Jóni Barna: Emlékvihar
Emlékvihar

Megindultak rozsdaszín üvegablakok,
kitárták csapzott, fakó szárnyaik.
Sarokvasaikon sírt a rozsda sírt,
öreg szemek, öregszenek. Véget látnak itt...

Elrepülni tán, a fényes Holdba el!
Szürke ház falak, ti ne sírjatok!
Az árnyak esténként a földre hajlanak.
Kócos kis tanyám, most újra itt vagyok...

Csillogó szemek, barázdált homlokok,
oly simogató a nyár, elvisznek merengéseim.
Megindult velem, repít a képzelet!
Játszom gondtalan, gyerekként megint.

Apám a ház előtt várt, hátha megjövök.
S én, mint vásott kölyök- megszegtem szavam...
Görcsbe ránt egy érzés ma is, ha erre gondolok;
ma már tudom, az adott szónak, súlya van.
3649
Oroszlan08 - 2015. február 14. 20:07:45

Kedves Barna!
Felkavartad versedben a régmúlt időket, meghatóan.
Szeretettel olvastam: Ica

4993
Vali-mami - 2015. február 07. 21:47:51

Kedves Barnaby !
Elsősorban magunkért kell betartani az adott szavunkat.
Ez a hitelünket erősíti.
Csak az életünk sokszor próbára tesz.
Elhúz a súly, hiába kapaszkodunk.
Legnehezebb a belső harcunk.
....de verseidből nekem már kezd az arcod kirajzolódni.... ígérni sem kell.

Üdvözlettel:Vali m.

4991
bogyi - 2015. február 07. 21:02:51

Kedves barnaby!
Szép gondolatok nagyon tetszik!
A második versszak,különösen,megható!
Gratulálok:ÉvaSmile

4736
Hespera - 2015. február 03. 19:48:17

Kedves Barna!
Az utolsó versszakban éreztem az emlékvihart, a lelkiismeret megszólalását: az adott szónak súlya van.
Szép emlékezés, visszatérés a szülői házba.
Tetszéssel olvastam.
Gratulálok.
Hespera

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.