Kenéz István: Esti érintés a ködben.
Esti érintés a ködben
(stílusgyakorlat)

Mögöttünk már ködössé vált a múlt,
De lámpák fénye imbolygott az úton
És egy kedves ködfényragyogás
Itatta be szívembe - a szemed sugarát.
Komoly, csendes és bársonyérintést,
Amihez alig volt fogható, semmi csillogása
Úgy lopatta be szívünkbe az estét a
Békéltető szellő – lágy simogatása.

Békévé és szellővé. Mámorok titka
Égett szívedben és az est ölelő köde
Úgy szerettem volna örökre benned élni
Kezed fogni és tartani a ködbe.
De nem mertem- nem tudhattam
Hogy fogadna be engem földi kincsed,
Hisz olyan csodálatos volt látni téged,
Mint gyermek szemében égő könnyet.

Csak néztelek. Csodává váltan és az idő
Jött – ment, mint pergő homokszemek.
Lassan megöleltél – átölelt két karod
Míg közben én is eszméletre tértem
És hinni kezdtem, lelked hozzám ér -
És megérint, amit olyan régen várok Tőled
Hogy a még tovább leszálló ködben
Testeink – csókunkban végre összeérnek.

Budapest, 2008. november 23.

Kenéz István


/Kedves olvasóim!

Ezt a verset egy ’tanulmányként’ írtam.
Annak bizonyítására és okulására, hogy hogyan lehet egy klasszikus költőnk versét úgy átírni –(magyarról-magyarra)’ fordítani’, hogy közben átvegyem az
eredeti tartalom és érzelem sodró lendületű lényegét, de mégis más, hasonló,
rokon értelmű szavakkal helyettesítve.
Ez a gyakorlat arra is jó példa lehet, hogyan lehet átvenni más gondolkodó hangulatát, beleélni magam – akkori érzésvilágába és megtalálni a vers zenei,
lüktető ritmusát, úgy, hogy az eredeti harmónia is megmaradjon.
Döntsétek el – hogyan sikerült, de ezt csak az tudja, aki fejből ismeri az eredetit vagy többször is átolvassa előtte. Aki tudja-, tudja, aki nem, annak megírom:
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú c. verse, ami alapján ez az átírat lett- általam…./

Kenéz István