Nagy Vendel: Anyám borogass...
Anyám borogass...

Néha az emberek fejében,
olyan sötétség van,
akár egy tehénben.
s nem szedek semmiféle porokat,
anyám borogass...
iszom a pincehideg borokat.
várj egy kicsit, hurka sül.
s megindultok mint a mieink
dühödten negyvenegyben,
Kevermes vagy Dombiratos felé.
soha ne higgy a tömegeknek,
egyesek éljeneznek,
mások szentségelnek,
sosem egységesek.
lényeges hogy alakuljon a jelszó,
minden gyerek lakjon jól,
minden ember lakjon jól,
mindenki lakjon otthon,
anyám borogass..
ha a kupola alatt állsz,
vezesd tekinteted a fény felé,
kiáltsd fel az égre,
TE ISTEN..
úrrá tettél
kondul háttérben a harang
majd zúg mint ágyúgolyó,
mivé öntettetett,
ha jött a vihar
ki jogosított fel arra,
hogy keresztény létedre
embereket Dunába lövess?
hogy tízszer annyit keress,
s daráló gépeddel testeket töress?
mind ezekre miket felelsz?
megbánt bűneitek megbocsájtatnak
de el nem felejtetnek.
híven szolgállak titeket,
szívemet lábaitok elé terítem,
mosom lábaitok, kezeitek,
arcotok is immár,
szemetek is, hogy lássatok tisztán.
s ti deci számra isszátok a féldeciket..
induljatok kárhozni pokolra,
némelyik asszony mind egyforma.
gondoljatok az almára ,
a kígyóra, és a Paradicsomra.
anyám borogass...
farkas vigyorral nevessetek,
ájdesz bugyesz, ahogy lesz úgy lesz.
ülök a kemencepadkán,
lehelgetem kezeimet,
hideg van odakint.
fújom a forralt bort,
akár a zavartoldó dalt,
ne égesse torkomat tán ennyire.
rám mered kis unokám,
csoda kerek szemeivel
hitetlenkedve nézi,
hihetetlen neki,
a fene a kend száját,
abban egyszerre van hideg is meg meleg is?
anyám borogass.
s messziről egy Theremin
búsan búgó barna hangját
hozza a hűvös szél,
megbékélést remél.

2016 02 24.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.