Jóni Barna: Salome tánca...
Salome tánca...

Táncolj az éjen át, holdszemű szépség!
Atyád, és anyád féld, rémség a tettük.
Megfizetnek ma még mindenért!

Mint Ezüstmadár, fehérvállú galamb,
ki ritkán énekel, Salome Ő, lánynak tünemény.
Próféta jő, átkot szórva szól:
Mily dicstelen a frigy, ha férjt emészti el,
és testvér a gyilkos ágyasa. Az álnok nőszemély
ezt már nem szívlelheti. Ágáll ellene.
Mert, ki bűnébe lát, délceg, daliás,
szálfatermetű. Saruját szoros szíj köti,
feszülnek izmai. Az ifjú szűz ölét
láng borítja el. Szerelmes szavai mély
kútba hullanak. Ó, a tánc, a tánc,
mit majd a párkáknak járnak el.
Szép fehér galamb aki párra lel.
-Kiért, hogy szerelmem, íly csúful eldobod?
-Erős vár a hit, szól a Keresztelő.
Szeretni téged, csak mint gyermeket.
-Mondd, ki az Istened?
Mert sosem látni Őt.
Bennem, s benned él. Ő, az Egyszülött.
Csodás tettei mindenütt regék.
Imába foglalják nevét, amint hallhatod.

Atyám, a táncom járom én,
e főnek hullni kell, mert halld,
hogy gyalázza jó anyám! Te nőd lenne a becstelen?
-Névtelen a súlyos vádbeszéd,
akire hull, én nem ismerem.
-Táncom megkapod, mit kértem teljesítsd!
Kérj bármit, hisz jámbor és szelíd.
Kincsem, javaim, vedd mindenem felét!
Elég, csak fejét hozd elém!
-Legyen hát, és a gyűrű útra kél.
Mily hideg, és vértől csillogó
a fej, mint fényben hold-ezüst.
Tálcán legott a szörnyű záradék.

És táncba kezd a lány, levetve sorban
fátylait. Riadt az éj, nézd, mint eszelős!
Csókot lehel a száj ajkára, mi kihűlt, s vértelen.
Nem csókolsz most sem, lásd, a méz mily átok-keserű...
Nevetve-suhanva száll a lány,
porba hullanak a gyászos szemfedők.
Gyéren világít fenn a hold, míg pajzsok törnek
táncos testén halálba nyílt utat.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.