Nagy Vendel: NOVEMBERI FÉNYEK
NOVEMBERI FÉNYEK
(Halottak napja a szekszárdi újvárosi temetőben)

Meghaltál!
Jópár éve már,
Elmúlt számodra az élet.
Tested talán semmivé lett?
Elporladt, s akár a hamu
Szürkül lent a sötét mélyben?
S hogy voltál, csupán e rideg
Kőoszlop jelzi csak?
A hantokon apró tüzek gyúlanak,
Pislákolnak, ha lebbenti őket
Lenge őszi szellő.
Bágyadtan bólogat reá
Nagyfejű, fehér krizantén.
Halkan zizzen a kövön a tűlevél.
Fenyőfaághoz simul az apró koszorú...
Megnyugszom, s szívemből elillan a ború.
Márványkövön cikázik a mécsesek fénye.
Száz meg száz gyertya ragyog.
Fekete, bársonyos égbolt
Gyújt hozzá millió csillagot.
3933
vadvirag47 - 2015. október 31. 10:06:45

Nagyon szép, szívhez szóló, szomorkás megemlékezés.
A természeti képekkel szelídíted a múlhatatlan bánatot, s a csillagokat hívod hozzá enyhet nyújtó társul.
Rendkívül tetszett, gratulálok remek versedhez. F.egri Rózsa

5286
a_andrea - 2015. október 31. 09:02:50

tetszett a vers. van a halottak napjának is egy meghitt, elmélázásra késztető hangulata. az elmúlás számunkra még mindig egy misztérium, pedig része a létnek amióta világ a világ.
(a szép őszi virág neve krizantém, m-el a végén)
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.