Nagy Csaba: A (leütött) billentyű
A (leütött) billentyű

kullogok végig, céltalan körkörös utamon
s közben tekintem a robusztus póznákat
az elhaladó élettelen fekete járműveket
melyeket ismerősök vezetnek
elhaladok a kihalt katedrális mellett
melyben nem találhatok örömet hozó kedvet
s szomjúhozó- életadó derűs nedvet
de látom amottan a messzi távolban keleten
a borús s halálhozó őszi tekintélyes felleget
érzem az orgonavirág egykori mámori(í)t-tó
illatát akár a jéggé fagyott örvénylő tengert
s a vér mely már annyiszor kifolyatott
e mély kéket lilává változtatott
eme vörös folyat oly bátraké lehetett,
kik egykoron nemes célokért adták fel
a – boldogságukat - a
lócák mindenütt oly üresek s magányosak
ütött-kopott pókhálóval szőtt függönyök
mint a hálál selyem lepeljei úgy borítják
mint díszes ruha a fedetlen testet
az éden fái közt megnyugvást nem leltem
pedig a bűnök legvégéig is elmentem
s az utat melyen haladtam mélyen felmarták,
a reményhozó kincset előlem kikotorták
más irány mellett döntöttem
a dermesztő halál árnyéka vetült reám
netán élő-halottként bolygongok
s tovább - tovább kilátástan lélek nélküli
test vánszorogva halad

Kinyitom, vak szememet,
s látom, az aprócska színházat,
melybe bizakodva, léptem be.
hátha találok:
reményt a reményre, e terembe…
Elbámészkodok, jelenleg a mában élek,
s a holnapban bizakodást találok…
Nincs ott senki csak üres székek,
miközben tüdőm dohos porral tele.
Középen egy örökzöld lucfenyőből készült zongora,
melynek nőies fekete bordája, s halhatatlan piramis a formája.
Majd rám tör egyfajta bizonytalan érzés…
s felállva a zongorához lépek,
eljátszva egy mozzanatom keserű, mégis mézes rapszódiáját,
mely oly szomorú, hogy már szinte boldog…
a muzsika szava engem irányítva mozgatá,
hosszú ujjpercekkel bíró ujjaimra
S mikor vége e komor dalnak, melyet szinte a billentyűk játszanak,
életképeim patakként előttem folynak.
Megnyomtam szívem utolsó billentyűjét,
s egy fájdalmas dobbánás vettet ennek véget!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.