Cobblah Ilona: A belülről látó…

A belülről látó…

Amikor egy vak koldus sír,
lelke derengő fényben
kitárul, mint mélyen ásott fekete sír.
A csendesen gördülő sós ízű cseppek,
kínt - keservet, már rég eltemettek.
Meggyötört fáradt arcán,
barázdákat szántott múlt,
de ha reszkető keze a hegedűért nyúlt,
fátyolos - könny marta szemében,
világító sötétség - mennyei fénye gyúlt.
Ráncait megnyugvás derűje simítja el,
aszott, kiszáradt ajkát nyitná: de hang nem tör fel.
Helyette a vonó fájdalmasan mesél,
húrjain a sötétség élete zenél.
Én a látó - áhítattal hallgatom.
Ámulva e villogó, kápráztató csodán,
s míg a szívszaggató dallamok
(a bánat elől) az égiekhez szöknek fel,
ékkővel kirakott palástján az égnek,
ki gondolná - hogy könnyei ragyognak,
egy vak zenésznek.

2009. 05. 06.

Cobblah Ilona ( dzsenyami)
875
Peonia - 2009. október 20. 09:28:40

Gyönyörű. Nekem is könnyes lett a szemem. Mert eszembejutott egy vak koldus, ugyanígy.

801
Skapi Anni - 2009. október 20. 04:27:40

Kedves Ilona!

Csodálatos verset alkottál, gyönyörű rímekkel, csordultig tele érzelemmel. Láttam, éreztem, átéltem, köszönöm, hogy olvashattam. Miden elismerésem a Tiéd.

Gratulálok: Anni

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.