Márkus Brigitta: Zuhanás
Zuhanás

Zuhanok a jeges űrben,
magával ragad a magány.
Menyasszonya leszek,hűvös
ágyán a félelem (meg)remeg.

Zuhanok a semmibe,a
hajamba kap a hűvös szél.
Elrévedek...fejem felett
a semmi hangtalan lebeg.

Madarak repkednek,a szél
süvít; zuhanok most lassan,
tőled,feléd.Csak zuhanok...

A karjaimat széttárom,
gravitációnak engedek...
A testem most már nem remeg.

Neuronjaim ezrei
jelzik,jeltelenség jelét.
Setét pillái zárják szemét.

Zuhanok a jeges űrben,
Magával ragad a magány.
Gyomrom görcse jelzi,
hogy még ÉLHETSZ talán...
5461
dmbrigitta - 2016. március 19. 12:27:26

Kedves Mithras!

Tisztelettel köszönöm az értő hozzászólást;véleményednek igazán szép,kitüntető megnyilvánulását!
Örülök,hogy elolvastad és tetszett,ezen kétségek közt vergődő versem.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.