Fehérvári Zsófia: Az első csók

Az első csók

Derekukat ringató
búzatáblák mellet
mentünk, poros úton
poroszkált a két ló,
ketten ültünk
egymás mellett
kétüléses hintón.
Tikkasztó hőségben
minden bukkanónál
összeért a vállunk,
Vendel szólt a bakról:
Jó volna megállnunk!
Prizmádat, mérőlécedet
árnyékba helyezted.
Megszakadt az ég!
A valót valótlanná tetted!
Vízhatlan köpönyeged
alá guggoltunk.
Zápor zúdult,
esett lankadatlan
és összebújtunk.
Forró volt a leheletünk,
te meg én együtt,
egymásba kulcsolódtunk,
mint föld alatt a fák gyökere
a vágy a szívünkre ült.
Behunytam szememet
és nem féltem, szád
a számra simult,
óvatosan,féltőn,
megtörtént
az első csók,
örök kísértőm.
Ma már csak a szél
süvölt és a szívünk hallgat,
csak az emlék maradt lombkoronánk alatt !

Fehérvári Zsófia

2oo1
2678
Emperor - 2012. augusztus 09. 19:11:12

Kedves Zsófi!
Ismét egy jól sikerült vers. Hangulatos nagyon, emlékeket ébresztett bennem. Tetszik, nagyon.
Szeretettel
Ida

3300
kandracs roza - 2012. augusztus 09. 19:02:17

Az emlék mindig szebb mint a valóság..Gratulálok..Lexirózsa

2175
hzsike - 2012. augusztus 09. 18:29:18

Nagyon szép...
Valamiért, a Négyökrös szekéren...jutott az eszembe, talán a hangulata miatt.Szeretettel voltam Nálad Zsófi!Pfft

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.