Alexandra Mészár: Megfagyasztott sorok
Megfagyasztott sorok

Lassan belém fagynak, azok a sorok,
melyeket évek hosszú során, szeretve ápolok.
Vérré válik ereimben, többezer gondolat,
mely egy heves pillanatban felbőszülve fojtogat.
Lesznek maradványok, melyek tollat nem láttak
repülni készülő vágyak, melyek sosem szálltak.
S majd berögzülnek vénülő fejembe
s lesz idő talán, mikor már nem is jut eszembe...
Mikor megőszül fiatalságom barna parókája,
nem lesz ki e kincset boldogan kiássa
s eltűnik minden rím, s minden fagyasztott próza
megmarad egy szklerózisos emlékhordozóba
Kitörni már onnan, nem is lesz ereje.
Mert nem lesz ki szabadítsa, ki verset írjon vele...
Ezért félek én, hogy nem marad meg semmi
nem lesz időm mindent, papírra vetni.
s ha jön a fakabátos, szürkepofás halál
elviszi engem, s a gondolatot, vissza nem hozza már...
298
keni - 2016. november 05. 07:49:34

Kedves Alexandra !

Félelmetesen szomorú sorokban írtad le a rád váró nehéz éveket, de addig használj ki minden időt, mert nagyon nagy koncentrációval, összeszedettséggel írtad meg ezt a jóslatnk is beillő versedet, ami azért még nem is olyan biztos, hogy bekövetkezik életed során,,,,
Én minden esetre kívánom neked, hogy maradjon el tőled ez a betegség és még várjon sokáig az a mindent elsöprő halál is az életedből egy jó ideig,,,

Szeretettel !

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.