Szentgyörgyi Viola: Nyomot hagyva
Nyomot hagyva

Régmúlt kísértetei járják lelked,
Szeretnél, ha lenne merszed.

Mar-rág a késég benned
Emészti eszed, lelked.

Látod őt, ki ott áll előtted
Vívja a maga harcát körötted.

Kétségbeesve nyújtjátok kezetek,
Már összeérne, de a legnagyobb félelemtől remeg meg.

Saját kísérteted látod szemeiben,
Megrémülsz, s megrémül, hogy mi jár lelkeitekben.

Sikít benned a vágy utána,
Hisz szíved súgja menj utána.

Folyik a verseny egyre jobban,
Melyik térfélen törnek romba...

Ki szabadul először az éj árnyaitól,
S gyógyít meg lelked magányaitól.

Várod, lesed, hogy győzött-e már
Hogy jöjjön szabadítson meg végre már.

Ő is vár, sőt könyörög
Szemeiben vad láng gőzölög.

Látod, hogy nem bír démonaival
kinyújtod kezed, hogy felhúzd a béklyóival.

Közben nem figyelsz, és lám
Nem kínoz többé a magány.

Társat találsz benne,
S mostmár a te feladatod lelke védelme.
298
keni - 2017. január 17. 16:19:32

Kedves Viola

Ez egy önmagában is nagyon vívódó vers lett, amit elég nehéz felfogni, inkább csak érteni lehet és következtetéseket levonni abból az alapból, amire ez a versed épült,,,,

Szeretve !

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.