Hirth Éva: Árnyak
Árnyak

Estefelé megnyúlnak az árnyak,
szemem kinyitom, de semmit sem látnak.
A sötétség, rátelepszik a falakra,
félelem zúdul a nyakamba…

A szobában ülök, oly régóta,
figyelek, minden kis zajra,
várok, talán egy csillag bekacsint,
várok, talán még lesz fény odakint.

A felhők mögül, a hold sem integet,
csak a fák hajladoznak, zizegnek,
már az ablaknak is neki csapódnak!
A faágak recsegnek, ropognak!

Zuhog az eső, félek…
Felállok, s az ablakhoz lépek,
mikor lesz vége, e feketeségnek?
Mikor lesz vége, a tomboló szélnek?

Oly nehéz a szemem nyitva tartani,
próbálok másra gondolni, elkalandozni,
De a sötét falak, a vállamra nehezednek,
nem hagyják megnyugodni: fáradt elmémet.
4991
bogyi - 2015. május 01. 20:17:13

Kedves Zsermen!
Imádom mikor ,elemzed a versemet !
Köszönöm,szeretttel:ÉvaWink

3649
Oroszlan08 - 2015. május 01. 11:11:57

A sötét gondolatok hangulata átérezhető.
Remek lett. Szeretettel gratulálok: Ica

4694
Rzsike - 2015. május 01. 07:42:25

Grat.
Szépet írtál,és számomra remekül.Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.