Habos László: Néha…
Néha…

Ó az a hang,
ó, nem madárdal.
Néha én sem,
s tán az Isten sem érti.

ó az az arc,
ó, mikor zavart.
Néha rám sem,
s tán az Istenre sem hasonlít.

Ó az a kéz,
ó, mely enni kér.
Néha rám üt,
s tán az Istenre is, ha tehetné.

Ó az a sors,
ó, mily hangos.
Néha behunyom szemem,
s tán az Isten is elrejti tekintetét.
4736
Hespera - 2014. április 22. 11:17:54

Tetszik nagyon versed. Az ember és az Isten hitelesen, kontrasztosan jelenik meg soraidban.
Gratulálok.
Hespera

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.