda, hogy nem zúdul az eső a nyakamba. Lenyűgözve bámulom a sötétszürke elrohanó, gomolygó felhőket, majd a hirtelen előbukkanó Holdat.
Írország földjén a napi három elázás garantált, de hamarjában kisüt a nap. Mire megszáradsz, itt a következő eső, ami egyáltalán nem zavarja a helyi lakosokat. A sokat szenvedett íreknek az a legnagyobb öröm, hogy élnek és van mit enniük, és esténként a pubokban dalolnak. A meleg kabátomat összébb húzom magamon, talán, mert fázom, vagy jobb lenne most már elbújni?
A lassan ballagó idő ki tudja kezdeni az ember idegeit. Különösképp, az ismeretlen hangú, szélzúgással vegyített éjszaka.
Sokan nem is gondolnák, hogy hányféle hang indul bele a sötétségbe. Ezeket a nagy megalitokat kerülgető szél különös dallamokat komponál a hallgató fülének. Egyik szebb, mint a másik, attól függ, honnét indul az útjára és merre tart. Néha úrrá akar lenni rajtam a félelem. Ez egyáltalán nem hasonlít Margit esetére, ott tények elé voltam állítva, - mint gyereklány- egyik pillanatról a másikra, történt meg a jelenés. Itt pedig várnom kell, de igazából nem is tudom mire, és vajon kire? Az ajkam kissé remegni kezd, hallom a fogam koccanását.
Bátorság, bátorság! Bíztatom magam. Játszom a gondolattal, hogy mi történhet meg ma este?
1998. június 10-e van. Odahaza ma van Margit névnapja. Az itteni öregek mesélték, hogy ötvenévenként különös jelenést látnak errefelé!
Feltűnik egy férfi, s bolyong a körgyűrűk közepén. A ruházata egyáltalán nem erről a vidékről való, valahol az európai népek viselnek ilyet, olyan szlávos. A bő ujjú fehér ing lobog az esti szélben és az éjszaka ellenére vakítóan fehér. Térdnadrágot és fekete bőrcsizmát visel. Az arcát mérhetetlen fájdalom és egy mélyen bevágott heg ékesíti.
Furcsa dolgokat tudnak mesélni a helybeli parasztok. Van, aki a fantáziájának megfelelően hozzá tesz a történethez, van, aki elvesz belőle az idők folyamán. Több, mint kétszáz esztendő…lehet, hogy semmi sem igaz az egészből!
Nagyszülők mesélnek unokáik fogékony lelkének, hogy azok fölnőve megöregedve tovább meséljenek a saját unokáiknak. A túlfeszített idegzetemnek minden apró zaj lármának tűnik, majd szívgörcsöt kapok, ha egy éjszakai madár átrepül a fejem fölött.
Pillanatok alatt leizzadok, a szívem felgyorsul, úgy ver, mint a gőzkalapács.
Nyugi-nyugi még elriasztom, akit oly régen keresek. Vajon ő lesz e az? Miről fogom felismerni? Margit semmit nem mondott, csak ide adta a levelet, amiből nem tudok meg semmit sem Rudolf külsejét illetően. Ellenőrzöm a rózsát, megigazítom a ruházatomat, kicsit mozgok. Teljesen elgémberedtek a lábaim és zsibbad a karom is. Karomat, lábamat meg- masszírozom, hogy kicsit rendeződjön a vérkeringésem.
Itt is kiabálnak ám az éjszakai madarak. Az ír-sziget egyik sajátosan jellegzetes madara: a haris, aminek német megfelelője a wachtelkönig, ami annyit tesz; fürjkirály. Hangja jellegzetes, olyan mintha egy botocskát fésű fogazatán húzogatnánk. A magyar „két-kés”-nek hallja. A guvatfélék családjába tartozó madarak többsége rejtőzködő életmódot folytat. Szereti a nyirkos, de nem vizes réteket ahol gabona és lóhere táblák virítanak. Felriasztva rövid távra repül lábát maga alá lógatva. Élénk rozsdavörös szárnyfedőiről könnyű felismerni. A haris vándormadár, május első napjaiban érkezik meg kelet-afrikai telelő területéről. Szeptemberben pedig indulás vissza. Magyarországon kifejezetten ritka, de hallatja hangját a Bodrog-közben. Egy pillanatra, a hazai erdőkre gondolok, de hirtelen visszaránt a jelenbe valami, vagy valaki…
Alig hiszek a szememnek, mert a holdvilág fényébe megjelenik a férfi. Drága Jó Istenem most segíts, mert mindjárt elájulok! Ijedtembe magam elé tartom Margit rózsáját, mint egy védő pajzsot, ettől a kis virágtól remélek védelmet! A férfi erőteljes határozott léptekkel halad felém, s a feléje nyújtott kezemből átveszi a rózsát, de oly gyöngéden, hogy a virágnak baja ne essék. Amikor oldalt fordul akkor látom, hogy mosoly fut át az arcán. Hajszálon múlt, hogy a feloldozás virága – Margit üzenete célba ért.
Ha én messzebb állok a megalit kör gyűrűjétől és az én kezem nem jut be a kör belsejébe, Rudolf nem nyúlhatott volna ki a rózsáért. A véletlenek egybeesése segített, hogy a szerelmes szívek között végül is közvetíteni tudtam.
Élet és Halál, milyen keveset is tudunk mi emberek erről a nagyon is fontos két dologról. Mindennel teljesen tisztában vagyok, hogy nem álom, hogy nem valóság, hogy ez a jelenés egy szellem tökéletes megjelenése a mi világunkban ami egyben az övéké is, és még ki tudja ki mindenkié a különböző síkokon.
Félve tesszük fel a kérdést: HOGYAN TOVÁBB?!

Baile Átha Cliath – a kelták nyelvén: kicsi gázlóköveket jelent.
Írország fővárosának neve.



2003. 12. 31.

Pataki Katalin
2319
Pataki Glica - 2011. március 04. 09:29:34

Tara- Mindig örömöt jelent számomra, ha az Olvasó jól érzi magát az Én világomban! Köszönöm, hogy itt jártál...
Szeretettet ölellek:Glica
Ha lehet küldj a fotókból...

1346
Tara Scott - 2011. március 03. 17:17:19

Kedves Glica!
Tegnap én is a hossza miatt halasztottam mára, mert tudtam, hogy nem szabad kihagyni. Én nem kérdezem, mert tudom, hogy valós volt a jelenés. Nálunk is történnek hasonlók, én le is fényképeztem Őket. Nem valami fehér ködszerű, vagy lepedő szerű, teljesen valóságosak, csak épp a kandallónk tűzterében jelentek meg. De fényképeztem a ház körül mást is.
Szeretettel olvastalak: Tara

230
Torma Zsuzsanna - 2011. március 03. 15:31:52

Kedves Glica!

Csak óvatosan merem megkérdezni, hogy valóban megtörtént "jelenésről" volt-e szó 15 éves korodban?
Írod, hogy valóban elvittétek a vörös rózsát Irországba. Ez teljesen hihető is, hiszen beszámoltál az út tervezgetéséről és az indulásról, majd az odaérkezésről is.
Mégis megkérdezem, s remélem választ kapok rá, hogy ebből a történetből mennyi volt a "képzelet" szüleménye, és mennyi volt a valóság?

Most már tudom, hogy Írország fővárosa Baile Átha Cliath, gondolom az írek nyelvén, bár én mindig csak Dublinról tudtam. Meg is győződtem erről, mert beírtam ezt a három nevet a Google keresőjébe, és megjelentette az elnevezést, ahol időjárásjelentés jelent meg, és Dublin Airport, ahonnan az időjárást jelezték.

Köszönöm hogy megírtad ezt a csodálatos történetet!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

2319
Pataki Glica - 2011. március 03. 08:33:19

Köszönöm Drága Viola! A vörös rózsát valóban elvittük Irországba!!!!
Hatalmas élményben volt részünk, ám az egy másik történet...
Merem állitani, hogy minden "új" olvasatkor, új dolgokat fedezel föl!
Szeretettel ölellek:Glica

277
farkas viola - 2011. március 02. 21:54:53

Kedves Glica!
Első pillanattól itt kerülgetem az írásod, s a hossza miatt vártam egy nyugodt pillanatra. Érdemes volt, minden igényt kimerítően jó és izgalmas a történet. Azt hiszem, bele lehetne annyira merülni, hogy a világ is megszűnne körülöttünk.
Elismeréssel és szeretettel gratulálok: Viola

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.