Nagy Csaba: Az obszidiánban...
Az obszidiánban...

Most szárnyra kél a szürke est,
Így, én se leszek tovább rest,
Eltűnt a Nap szende fénye,
Feljött az éj teremtménye.

Szorongás lesz úrrá rajtam,
Vélem nincs az kit akartam,
Magány lészen barátom,
Halkan sikoltva kiáltom.

Halálvárás nincs kegyelem,
Ez a plátói szerelem,
Ében fekete fürtjei,
Apokalipszis kürtjei.

Pánikként rohansz testemben,
Érzem, itt keringsz eremben
Alantas, vagy mint a pokol
Folyton kínzó halált hozol.

Szarka csente el életem,
Ennek helyét nem ismerem,
Nem szállhat el, mint a fecske
Útját a hó rég elfedte.

Holló károg a síromon,
Nincs olajág, oh, galambom!
Bagoly a tudás jelképe,
Ott csillog a szép szemébe'

Veréb lelkem ide-oda,
Szökken ágról koszorúra,
Sötét üvegen nem látsz át:
Óvod az álmok világát...
4878
csabi6669 - 2014. június 30. 01:27:19

Köszönöm és nem hagyom abba sőt megpróbálok meg jobban meg kifejezőbben alkotni. Smile

4694
Rzsike - 2014. június 26. 23:11:46

Rose

3392
lambrozett - 2014. június 26. 20:50:14

Az első versszak és a második első felének csodálatos dallama nagyon megfogott, de sajnos a továbbiakban ez a lüktetés eléggé változatosra sikeredett. Smile Sad Tartalmában mindenképp mélyen vájó, de a forma (szerintem) picit igazításra szorulna. Én kifejezetten biztatlak a folytatásra. Üdvözlettel. Éva

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.