Hangtalan zokog

Hangtalan zokog a vesztes
legyőzte őt az éjszaka
bűnbánatra hívó csendje
s hullott le lelkére malaszt

hogy tisztán érje a hajnal
a mindig dolgos szegényt
ki görgeti sorsát hallgatag
míg sóhajt zsebében a remény

megbújva a száraz kenyér
és avas szalonna mellett
míg nagyot lendít kérges tenyér
s kasza vág búzaföldön rendet