Szabóné Gita Tigram: Jó lenne.

Jó lenne

Jó lenne várni Rád, mint vártam egykor régen,
Mikor a hold ragyogott magasan az égen,
Mikor kéz a kézben sétáltunk a gesztenyék alatt,
Ebből mára szép emlék maradt.

Jó lenne újra élni azt a boldog percet,
Mikor az ajkaddal az ajkamat kerested,
Mikor éreztem a csókodtól a szívem lángra gyúlt,
S a hold egy sötét felhő mögé bújt.

Jó lenne tudni azt, hogy mit hoz még a holnap,
Mikor az emlékek már nem a múltról szólnak,
Mikor átölelsz, és látom, hogy a szemed még ragyog,
Olyankor nem érzem, hogy mily öreg vagyok.

Jó lenne még pár évig kéz a kézben járni,
Mikor már nem csak sötét estéket kell várni,
Mikor párnát kérsz és takarót, mert hideg este van,
És szó nélkül is érted a szavam.

Jó lenne együtt menni majd a hosszú útra,
Mikor a kezem fognád, s felérnénk a csúcsra,
Mikor majd hiányzik, hogy az a másik nem lehet velünk,
És nem fogja már többé a kezünk.

Jó lenne hinni azt, hogy van még idő bőven
Mikor a Napunk, nincs még esti lemenőben,
Mikor a gyertya fénye nem azt jelzi, utunk véget ér,
És sírunkat még nem lepi a dér.

Jó lenne hinni azt, hogy nem fog nagyon fájni,
Mikor már egyedül kell a sírok között járni,
Mikor már válasz nélkül marad, amit csendben kérdezel:
Várlak! Mond, hogy mikor érkezel?

Imre Margit
801
Skapi Anni - 2009. szeptember 15. 20:36:16

Kedves Tigram!

A tizenkét hozzászóló már minden lényegeset leírt, amivel én is egyetértek. Meghatottan olvastam nagyon szépen megfogalmazott szomorú versedet.
Fogadd őszinte gratulációmat és jobb hangulatot kívánok!

Szeretettel: Anni Pfft

298
keni - 2009. szeptember 10. 08:12:01

Kedves - Jó Tigram!


-- Én már korábban rájöttem, hogy a nick neved fordítottan van ...

-- Nagyon mély benyomást, és hatást keltettél bennem , érzéseimben, - ebben a mérnöki pontossággal, és kronologikusan felépített, igazi, szép, megható, versben.

-- De ne menj még Te sem annyira előre, és ne akard még megtudni idő előtt a leszt...

-- Tudom én is hajlamos vagyok minderre, - de mondd meg ki nem ?

-- Mindennek eljön úgyis az ideje, és módja, de addig éljetek ilyen szeretetben, békében, boldogan - kettesben....

== Szerető gondolataim, most Veled Vannak.. ! ==


~~ Nagy Tisztelőd: - keni -



795
Tigram - 2009. szeptember 09. 22:10:43

Köszönöm a véleményeket, ne aggódjatok, még így hetven évesen is szép az élet.
Nálam a versírás hangulat kérdése, akkor ilyen volt.
Puszi Nektek:Tigram.

696
marcsi - 2009. szeptember 09. 21:39:26

Kedves Margit!
Nekem is tetszik a versed, fájdalmas és megható számomra.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel:Marcsi

277
farkas viola - 2009. szeptember 09. 21:22:39

Kedves Margit!
Nagyon megható, fájdalmas a versed, de jobb nem tudni előre a jövőt.
Szeretettel: Viola

524
BogIcu - 2009. szeptember 09. 17:53:07

Kedves Tigram!

Gyönyörű, fájdalmasan szép a versed. Bizony jó lenne hinni, és milyen jó lenne átélni újra boldog perceket.
De még ne akarjunk egyedül sírok között járni. Ahogy múlnak az évek sokat foglalkoztat engem is ez a kérdés, de talán jobb, ha nem tudunk előre semmit.
Versedet szeretettel olvastam: Icus

230
Torma Zsuzsanna - 2009. szeptember 09. 14:40:49

Kedves Margit!
Abban, hogy mindezek jó lennének... én is nagyon egyetértek, és együttérzek Veled. Én magam is sokszor elgondolkodom ehhez hasonló dolgokról.Hogy hogyan lesz? És hogy jó lenne, ha...


Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

795
Tigram - 2009. szeptember 09. 13:18:49

Csak annyit szeretnék ide írni, a regisztrált nevem:
Szabóné Gita Tigram.
Majd egyeztetünk Józsival.
A Tigram név a Margit fordítottja.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.