Cseh Ildikó: Duna

Duna

Folyó Anyácska, Duna nővérem,
ki gyűjtöd a vizeket:
égből és földből.
Áradsz, hiszen mi mást tehetnél?
Nagy vagy és erős és örök.
Víz.
Természet.
És mi kicsik vagyunk?
Mozdulunk.
Homokból építünk gátat a kő mellé,
hogy sodrásod kímélje a házunk.
Mert mi így élünk.
Fészket épít a madár és vackot keres a állat:
mert utódot nevel.
Hányat viszel most el közülük?
Éber vad és teheti elvonul.
Dombra, hol most embertől sem riad.
Tán érzi a segítő kezet, közös veszedelemben.
Árad a folyó.
Mi mást tehetne?
S mi mozdulunk.
Mentjük a fészkünk, mert ez a dolgunk:
hogy összefogjunk,
ki mit tud adja,
ha mást nem imát és lelki erőt,
Kapunk újra leckét, hogy megmutassunk,
együtt vagyunk a gáton,
s amikor elvonult fogjuk kezet újra és hajtsuk meg fejünket:
A nagy folyónk, a Duna előtt.
875
Peonia - 2013. június 12. 13:47:15

Kedvesek! Öröm, hogy velem tartottatok. Magam nem éreztem szomorúnak a verset és az eseményt sem. A természet teszi a dolgát és mi is, ahogy Veronika írja. Mindenki másként éli meg! Hatalmas lehetőséget kaptunk az összefogásra. És ez fontos. Ölellek Benneteket! peo

3649
Oroszlan08 - 2013. június 08. 11:11:29

A szomorú valóság előtt meghajtod fejed és a Duna előtt. Szép vers.

Gratulálok: Ica

3767
vorosemilne - 2013. június 08. 11:01:06

Szép vers egy aggasztóan szomorú eseményről, az áradásról...
Gratulálok, Judit

3667
Clarisz - 2013. június 06. 14:21:27

Igen Ildikó
szomorúságot csak szomorú verssel lehet visszadni. Sikerült, hisz az embernek borsózik a háta a hirek hallatán, nem kevésbéa versed olvasása közben.
Szeretettel:Clarisz

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.