Kila Eszter: Képmutatás
Képmutatás

A végtelen csak egy szó,
lehet, hogy kimondható.
Minden ember becsapható,
mikor azt mondják örökkévaló.

A játék az élet része,
véres harc és küzdelem a vége.
Feltárul annak a ténye,
hogy mindenkinek van egy másik énje.

Az emlék egy féltve őrzött kincs,
amitől a hajadon is megőszül egy tincs.
A kezedre rákerül a bilincs,
a könnycsepp hiába, nem segít, ha sírsz.

A hazugság az ártatlanság fája,
azért táplálod, hogy ne vigyen rontásba.
És mivel az alma nem esik messze a fától,
a legtöbb ember hazudik, mikor vádol.

Vigyázz mikor adod önmagad,
hisz a színpad mögött is leomlanak a falak.
Megszűnsz létezni annak, aki vagy.
Megváltozol, nem jön le rólad az a maszk.

A feltépett sebből ömlik a vér.
A szájban keserű íz, a szemben gyilkos fény.
Tombolás, ütés, rúgás… elpattant egy ér.
Nem csoda, hogy egyedül a legbátrabb is fél.

A siker koronája csillan a napfényben,
megvakít, hogy másnál az ékes is ékesebb.
Lenéző szempár és gyűlölő tekintet,
nem ezt érdemelné az, akiben hittek.

Fellázadt vágyak kereszttüzében égve,
megszűnik a világ, a test süllyed a mélybe.
Tapintható feszültség, oldhatatlan stressz,
a hit nyeremény, szerencséd sose lesz!

Egy ütem, egy ritmus mi benned él,
annál, hogy táplálod, többet sosem kér.
Simogat és ölel, halkan ringat a szél.
Elhagy, megcsal, más nem számít csak a pénz.

A bűntudatot ébreszteni kell,
vér nélkül, lassan temet el.
Rágcsálja lelked a szégyen,
nem teszed azt, amit kéne!

A halál egy motívum csupán
mitől, ha félsz, akkor üt kupán.
Élőnek lenni vagy élni tisztán,
Ne hagyd kialudni a szikrát!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.