Játszótér

Egyszer felhők fölé néztem,
láttam magam játszótéren,
apró gyermek, öt év forma,
pillangó-dísz szoknya fodra
szállt a szélben, libbent lábam,
ám de akkor sóvá váltam:
szemem előtt égigérő
fa állott és Napra néző
levelein egy-egy félhold,
bizony Isten! - hiszen így volt,
ahogy mondom, mint egy könyvben,
én sem hittem el egykönnyen.
Hívogatott, másszak rája,
fel az égig érő fára.
Elindultam akkor, ottan,
pedig csak öt éves voltam.
Azóta is megyek-megyek,
felhők fölött lépegetek;
játszótér ez, égi csoda,
lelkemben van az otthona.