Boldog békeidők...

Ellovagolt a naplementébe a hős,
táltos gebéje napparazsat harapott.
Patkóitól szikráztak az égen
a csendben bóbiskoló csillagok...

Délízsanszon repül a Pegazus,
wurlitzert nyekerget a koldus
Kockaköveken kopog a step-paripa
Madame, és misszijő odafordul...

Olcsó szivarra gyújt az álmos masamód,
míderjét darázsderékra nem fűzi.
Büszke farcsontja remeg, nyihaházva nevet
A sarkon egy sörös ló épp' gondolatait űzi...

Számolatlanul megvan az összes csigolya,
minden csonttal épen a lengőborda
A szél az elhullajtott könnyeket,
már kíméletlenül messze hordja...

Lövészárkokban nyílik az ibolya, nap dereng.
A második magyar huszárezred mennybe ment...

Szárnyatlan felhőtáltosok hátán
lovagol a sok snájdig férfi.
S a viharvert seregnek bús torát,
egy vak kintornás is könnyezve nézi.