Mentes Mátyás: Hagyta a hajnal...
Hagyta a hajnal...

Hagyta a hajnal, hogy kék színű harmat,
Hordja a fényét egy tó peremén.

Távolságok felett
Uralkodik a képzelet,
És áttetsző burka alatt,
Összefonódott napokból,
Születik a tapasztalat.

Nem múlt el az áldott szenvedély!
Csak a nagy szelektől felvert mocsok
Ülepedett a szemre,
És nem látszódtak az ősi nyomok,
Se az irányuk, hogy merre.

Az állóvíz locsog,
Partján az ég színű harmat
A felhők mellé visszapárolog.
És hozzájuk tapadva cseppenként velük tart
A szemekből kipiszkált mocsok.
4736
Hespera - 2014. június 18. 22:34:35

Tetszik ez a vers.
Szép költői képekben fogalmaztad meg mondanivalódat.
Elgondolkodva olvastam, és tetszéssel is.
Hespera

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.