Alexandra Mészár: Egy rövid versike, az életről
Egy rövid versike, az életről

Meg kellene írnom a verset,
mely mindenkiben ott van,
Az emberi szívben vadul zakatol,
és kitörni vágyik titokban.

Leírni pompás rímekkel,
Ifjúságunk változó színeit:
Szerelembe esni, kijózanodni,
Mindazt, amire a szív megtanít.

Sorokba szűkiteni le,
Egy állapotos nő gondolatát,
Mit érez mikor egy másik ember változtaja meg,
Életének minden mozzanatát

Szígorú betűkkel megjegyezni,
Apának lenni, nem is kevés!
Jó példát mutatva gyermeket nevelni,
S van hogy nincs érte elismerés...

Mosolygó könnyekkel betűt vetni,
amikor férjhez adjuk lányunk, nősítjük fiunk,
Mert szívünk egy része, gyermekünkben hagy el,
De ez ellen már, tenni ne tudunk.

Petőfiesen kereken mondani:
Asszony, úgy szeretlek, jobban éltemnél!
De sokan a büszkeség fátyla mögül nézünk,
pedig Ady Lédája minden nőben él.

Albumba jegyezni, mikor kisunokánk
Egy ordítással jelzi: Hahó megjöttem!
Nem azon rágodni, hogy megy az idő,
Annak örülni, hogy : Ezt is elértem!

Olyan verset írni, amiben benne van minden
Emberi életünk részeiről,
Nem hosszú lenne, csak nyolc versszaknyi,
Egy rövid versike, az életről.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.