Nagy Csaba: Megkeseredett a világ...
Megkeseredett a világ...

Idegen emberek közt némán lépkedek,
kiket meggyötörnek kósza emlékek,
nem hallják meg búzdító szavam,
ordítottam, nem suttogtam halkan.

Mocskos kocsmák fényeit látom,
elmúlt szerelmek-piszkos remények,
tébolyult emlékek hívnak- remélek,
bennem csak haldoklik a lélek.

Árnyjátékok temetik világunk,
elkorhadt fejfa nyomja roskadt vállunk,
töviskoszorú sérti most a fejünk,
s cipeljük sorsunk, míg össze nem esünk.
4878
csabi6669 - 2017. február 01. 15:27:27

Koszonom szepen kedves szavaitokat Rozsa es Keni Smile

3933
vadvirag47 - 2017. február 01. 10:39:36

Nem könnyű a sorsot elfogadni, cipelni, de azt sosem szabad elfelejteni, nem teljesen íródott meg történetünk. A mi igyekezetünk, akaratunk, előrelátásunk segíthet annak alakításában.
Sokan látják a bajt, a hibát...most már csak a kijavítására kell összefogni, és tenni érte!
Nem könnyű feladat, de megéri felvállalni. Szeretettel olvastam mély érzésekről tanúskodó versed. Rózsa

298
keni - 2017. január 31. 07:37:24

Kedves Csaba !

Megértetem a versed lényegi mondanivalóját, mert ez a versed is olyan, mint a mai regge, amit az üzenőfalra írtam, - pesszimista hangulatból és elkeseredésből született, de talán kiderül mg és fejfák is újra büszkén állnak,,,

Tetszett ez a melankolikus ábrázolásod, és képeid a versben,,,,

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.