Mentes Mátyás: Arcot növesztett a tél (2014. február)
Arcot növesztett a tél

Arcot növesztett a tél,
És most a hegyekben háttal lődörög.
Veregeti vállát a jeges szél.
Nem bírja rávenni, hogy megforduljon a fák között.

Csak megy előre.
Milliméterről arasznyit lép,
És erre az arcra kíváncsi a világ,
Amin körbe ért a hír.

Már ott bujkál a bokrok között,
Az idő összes rokona:
A jelen, a jövő,
És a múlt összes pillanata,

Hogy szemébe nézhessenek,
Egy apró rángás miatt elcsípjék,
Arca egy pici részét,
És onnantól kezdve, megismerjék,
Mindig mikor eljön,
A tél személyét.

De kába dallam nő nyomában,
És minden éterit összemos.
Táncolnak, majd zagyvalékká válnak,
És mind elfelejtik megint egy évre,
Hogy arca van a télnek.

Didergett a természet,
Zajos valcert húzott a szél
Alváshoz készülődött, fagyhalálba az erdő,
A növényzet csupaszon, a félig szendergő.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.