Cobblah Ilona: REQVIEM.

REQVIEM

Éles Ferenc emlékére

Már dermesztő csend honol mindenütt.
Csak a mulandóság gúnyos kacaja,
mi dobhártyámon dobol…
s e gyötrelmes érzés abroncsa,
agyamat pattanásig szorítja.

Már nem szállnak vágyak a széllel,
a pusztulás árnyékában koszorúba font
- örök álommá lényegülnek,
s irgalmatlan ólomsúlyként,
- hantodra terülnek.

Már kőbe vésett a végtelen idő,
fagyos - didergő rögök felett,
remegve húzza össze sötét palástját,
a fény előtt az ég!
- az élet elengedte valaki kezét.

Meghasadt értelemmel, most emlékezni nehéz.
-Végzet -
mi ellen nem küzdhet soha - emberi ész.
A fájdalom tüskés korbácsként,
Szaggatja - tépi szívemet, s a hulló vércseppek
hiányod űrjét betöltve, lecsordulnak lelkemen.

- miközben -
a szem homályba borul,
s e döbbent megsemmisülésben állva,
megszűnt léted - az örök nyugalom
dermesztő csendje - lezárja.

2009-10-30

Cobblah Ilona / dzsenyami /

Szerkesztőségünk és Tagjaink Laskodi Éles Ferencre emlékeznek. Összefoglalónkat itt olvashatod

Laskodi Éles Ferenc magazinunknál megjelent összes írását itt olvashatod
277
farkas viola - 2009. október 30. 20:19:01

Kedves Ilona!
Szívszorítóan gyönyörű a versed. Nehéz szavakat találni, hisz össze vagyunk már kovácsolódva és fáj, ha távozik valaki közülünk.
Szeretettel gratulálok: Viola

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.