Kila Eszter: Tévkép
Tévkép

Óvd a kényes képzetet,
mint láthatatlan téves képletet.
Hol vagy? Messze?
Míg szíved ellát távol, elveszve.
Aggódó hideg a szív, mint
gallyakból épített rothadó híd.
Vérzik a nyíl, a seb nevet,
eltűnt a szemekből a szeretet.
Lángol a test, a Föld tombol,
világot teremtő a pokol.
Eltorzul a tér, feketévé válik,
a kisgyermek a holdfénynél játszik.
Fortyog az elme hatalma,
a test elavult, felragadt a falra.
Felkel az álom, s nincs visszaút,
törött lélekkel a legjobb hely a kút.
Eladott szerelem, pénzért vett károk,
cseppnyi élvezet, megásott árok.
Feladott élet, felizgult vétek,
a társadalom diktálta szomorú kényszer.
Hol van a zöld a sok mocsokba?
A töltényhüvely repül a porba.
A szemekből kihűlt a csendes fény,
az utcákon hömpölyög a lüktető vér.
Savas eső hullik az érzéketlenekre,
az eltorzult arcukat látják minden szerte.
Némít a zaj, cseppen a méreg,
halálhírt hoznak a valós tények.
Széles vászon, miniatűr lábnyom,
kelepcébe zárt alternatív ágon.
Vándorlás a céltól messze,
visszaránt a sors, ha tesztelt.
Maradj magad, ne változz, ha nem kell,
a személyiséged a legerősebb fegyver!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.