Szepessy Gábor (Frady Endre): A kapu


A kapu

Döng a nyitott kapu,
Tán már reggel kinyílt,
Bevágtat ősapu
S hátra íjaz ki nyílt.

Kaput tágra nyitom,
S olyannyira nyitott,
Ki tud gördülni Tom
S meglát valakit ott.

Meglátja és ijed
Tom, a házi cetem.
„Nesze, ez a tied!”
S Tom immár csak tetem.

Chuck Norris lép be mos-
-tan, behúz egyet és
Szállok, ahogy bemos.
Nagy megtiszteltetés!

Nem hat már a vonzás elve,
S megüt bár egy sas falába,
Mennybe érek befejelve
Szent Péternek hasfalába.

„Grhhhh… úúúú… hrrrrr…!!!” /Szent Péter, a Menny kapuőre/

„Bocs Peti! Én küldtem! Szép védés volt!” /Chuck Norris/

„A nyitott kapukat döngettető költő csodálatos ívben köti össze a hősi ősi múltat a materiális világ csúcshősével, Chuck Norrissal, a lelki világ kulcsfigurájával, Szent Péterrel és a teremtett világ egy szokatlan csodájával, a szárazföldi gördülő bálnával. Az emelkedő ív megtétele során a költőben boldogsághormon termelődik és a hiperbolika végén szinte már-már olyan boldog, hogy kiröppen a mű addigi ritmus szerkezetéből és a Menny kapujába már a tőle megszokott nyolc szótagos sorokkal érkezik. A vers legszebb motívuma, a sas falába pedig olyan ütős jelkép, amelynek megértéséhez a költő teljes munkásságának ismerete is kevés. Mi magunk is csak tátott tekintettel vonogatjuk a vállunkat a mester titokzatossága láttán és fejünkön borosüveggel egyensúlyozva a saját vállunkon zokogunk.” /Könnyáztatta Katarzia, magyar-néptánc szakos tanár/

„Tipikus finnugor agyzsugor. Egy delírium Siemens metrószerelvény által elcsapott és emiatt falra hányó Bors őrmester száraz vörösben fuldokló agyából előfacsarodott végstádium. A tudomány nevében lefoglalom az agyát. Van valakinél egy üres gyufásdoboz?” /Dr. Kannás Borbála, borpatikus/

„Aha! Most végre kiderült, ki lopkodja a bálnákat az állatkerti akváriumból! Annyiszor kérvényeztem, hogy hadd szerelhessünk rájuk vonalkódot, ami a kapuban jelez, ha valaki észrevétlenül ki akarja csempészni, de az igazgató szerint nincs rá keret. Most viszont már bálna sincs! Jaj Tomi, jaj-jaj Tomikám! Brühühü…” /Plankton Béla, állástalan cetidomár és ex-balneológus/

„Kétezer évvel Jézus után itt az üdvözülés modern formája? Keresztelő helyett pofon? Lemosás helyett bemosás? Jöjjön el Ön is a Szent Tasli Közösség (SzTK) vidám vasárnapi összejöveteleire, ahol szent pofozkodással üdvözültre verjük egymást és Önt is! Bőkezű adományaiért cserébe egyenesen a Mennybe knock outoljuk!” /Chuck Nadjo Tütök, feketeöves főpásztor és Chuck Norris imitátor/

„Ezt a teológiai katyvaszt! De jó, hogy elő-nyugdíjba vonultam és egyszerű kétkezi bíborosként már nem nekem kell a költő kiátkozásáról és a Szent Inkvizíció újbóli felállításáról határoznom!” /Ratzinger bíboros/

„Ilyen az, amikor valaki kihozza magából a maximumot. Tizenötbites agyból tizenötbites költemény. Anyámnak is meg fogom mutatni, de csak egy teljesen sötét szobában, amikor már biztosan mélyen alszik. Így talán nem fog tőle rosszat álmodni. Szent Pétert sajnálom, én az ő helyébe a kapufára öklöztem volna a lövést. Hadd fájjon annak a tökfejű költőnek, akivel egyébként tényleg elbeszélgethetne a szent inkvizíció!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Virág elvtárs! Ugye nem azt akarja mondani, hogy ennek a vacaknak az elolvasására mérsékelték a halálos ítéletemet?! Ugye nem?! Doktor Kotász! Doktor Kotáááász!!!” /Pelikán József, tanú és dunai gátőr/

„Amikor egy tönkre téve tönkretettek, akkor elvesztettem ugyan a fejemet, de utólag már nem bánom annyira, mivel így nincs mivel elolvasnom ezt a rettenetet, és ha felolvassák, se hallom. Remélem, még idejekorán bárd alá kerül az a bárdolatlan kelta bárd, aki ezt megpróbálja skótra lefordítani!” /Stuart Mária, a skótok királynője/

„Sajnos már el is kaptak!” /Shaynosh Assem McHalock, kelta bárd és Frady Endre hírhedt skót fordítója/

http://fradyendre.blogspot.hu/2013/02/a-kapu.html

Szepessy Gábor (Frady Endre)
3652
zina - 2013. február 26. 14:23:06

Steven Seagallal mi a baj? Ő kőkemény akcióhős, nem rezdülhetnek az arcizmai se kontroll nélkül Grin

547
Frady Endre - 2013. február 26. 13:42:19

Kedves Viola! Smile
Máris több arcjátékot mutattál be, mint Steven Seagal és Chuck Norris együtt egész életükben!
Smile

277
farkas viola - 2013. február 26. 05:17:41

Kedves Szepy!
Bele-belenéztem SmileSurprisedPfftGrin

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.