Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Winczheim Tibor: Vulkánkitörés - HETEDIK TÖRTÉNET - 3. helyezett (2011. július)

Végre szabadság!

- Holnap indulhatunk Nápolyba Drágám! Végre eljött a megérdemelt pihenés ideje! Bár a szállodánk csak egycsillagos, és semmit sem adnak ingyen, nem számít! Csak már minél előbb el innen, ebből a porból, zajból, ricsajból, tülekedésből!...
Irány az olasz csizma! Két hétig csak a nap, a tenger, a szél, a hullámverés és a szerelem lesz velünk
Az utolsó este még megnéztük a Híradót (már csak az időjárás jelentés miatt is). Döbbenetünkre mindjárt az elején a Vezúv újra kitöréséről számoltak be, s bár a helyzet még nem volt tragikus, biztonsági okokból megkezdték a környező települések lakosságának evakuálását.
A környéket lezárták, és a katonasággal megerősített rendőrség gondoskodott arról, hogy egy lélek se ki, se be. A kordont áthágni szándékozókra pedig figyelmeztetés nélkül lőttek.
Akárcsak a mi nyaralásunknak…

Másnap bementem a Re’Tours-hoz, (ahol a szállodánkat előre kifizettük), és kértem volna vissza a pénzünket. A menedzser sajnálattal közölte, hogy minden a mi hibánk, mivel nem kötöttünk tűzhányó elleni biztosítást, így őket semmi felelősség nem terheli annak kapcsán, hogy fuccs a pénzünknek.
De, - hogy ne higgyük, szíve kőből van -, átváltotta a szállodai szobánkat egy dzsakartai, hasonló színvonalú egycsillagos szobára, és biztosított, hogy a strandjuk éppen olyan szép, tiszta, és homokos, mint az olasz lett volna.
És ezért a fáradozásáért mindössze 15% pótdíjat számított fel.
Az egész tranzakciónak csupán az volt a szépség hibája, hogy az indonéz szobánk csak három nap múlva szabadult volna fel. De mit nekünk e pár nap! Fő, hogy ki ebből az agyon zsúfolt, forró, levegőtlen, büdös fővárosunkból!
Az indulásunk előtti estén még belekukkantottunk a Híradóba. Szomorúan vettük tudomásul, hogy a néhány órával ezelőtti cunami hatalmas károkat okozott Dzsakartában és környékén. Bár a hotelek nem dőltek romba, a tengervíz visszahúzódása után csak iszap, törmelék, meg hullák ezrei maradtak. Ivóvíz egy szál se, az élelmiszer ellátás kritikus. Akárcsak a mi utazásunké.. .

Másnap besétáltam a turisztikai hivatalba, ahol az illetékes kezeit tördelte a történtek miatt: pénzt visszaadni nincs módjába, biztosítást kellett volna kötnünk cunami ellen, így most ők megint nem mulasztottak, ezért semmire sem kötelezhetők. De, hogy ne gondoljam szőrős szívűnek, 15% pótlék befizetése után keresett nekünk egy hasonlóan szerény Los angelesi szállodát.
„Arra még sohasem volt cunami!” – nyugtatott meg, miközben átírta a repülőjegyünket a szobafoglalással együtt.
Melegen szorítottam meg kezét, bár kissé idegesített, hogy az Újvilágba csak öt nap múlva indult a gépünk. Nejem azonban kitartott amellett, hogy ezt a pár napot már guggolásban is kibírjuk, aztán nem is lesz csodálatosabb érzés, mint magunk mögött hagyni ezt a mocskos, kormos, zsibongó várost…
Az elutazásunk előtti estén megnéztük a tv.-t, és döbbenten vettük tudomásul, hogy Los Angeles környékén erdőtűz tombol., melyet a tűzoltóság képtelen megfékezni, így, a város szélein álló házakból néhány már füstté vált.
Akárcsak a mi utazásunk…

Letargiásan vonszoltam be magam másnap az irodába, ahol azonnal felhívták szíves figyelmemet az elmaradt tűz elleni biztosításunkra, de a titkárnő aznapi szüli napjára tekintettel, kerestek nekünk egy Kairó-kültelki, hasonló komfort fokozatú szállodát. Természetesen 15% kezelési költség fejében.
Az egésznek csupán két hátulütője volt: egyrészt, hogy hajónk Fiuméból csak egy hét múlva indul, illetve, hogy odáig is el kell valahogy vergődnünk.
De mi már nagyon el voltunk szánva, csak hogy ne lássuk már ezt a mocskos, zajos, emberáradattól idegbeteg fővárost!
Úgy számoltunk, hogy Fiuméig legurulunk autóval, azt őrzött parkolóban hagyjuk, majd áthajózunk Kairóba. Busszal megnézzük a legfontosabb piramisokat, a Szfinszket, esetleg a Királyok-völgyét, aztán vissza hajókázunk Horvátországba, majd verdánkkal haza húzunk hőn utált fővárosunkba.
Az utolsó este – szokásunk szerint – kíváncsian kapcsoltuk be sípládánkat, amelyből hamarosan megtudhattuk, hogy egész Észak-Afrikában tombol a malária, annak is a C-változata, melyre még nincs ellenszérum. Aki elkapta, kimúlt.
Akárcsak az utazásunkba vetett hitünk...

Lógó orral mentem vissza a Re’-Tours-hoz, ahol engem, mint törzsvendéget fogadtak. Az igazgató emberi szolidaritásból ötösre vizsgázott: nemcsak meghívott a sarki kocsmába egy hosszúlépésre, hanem az irodába való visszaérkezésünkkor személyesen nézett utána, van-e kerek e világon valahol egycsillagos szállodai szoba számunkra.
Kutakodása közben azonban kötelességének érezte felhívni figyelmemet, hogy legközelebb kössünk biztosítást a minket érinthető leggyakoribb afrikai betegségek, mint például: az álomkór, gümőkór, nedves- és száraz lepra, spanyol-nátha, valamint búbópestis ellen.
Kitartó munkáját siker koronázta: Bogotában rálelt egy megfelelő kéróra, így szoba- és repülőjegy igényünket legott átjavította.
Persze ez megint 15% felárba került, de legalább azonnal utazhattunk.
Este – természetesen – megnéztük a Híradót, és savanyú szájízzel vettük tudomásul, hogy Kolumbia egyetlen repülőterét az addig az őserdőkben csatározó gerilla csapatok egyike, az Egyesült Önvédelmi Erők tartják megszállás alatt. Vagy a Kolumbiai Forradalmi Erők. Esetleg a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg. (Istenem! Milyen gazdag is az az ország, amelyiknek három, félkatonai szervezetre is telik!)...
Ráadásul újra kitört az Andokban a Nevado del Riva nevű vulkán. Mintha egy csapás nem lett volna elég. A repülő-forgalmat átirányították Venezuela fővárosába Caracas-ba, ahol viszont nem volt egyetlen üres szállodai szoba sem, minden tele volt.
Akárcsak a hócipőnk ezzel a szerencsétlen utazással…

Nem volt mit tennem, nyakamba vettem a lábamat, és meg sem álltam az irodáig. Az igazgatóhelyettes nő – könnyekkel szemében – sajnálkozott a történteken, és szipogva jegyezte meg: nem ártott volna gerilla-ellenes kiegészítő biztosítást kötnünk. A tűzhányó- kitörési biztosítás mellé. Így őket nem terheli semmi, ami megterhelhetné…
De automatikusa már kereste is a megoldást, s lám, nem hiába: Townswille-ben lelt is egy óceánra néző, félcsillagos motel-szobát, és azon melegében átírta jegyeinket.
Természetesen 15%-os adminisztrációs költség megfizetése mellett. De ez minket hidegen hagyott: már hat ökörrel sem lehetett volna visszatartani bennünket. Kéjes érzéssel gondoltunk rá, hogy vár ránk Kelet-Ausztrália homokos strandja. Vagy köves. Esetleg kavicsos. Legrosszabb esetben sziklás. De kit érdekelnek ezek a semmiségek ahhoz képest, hogy elfelejthetjük egy időre ezt a szennyes, mocskos, hangos, idegbetegekkel telezsúfolt fővárosunkat.
Furcsa érzéssel kapcsoltuk be hír-dobozunkat, és már meg sem lepődtünk: Kelet-Ausztrália partvidékén homokviharok dúlnak, aminek – egyelőre – nem látni a végét.
Az ausztrál hatóságok bejelentették: csak azok utazhatnak be az országba, akik feltétlenül szilikózisban szeretnének elhalálozni. Amúgy minden zárva volt: iskolák, hivatalok, még a szállodák is.
Ilyen körülmények között balgaság lett volna elindulni.

Másnap becsoszogtam a Re’Tours-hoz, ahol már értesültek a történtekről, és fél-árbocra eresztett gyász-lobogóval vártak engem. A cég saját szerencsétlen turista-házaspárjának tekintett minket, és beleadott apait-anyait, hogy még ebben a szezonban valamilyen helyet szerezzen nekünk valahol… Kerül, amibe kerül. Nekünk. Sőt: külön pszichológust fogadtak, hogy a minket ért sorozatos kudarcot fel tudjuk dolgozni.
Ő aztán el is mondta, hogy: „Fel a fejjel!, No, még ilyet! Bátraké a jövő! Aki mer, az nyer! Ez is csak katonadolog volt! Az élet szép!, valamint: Minden rossz után már csak jobb jöhet!” Stb., stb.
Közben a menedzsment talált már másnapra egy fukushimai, csillag nélküli, szuterénben lévő fél-sötét odút, melynek egyetlen ablaka a lichthofra nézett, de mi már szikla szilárdan el voltunk szánva: mindegy hová, csak már ne lássuk ezt a szmogos, mocskos, autókürtöktől hangos, kipufogó gázoktól büdös közigazgatási egységet!
Boldogan mentem haza, miután kifizettem a 15%-os félárnyék-adót.
Enyhén rángatózó fejjel kapcsoltam be a sípládánkat, miután oldalbordámmal fogadásokat kötöttünk egymással: vajon miért fog ismét elmaradni utunk? Nejem nyert: néhány órával ezelőtt a Richter-skála szerinti 8,6-os erősségű földrengés rázta meg Fukushimát és környékét. Az ottani atomreaktor egyik blokkja felrobbant, és nukleáris szennyeződés került a légtérbe, illetve a megsérült reaktor hűtővizén keresztül a tengerbe.
Ráadásul, - a földmozgások következtében kitört a Fuji is, melynek hamu felhői miatt repülési korlátozást vezettek be a környéken.

Másnap pityeregve mentem vissza a hivatalba, ahol az egész menedzsment kisírt szemekkel várt rám, szívükön viselve szerencsétlen sorsunkat.
Összedugták fejüket, osztottak-szoroztak-hatványoztak és deriváltak, majd azt tanácsolták, maradjunk a fenekünkön, ne menjünk sehova!
Kérdő tekintetemet látván, a vezérigazgató – potyogó könnyek között, kezeit tördelve – állt elő a farbával: bárhová is mennénk, mindenütt történne valami szerencsétlenség. Ezt mutatja a mintegy fél tucat próbálkozásunk. Meggyőződése szerint: ha most kicserélnék jegyeinket, azon a területen, vagy abban a városban kitörne egy forradalom, vagy ellenforradalom, esetleg a madár-influenza. Vagy iszlám terroristák szállnák meg a hotelunkat, és túszukká tennének. Meg anyává. Esetleg földcsuszamlás kárvallottjai lennénk, ne adj Isten! elkapnánk a kerge marha kórt. Az sincs kizárva, hogy utunkat sáska-járás, éhínség, vagy aszály kísérné…
Meg különben is: a kezdeti három hét szabinkból már csak egy szűk hetünk maradt, mire megint találnának valamit, már nem is lenne érdemes elindulni.
Kértem egy nap gondolkodási időt, és meghánytam-vetettem nejemmel a helyzetet. Ő nekik adott igazat, amivel csupán megerősítette az én, - eddig ki nem mondott - véleményemet: tény, hogy a fővárosunk kissé poros, koszos, szmogos, zajos, hangos, füstös, levegőtlen, forró, és büdös. Az is igaz, hogy tele van törtető, tülekedő, dudát nyomogató aberrált köcsögökkel, de a világvárosok már csak ilyenek. Akinek nem tetszik, ki lehet költözni az agglomerációba…
Viszont nincsenek trópusi- meg egyéb betegségek, nincs tájfun, a Dunán nem söpör végig cunami, nincs homokvihar, se erdőtűz, a terrorista-támadások lehetősége is 1% alatt van. Persze a Gellért-hegy bármikor kitörhet, de olyan szép a kilövellő láva szikrázó fénye holdmentes sötét éjjelen… Persze, ennek eshetősége is csak ezred %-ban mérhető…
Hát nem csodálatos érzés ilyen nagy biztonságban eltölteni maradék pár nap szabinkat? Ebben a nyüzsgő, éjjel fényárban úszó, télen-nyáron turistákkal teli, élő-lüktető szép világvárosunkban?...

Másnap visszamentem a Re’- Tours-hoz, és közöltem velük a döntésünket.
És befizettem a 15%. tanácsadási díjat.

Írta: Winczheim Tibor
230
Torma Zsuzsanna - 2011. július 23. 15:53:55

Kedves Tollforgató!

Igazán jót mulattam a történeten, pedig inkább siralmas, ahogy elutazásotok előtt mindig éppen azon a földrészen történt valamilyen természeti katasztrófa, ahova éppen át lettetek "irányítva".
Lám, mégis csak igaz a közmondás: "Mindenhol jó, de legjobb otthon!"

Gratulálok!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

2175
hzsike - 2011. július 06. 16:14:09

Kedves Tollforgató!
Remekül megírt, valódi humorral fűszerezett történet, rég nevettem ilyen jót. Lendületes, figyelemlekötő stílusban, egy egész sztorisorozatot meséltél el, ami roppant mozgalmas volt.
A "Vulkánkitörés" is megvolt, gratulálok az írásodhoz!
Szeretettel:ZsikePfft

1543
Mab Tee - 2011. július 02. 09:13:20

Kedves Tollforgató!

Nagyon jól megírt sztori. Jól összeszedted a katasztrófákat. Irigylem a főhőseidet a kitartásukért, meg a pénzükért, mert folyton és feleslegesen ki tudnak adni +15%-ot, ez mind szép és jó a sztoriban.
DE!
Áruld már el nekem, muszáj volt az "aberrált köcsögöket" beleírni?! Ezzel nálam lehúztad az egész történetet. Olyan szépen vitted végig és elrontottad a végén. Szerintem, a "köcsög" szót cseréld le, és akkor egy tuti történeted lesz.
Még valami: az utolsó két mondat felesleges és túlírás.

Egyébként ötletesen megírt pechsorozat.

Üdv: Mab Tee

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.