Cseh Ildikó: A hó dala
A hó dala

Tétován pilinckáz a hó.
Mintha gondolkodna, jöjjön vagy maradjon,
fent egekben, nehéz felhőhasban, súrolva a fákat mégiscsak megmoccan:
lelebeg.
Lebegek. Lebegek a fényben , ami nincs.
Valahol cinke cserrenti magkereső szavát:
nyitnikék elmarad... surran ágak alatt sárgaszín, a fényben.
Ami nincs. Csak a szürke lágy rezgése.
Lecsúszott a felhő, benn járok... benne a fehérben: megindult!
Illatos a tél. Fagyszaga orromban ismerős.
Ott jártam?
Még angyal-koromban, mikor a fényt nem a Naptól vártam, ismertem: magamban.
Eljöttem hát újra?
Arcomra keményen csap a szél apró kis jegeket,
hópihe-lehelet, hol maradsz?
Üdvözöllek szél-bátyó! Hiszen te is voltam, még angyal koromban, mikor rajtam szállt át az üzenet.
Eljöttem hát újra?
Télbe és tavaszba, esőbe és fagyba eljövök.
Nyáron a hőségben, ősszel a nagy-ködben. Én vagyok.
Most ember-koromban, megismerem sorban, testvér-magamat.
Arcod emeld a hóra, megsúgja, elmondja... csak neked, titokban:
hol jártál... még angyal korodban.

Cseh Ildikó
875
Peonia - 2013. január 16. 12:36:25

Kedves Rozálka! Örülök, ha adhattam! Szeretettel! peo

1209
angyalka - 2013. január 15. 15:14:03

Kedves Ildikó!
Tetszett versed, örülök ..hogy benéztem
szeretettel
Rozálka

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.