Adamecz László: Amikor a magány kopogtat ajtódon
Adamecz László
Amikor a magány kopogtat ajtódon...

Amikor a magány kopogtat ajtódon,
már nem vagy ideg, mert rég benned dorbézol.
Olykor őrjöng, sírni már nem tudsz miatta,
átkozod őt, hiszen lelked útját kiadta.

Szabadulnál tőle, ha kell mindenáron,
megalázottan szenvedsz Te télen-nyáron.
Tavasszal és ősszel, főleg éjszakákban,
s reményt vesztve rohangálsz a világban.

Sanyarú balsorsod és sok más az oka,
hitvány férfinép várja tested, add oda.
Elfogytak imáid, lelked se szeret már,
van-e igaz szavad, melyik hű társat vár?

Sorsodért aggódva én úgy vélem lelkem,
akaratod, elvárásod vedd felére, hidd el.
Lásd be, hibátlanok mi sem vagyunk,
a szerelemért bizony meg kell harcolnunk.

Mindenütt van jó párja minden jó lénynek,
várd szívből, Ő lesz társad mint árnyék a fénynek.
Tudd, megérdemled tavaszok ölelését,
azt is, ki szívednek adja szívhűségét.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.