Nagy Csaba: Az álmok tengerén…
Az álmok tengerén…

Bár lenne bódító álom az életem,
S ne kelnék fel, sohasem.
Örökké élnék egy kalitkába,
És visszanéznek folyton a mába.
Mert ez a lét oly rideg,
Hogy belebetegednek a lelkek.
Az érzet káosza, mindig volt és lesz,
Ez vezet minket majd őröltséghez.
Sodródik az álom a tengeren,
S mi szép volt egykor, most elengedem.
Hő álmaim közt lelkem ott maradt,
És halovány fény vált belőlem ezalatt.
Egy bűvös erő, misztikus varázs ölelt ált,
S elfeledtem a teret és az órát.
Lelkem megfagyott, s maradt egy folt
Szunnyadó vágy bennem újra tombolt.
Mert bár boldog voltam ott,
De szellemem egy része halott volt.

Az eleven színek árnyba fakulnak,
S egykor dicső eszmék elavulnak.
Eltemet egy üvöltő forgatag,
De az örök szikla bennem ki nem hunyhat…
4878
csabi6669 - 2016. március 06. 11:09:36

Koszonom

5286
a_andrea - 2016. március 06. 09:39:35

"Mert ez a lét oly rideg,
Hogy belebetegednek a lelkek."

Igen, élhetetlen a világunk - az emberiség teremtett magának egy élhetetlen világot. Ezért is van az, hogy sokan inkább valami virtuális álom világba menekülnének, vagy olyasmit élnek át, amit leírtál - szinte belefagy a lelkük egy időpillanatba. Nagyon jó, hogy azért jönnek olyan érzelmek amik felolvasztják az embert, és újraélesztik a szikrát!

4878
csabi6669 - 2016. március 04. 22:01:05

Köszönöm Smile

5445
babi - 2016. március 04. 08:02:27

Szép bizakodó vers, gratulálok! Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.